Rosszindulatú, buta öregasszonynak néznek, csak mert idős vagyok...

A "Nagyfőnök" - ahogy Bekka hívta -, már 30 éve dolgozott a szakmájában, ezért igen jelentős vendégkörrel rendelkezett. Volt köztük nyugdíjas néni és bácsi, de tinédzserek, anyukák, apukák úgyszintén - egy szóval, színes volt a vendégek palettája. Bekka mindenkivel jól szót értett, a kicsi gyerekektől kezdve - akiket az anyukájuk néha magukkal rángattak -, egészen az idős nénikig. Két éve töltötte a nyáriszünetét a szalonban, és ez idő alatt végig kísért számtalan emberi sorsot és pillanatot.

Az egyik visszatérő vendég például egy jó karban lévő nagymama, aki egyszer a négyéves forma unokájával érkezett. Imádja, szereti a gyerkőcöt, azonban elmondása szerint a szülők folyton ellene hangolják a kicsit - vagy legalábbis azon mesterkednek, hogy minél kevesebb időt lehessen vele. Látszik a fájdalom a szemeiben, amikor erről beszél, de valahogy a Nagyfőnöknek olyan kisugárzása van, aminek nem tudnak ellenállni a vendégek, és mesélni kezdenek:

"A múltkor már azt mondta, hogy Mama, én nem akarok hazamenni. Meg, hogy fogadjam örökbe, mert nálam nincs kiabálás" - Bekka elhűlve hallgatta az asszonyt. El nem tudta képzelni, hogy egy négyéves kisgyerek miért akarhat ennyire elmenekülni otthonról? "Amit én csinálok, az a szülei szerint sosem jó. Túlkényeztetem, azt mondják. Pedig szó sincs ilyesmiről, csak nekem kevésbé kell szorítani a gyeplőt, mert velem jól viselkedik."

"De hát ez a lényege a nagyszülőségnek, nem?"- bukott ki Bekkából a kérdés. "A kényeztetés, hogy ott kevésbé szigorúak a szabályok, és több a cinkosság, a csintalanság." Találkozott a tekintetük, és a nő szeme párásan csillogott, miközben mosoly játszott a száján.

"Azért a menyed is megéri a pénzét" - a Nagyfőnök épp különböző kencéket dörzsölt a hölgy hajára, mielőtt szárítani kezdte volna. "A múltkor bejöttek a gyerekkel, és nagyon előadta itt a tökéletes anyát."

"Mindig ezt csinálja!" - legyint az asszony. "Más gyerekek és szülők jelenlétében mindig előveszi a pókerarcot, de a négy fal között még az élő fába is beleköt.Múltkor a fiam, meg az unokám is nálam töltöttek fél napot, és az is baj volt. Azt mondta, nyugalom kell neki, hogy takaríthasson, ehhez képest, mikor pár napra rá mentem hozzájuk, olyan kosz és rendetlenség fogadott, mintha hónapok óta nem takarított volna senki. Aztán tegnap én mentem a kicsiért az oviba, mert a fiamnak elhúzódott a munka, és abból is cirkuszt csinált, méghozzá a gyerek előtt."

"Nem lehet, hogy inkább egymással van bajuk, amit a környezetükön vezetnek le?" - Bekka úgy érezte, megint nem bírja tartani a száját. A Nagyfőnök szárítani kezdte a hölgy haját, és a szárító zúgásán kívül nem hallatszott semmi. Amikor elkészült a frizurája, felállt a székből és fizetett, majd Bekkához lépett és csúsztatott a kötényébe egy kis borravalót - pedig a lány szigorúan véve nem csinált semmit rajta.

"De, szívem, valószínűleg mindketten tudják, hogy dolgozni kellene a házasságukon, mert az bizony magától nem fog csak úgy működni. Érdekes, hogy az autójukat zokszó nélkül elviszik a szervizbe, de a házasságuk karbantartására nem áldoznak időt. Nehéz ügy ez, mert én nem akarom, hogy elváljnak, viszont bár imádom a fiamat, tudom, hogy ő sem tudná maradéktalanul ellátni a gyereket, ha mégis erre kerülne sor - és ezt ő is tudja. Szerintem ezért is van még együtt a menyemmel."

Megszorította kicsit Bekka vállát, aki elkerekedett szemekkel nézett rá, majd folytatta: "Szörnyű érzés azt hallgatni, hogy az unokám rosszul érzi magát otthon, és borzalmas a tudat, hogy tőlem nem fogadják el sem a segítséget, sem a tanácsot.

Senkit sem érdekel az a rengeteg tapasztalat, amit én is oly sok fájdalom árán szereztem, pedig szívesen elmesélnék mindent, amit tanultam" - mondta, majd elmosolyodott, és a kabátjáért nyúlt. Mire távozott a frissen tupírozott hajával, elszállt feje fölül a szürke felhő ,és újra az a talpraesett, vagány, jókedvű nagyi volt, akit az unokája úgy imádott.

Nyitókép: Shutterstock

Pokk Brigitta