Az elég jó szülés lélektana: elvárások és a valóság

Ilyenkor mindig elgondolkodom, hogyan lehet ezt a megfelelő módon kommunikálni annak érdekében, hogy senki érzékenységét ne bántsam meg, s a ló egyik oldalára se essen át senki és ne váljon szélsőségessé az igényei képviselete során.

Hiszen egy jó szülésnek, az arra való felkészülésnek számos pillére van, amit meg kell érteni, el kell fogadni, ismerni kell a rendszer negatív működését és el kell fogadnunk a saját szerepünket is az események alakulásában.

Ez pedig kényes téma, mert tény, hogy sok helyen rengeteg probléma van a szülészeteken, a szülésvezetési protokoll alapvetően hibás, a WHO nemzetközi ajánlásai alapján is kifejezetten káros beavatkozásokat erőltetnek a nőkre, s ha ezeket nem fogadják el, olyan mértékű diszkrimináció éri őket, hogy inkább hallgatnak.

Azt is tudomásul kell vennünk, hogy amíg csak tétlen elszenvedői vagyunk bármilyen eljárásnak, ha elfogadjuk, hogy az orvos a megmentő, aki a saját érdekünkben végzett el fölösleges beavatkozásokat és ezzel „megmentett", segített, „ne szenvedjünk sokáig", ha nem látjuk, hogy a saját érzelmi-, viselkedési mintáink is meghatározóak, és mindig csak másra toljuk a felelősséget, addig semmi sem változik.

Óriási tévedés azt hinni, csak a gyermek számít: ha belegondolunk, hányszor hallják a nők a saját családjukban, ismerőseik körében, hogy ne kényeskedjen, más is túlélte a szülést, örüljön, hogy egészséges gyermeke van. De azt állítani, hogy a szülés közben csak a kisbaba számít, óriási tévedés.

Hiszen ami jó az anyának, a babára is pozitív hatással van, éppen a várandósság és a szülés alatti kölcsönös szimbiózisnak köszönhetően: anya és kisbabája végig érzelmi-, gondolati-, fizikai- és hormonális összehangolódásban léteznek, mindent érzékelve, ami a másikban zajlik.

Mi szerencsés helyzetben vagyunk: vészhelyzetek esetére ott vannak a jól felszerelt kórházak, orvosok, de nagyon fontos tisztában lenni azzal, hogy a szülés nem veszélyes üzem, nem betegség és nem patológiás folyamat, melynek során a női testtel mindenféle dolgot kell tenni azért, hogy egy gyermek megszülessen. A nők teste szülésre teremtetett: tudnak szülni, a kisbabák pedig meg tudnak születni. Természetesen előfordul, hogy komplikáció történik, de a valódi probléma kevés, a legtöbb pedig éppen a káros szülésvezetés következtében jön létre, ami után el lehet mondani, milyen jó, hogy ott volt az orvos, aki megmentett. Ha csak ezt a fajta hírközlést ismerjük, természetes, hogy ezt fogadjuk el igaznak, ám rengeteg nő, - aki traumát élt át a szülése közben -, bizonyítéka annak, hogy valami nem működik jól.

Természetesen nem mindenkinek negatív a szülésélménye, s akik nem szenvednek el ilyesmit, könnyen kétségbe vonják azokat a beszámolókat, ahol mást kommunikálnak. Maga a társadalom sem könnyíti meg a csöndet megtörő nők dolgát, hiszen hárít, kétségbe vonja a negatív tapasztalatot, arra kényszerítve a túlélőket, hogy nekik kelljen magyarázkodniuk azért, ami történt velük.

Legelőször is tehát, ki kell néznünk a ránk erőltetett nézőpontból és el kell fogadni, hogy a legtöbb szülészeten nem természetes módon állnak a szüléshez, nem a nő igényeihez igazodnak, és valójában, amit segítségnek és megmentésnek propagálnak, inkább káros és mély nyomot hagyó traumává válik.

Alaposan kell tájékozódni! Fel kell készülni, ismerni kell a szülés valódi természetét, s az sem árt, ha ezeket kutatási tényekkel is alá tudjuk támasztani: nehéz úgy vitázni, ha nincsenek eszközeink.
Másodszorra pedig el kell fogadnunk, ha mi magunk nem emeljük fel a hangunkat,

Széllel szemben harcolni nagyon nehéz, de hosszú távon mindenképpen kifizetődő: önmagunk kompetenciáját és erejét növeljük azzal, ha ismerjük a saját félelmeinket a szüléssel kapcsolatban és ezekkel még előtte foglalkozunk, ha a megfelelő kommunikációval hajlandóak vagyunk kiállni magunkért, és nem fogadjuk el többé az áldatlan állapotokat a szülésünk alatt.

Nyitókép: Shutterstock