Ha a családom a munkám, akkor csak "eltartott" lehetek?

Az én anyukám reggel 6-kor kelt. Amíg mi aludtunk, elment friss pékárut venni, reggelit készített, majd ébresztett minket, beágyazott, rendet rakott. Munka után sietett haza vacsorát készíteni, tanult velünk, fürdetett, lefektetett, mesélt. Láttam, hogy valójában mi vagyunk a legfontosabbak neki, hogy legszívesebben folyton csak velünk lenne. Alig várta, hogy végre nyugdíjba menjen, és csak a családjának élhessen.

Voltam eltartott gyerekkel és gyerek nélkül, szerelemből és családi okból is. Egy kívülálló azt mondhatná: "Milyen szerencsés!" Hiszen eltartott nőnek lenni jó... lenne, ha nem járna együtt a helyzet teljes anyagi kiszolgáltatottsággal.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem élveztem soha, hogy nem kell időre munkába mennem, hogy nincs főnököm stb. Ám elmondhatatlanul nyomasztó, hogy nincs saját jövedelmem, vagy csak annyi van épp, amennyit nevetve elköltök. Nincs hosszú távú biztonságérzetem, mástól függök, ha beteg vagyok, és egy nagyobb összegű váratlan kiadás nagy gondot okoz.

Hogy akkor miért is vállaltam olyan sokszor ezt a kiszolgáltatott helyzetet? Bármilyen furcsa is, ez nem mindig az én döntésem volt. Talán a természetemből kifolyólag, de vonzom az olyan férfiakat, akik szeretnek irányítani a kapcsolatban. Az első férfi, aki mellett nem dolgoztam, teljes odaadást kívánt tőlem. Fontosabb volt neki, hogy hajnali 3-kor még őt kényeztessem, mint az, hogy pénzt keressekegy munkahelyen. Meg is tettem - szerelemből.

Persze mindig megnyugtatott, hogy amíg ő van nekem, addig nem kell aggódnom a jövőm miatt - és eskü alatt ígérte: mindig ott lesz mellettem. Hát, nem így lett... Elhagyott, nekem pedig fel kellett állnom a padlóról.

Most következhetne az a rész, hogy elmentem egy munkahelyre, és mostantól boldogan élek, míg meg nem halok, anyagilag függetlenül mindenkitől - de az élet nem így hozta. Megismerkedtem valakivel, aki teljesítette életem legnagyobb vágyát: megszületett a kislányunk. Épp csak kilábaltam az előző függőségből, már kezdtem is belecsúszni a következőbe.

Csakhogy be kell látnom: a függőség az függőség! Azt hiszem, szembe kell néznem azzal, hogy soha nem leszek képes Maslow piramisának tetejére felkúszni, hogy megvalósítsam önmagam - legalábbis amíg függőségi viszonyban élek. Hiszek abban, hogy minden embernek (nemtől függetlenül) szüksége van arra, hogy felelősséggel tudjon gondoskodni magáról, és - ha kell - a szeretteiről.

Egy nőnek azonban ezt sokkal nehezebb megvalósítani. Nem azért, mert ne lenne képes megfelelni bármilyen szellemi kihívásnak, hanem azért, mert anyai szív dobog benne. Gondoskodó, másokért élő - olykor akár már a szolgalelkűségig önfeláldozó -, szeretetet adó és szeretetre vágyó szív, amit könnyű aranykalitkába zárni. Mert nőként tudjuk, hogy a családnak pont olyan nagy szüksége van ránk, mint amennyire nekünk az anyagi függetlenségre.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock