Fekete öves csokifaló vagyok és teszek is azért, hogy ez sose változzon!

Én biztos vagyok benne, hogy csoki függőként jöttem a világra. Már a születésemkor kívántam a csokit és tudtam, hogy elválaszthatatlan társai leszünk egymásnak. Bár az élet többször figyelmeztetett, hogy jóból is megárt a sok, én még sem tudok leállni és megállj parancsolni magamnak.

Még felnőtt koromban is nehezen veszem rá magam, hogy sötétben a szüleim házának pincéjébe lemerészkedjek, de akkor öt-hat évesen ez sem jelentett nekem akadályt. Tudtam, hogy apukámnak nem volt mersze az óriás tábla csokikat, ünnepi alkalmakra félrerakott csokoládé válogatásokat felhozni az életterünkbe, de akkor még nem sejtette, hogy nekem ez sem lesz akadály. Igen, 5 évesen az éjszaka közepén lementem a pincénkbe, hogy megkeressem az óriás tábla csokit. Sajnos azonban nem voltam elég körültekintő. Reggel vettem észre, hogy egy sor csokival aludtam el a kezemben, ami persze éjszaka elolvadt és beleragadt a hajamba és a párnahuzatomba. Na, akkor egy ideig még a dugi helyen sem volt otthon csoki.

Még az sem tántorított vissza a világ legfinomabb édességétől, hogy elválaszthatatlan kapcsolatunknak köszönhetően szinte az összes tejfogam fekete lett tőle. Bár akkor ez inkább a szüleimet, mintsem engem zavart. Persze, sokat csúfoltak miatta, de ez a csokoládéhoz fűződő viszonyomat egy percig sem ingatta meg. Pláne azután, hogy a tejfogak szépen kihullottak és idővel nyoma sem volt a függőségemnek.

Volt, mikor az egészséges életmód jegyében próbáltam leszokni róla, és ha már nagyon nem bírtam nélküle étcsokoládéval helyettesítettem. Nem sokáig bírtam. Mintha a szívem egy darabját tépték volna ki. Próbálkoztam a mértéktartással is, néha egy-egy kockával, ahogyan a normális emberek szokták. De hát, őszintén, kinek sikerül ez? Ki az, aki meg tudja állni, hogy nem zabálja fel az egész táblát? Aki igen, az hazudik.

A csokoládé az egyik legjobb barátom, aki mindig itt van velem és támogat bármilyen helyzet elé is állít az élet. Ott volt az első menstruációs görcsöknél, ott volt az első csóknál és ott volt az első szerelmi csalódásnál is. Ott volt, mikor meglepetést szerettem volna szerezni és ott volt, amikor meglepetésként őt akartam kapni. Itt van a jobb napokon, amikor szárnyalok az örömtől, és itt van, amikor legszívesebben az arcomat a párnámba szeretném fojtani.

Jó persze, tudom, a sok jó dolog mellett a legdrágább alapozóval sem tudom eltűntetni azokat a pattanásokat, amelyeket ő okoz és bizony nem elég negyven guggolás és három liter víz sem, hogy az általa előcsalogatott narancsbőröket eltüntessem, de így is kitartok. Hű társa maradok, amíg csak élek.

Nyitókép: Shutterstock