Hányingerem lett a félelemtől, amikor elborult a bántalmazó férjem tekintete... (18+)

Nem mert másfelé nézni, nem mert ránézni a mellett ülő férfira, aki szintén dermedten, lefagyva hallgatott, döbbenten nézve a férjét, aki az előbb, szerinte viccből nyakon vágta. Végül, a helyzettel nem tudva mit kezdeni, a vendégük lassan felállt, zavartan elköszönt és kisétált az ajtón. Ő pedig ott maradt a szörnyeteg tekintetűvé vált, pengeéles vigyorú bántalmazójával. Igyekezett minél kisebbre összehúzni magát, vállai előregörnyedtek, talpait a padlóra szorította.

Érezte, remeg a gyomra, a szíve összeszorult, a mellkasa hirtelen túl szűk lett, alig kapott levegőt. Színes karikák táncoltak a szemei előtt, a torkában gombóc volt. Kétsége sem volt felőle, mi fog történni. Ismerte a forgatókönyv minden apró részletét. S mégis, hiába volt tisztában mindennel, nem tudott hallgatni, mint már annyiszor. Végtelen lassan fordult a férje felé és rekedt hangon odavetette:

- Ha még egyszer megütsz, megöllek. Erősebb vagy nálam, de megvárom, amíg elalszol és beléd vágom a kést. Utána elmegyek. - S közben arra gondolt, Istenem, hova jutottam, mi lett belőlem, ezt tényleg én mondom?!

A férje persze nem vette komolyan. Váratlanul akkorát sújtott az arcára ököllel, hogy leesett a forgószékből és miközben elterült a padlón, beverte a fejét a szekrény sarkába. A koponyájába villám hasított és szinte azonnal elájult. Amikor magához tért, kábultan nyúlt a fejéhez és döbbenten nézte a vértől ragacsos tenyerét. A padlót is vér borította, az iratai, papírjai szanaszét dúlva, összegyűrve, szétszaggatva hevertek mindenfelé.

Lassan feltápászkodott és elindult megkeresni a telefonját, hogy segítséget hívjon. Tudta, most nyugodtan mászkálhat az egész hatalmas, istenverte házban, az az állat, akit a férjének hívott, minden verés után elrohant otthonról. A mobilja a konyhapulton hevert, összetörve, mellette egy kalapács. Már sírni sem volt ereje. Visszament a dolgozószobába, kinyitotta a laptopját, de ugyanúgy járt, mint a telefonnal: ripityára tört billentyűzet fogadta. Feltúrta a fiókokat, polcokat, mindent, hátha megtalálja a kocsikulcsot, a lakáskulcsot, a jogosítványát, de hiába állt a ház előtt az autója, amivel menekülhetett volna, be volt zárva, mindene gondosan eldugva.

Engedett magának egy kád forró vizet, s közben azon tanakodott, hogyan jusson ki a házból, hogyan és kitől kérjen segítséget. Ekkor meghallotta, hogy nyílik az ajtó, félelmében rátört a hányinger, az egész testét összerántotta a görcs. Hallotta a fürdőszoba felé közelítő lépteket. Nekidőlt a mosdónak, szorította a hideg peremet. A férje megállt az ajtóban, jéghideg, közönyös tekintettel figyelve a reakcióit. Kata összeszorított szájjal, kemény szemmel nézett vissza. Látta, hogyan borul el a szörnyeteg arckifejezése.

- Gyere csak ki egy kicsit - vetette oda a férfi. - Hoztam neked valamit. Vesd le ezeket a szarokat, amik rajtad vannak, és vedd fel ezt, neked vettem.

A lábához dobott egy ajándéktasakot, benne valami ruhával. Kata lassan felemelte és merev lábakkal kisétált a nappaliba. Elkezdett vetkőzni. Amikor már csak melltartó és bugyi volt rajta, a férje megragadta a karját, felemelte és a falhoz vágta. Ott tartotta szorosan, karommá görbült ujjaival véres csíkokat szántva a testére és az arcába sziszegte:

- Ha még egyszer visszaszólsz nekem, nem fogok leállni. Ehhez tartsd magad.

Majd azzal a lendülettel feltépte a bejárati ajtót és úgy, ahogy volt, félpucéran kilökte a jéghideg téli délutánba. Kata hallotta, ahogyan fordul a kulcs a zárban. Azonnal érezte, hogy a fagyos hideg felkúszik a pucér talpán keresztül a lábain, a törzsébe, egész testében reszketett. Verni kezdte az ajtót. Ekkor látta meg, hogy a szomszéd ház ablakában meglibben a függöny, a szomszéd figyelte néma csöndben. Kiabálni kezdett:

-Kérem, segítsen! Hívjon rendőrt!

A függöny azonban a helyére került, a szomszéd eltűnt, érte pedig kinyúlt az ajtón egy brutális kéz és visszarántotta a pokolba. Akkor határozta el, hogy elmenekül. Egész éjjel ébren volt, minden egyes lépést gondosan megtervezett. Elhatározta, bármi történjék is, összeszorított foggal elaltatja kínzója éberségét, elhiteti vele, hogy minden rendben van, s ha lazul a figyelem, a hurok, csak felkapja a cuccait és eltűnik, akárha ködben sétálna. De addig: élni kell.

Nyitókép: Shutterstock