Minden sikeres férfi mögött ott áll egy nő. Gyakran az anyja. Elon Musk, Nikola Tesla és Thomas Edison édesanyja is valamit jól csinált. Nagyon jól. De mit?
Talán nagyképű feltételezés, hogy nekünk, anyáknak komoly szerepünk van abban, hogy gyermekünk mennyire boldogul az életben, de az azért vitathatatlan, hogy a jó géneken túl, a sikerhez vezető úton hatalmas szerep jut a nevelésnek is. A nevelésen múlik ugyanis, hogy a hozott tulajdonságok, képességek hogyan alakulnak az emberben teremtő, romboló esetleg fékező erővé.
Én akkor érezném sikeresnek szülői teljesítményemet, ha a fiam, felnőttként alapvetően boldog, tartalmas életet élne. Ha megtalálná a tehetségét, értelmes céljai lennének és persze anyagi biztonságban élne. Képes lenne szeretni, adni, de elfogadni is. Nem félne felelősséget vállalni, a gondolatai szabadságáért a végsőkig harcolna.
A kisbabák esetében viszonylag nagy az egyetértés, hogy sok-sok figyelmet, törődést, simogatást, szeretgetést kell kapniuk. Aztán úgy ovis kor körül, a gyerek viselkedésétől függően, elkezdenek záporozni felénk a tanácsok.
„Kicsit el lett kényeztetve, szigorúbban kellene fogni."
„Olyan kis félénk. Nem kellene elvinni valami szakemberhez?"
„Lehetetlen, hogy egy percig sem tud megülni a fenekén. Biztosan hiperaktív."
Az iskolaválasztás pedig már maga a pokol, pedig tudjuk, hogy egy biztos pálya, egy jó állás nem garancia a sikeres élethez. A tanulás iránti nyitottság és a reziliencia (személyiségünk rugalmas alkalmazkodóképessége) viszont annál inkább.
A siker titka az, ha a gyerek saját érdeklődése, képességei és tempója szerint élhet és van ideje elmélyülni a világ és önmaga megismerésében.
Ha biztosítjuk a feltételeket ahhoz, hogy gyermekünk saját tapasztalatokat szerezzen, azzal egészséges önbizalomhoz juttatjuk, ami a sikeres és boldog személyiség egyik alapeleme.
„Minket is így neveltek, aztán tessék, ember lett belőlem." - Ha boldog vagy, sikeresnek érzed magad, hasznos és termékeny életet élsz, akkor oké. Ha mégsem, akkor inkább tanuljunk együtt olyanoktól, akik már bizonyítottak.
Nancy Elliott Edison – Thomas Edison édesanyja
A szó ereje címmel futott a neten egy videó egy kisfiúról, akit az iskolában szellemileg visszamaradottnak ítéltek, ám anyja inkább kivette az iskolából és maga tanította. Később zseni lett belőle. A sztori majdnem teljesen igaz, annyi csúsztatással, hogy Edison pontosan tudta, miként vélekednek róla tanárai.
Georgina (Đuka) Mandić – Nikola Tesla édesanyja
A kis Nikola-t a természet kötötte le a leginkább; órákat ücsörgött a közeli patak partján és nézte a víz fodrozódását és ezt hagyták neki. Tesla több ízben kifejtette, hogy a szüleinek köszönheti a karrierjét, de főleg az anyját csodálta ilyen téren, aki szintén egyfajta feltaláló volt. Zseniális eszközöket és szerkezeteket készített, de nem érdekelte a modern világ, ezért nem lett velük sikeres.
Maye Musk – Elon Musk édesanyja
Elon a Tesla és a SpaceX tulajdonosa, Kimbal a fenntartható élelmiszeripar kulcsszereplője, Tosca pedig a filmiparban mozog a PassionFlix streaming platformnál. Édesanyjuk Maye már fiatalon megtanította nekik a kemény munka fontosságát, de hagyta, hogy olyan irányba induljanak el, ami igazán érdekli őket.
Mrs. Gump – Forrest Gump édesanyja
Jó, tudom, ő nem is valós figura. Mégis fontos, hogy itt legyen, mert nem csak a zsenik lehetnek sikeresek. Forrest Gump enyhén értelmi sérült, mégis rendkívüli sikereket ér el a filmben. Noha Forrest IQ-ja csak 75, és a lábára is járógépet kellett rakni, Mrs. Gump azt erősíti gyermekében, hogy soha, senkinél se érezze kevesebbnek magát.
Ezt a segítő-támogató attitűdöt tartja hatékonynak Gyarmati Éva, Prima-díjas klinikai és nevelés-lélektani szakpszichológus is.
Semmi mást nem kell csinálni, csak elfogadást adni és emellé kereteket szabni, hogy ne szálljon el a gyerek. Nagy szabadság, kemény, de tág keretek.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.