„Hé, én Skorpió vagyok velem ne packázz!" - avagy nők véleménye az asztrológiáról

Persze azért mindig megnézem, hogy illik-e rám a jellemzés, de valahogy sosem hiszek benne igazán. Igen, valami passzol, majd két sorral lejjebb olyanokat írnak, ami teljes képtelenség. Szeretnék benne hinni és volt olyan, amikor a reménytelen szerelmi életemet a horoszkóppal magyaráztam, de végül ez az állításom is megdőlt. Ugyanis a csillagjegyem szerint a mostani barátommal nem illenék össze mégis tökéletesen kiegyensúlyozott a kapcsolatunk. Akkor most, hogy is van ez?

Bevallom, bár kissé szégyenlősen: TikTok fogyasztó vagyok, unalmas perceimben imádom pörgetni és pörgetni a videókat, míg végül teljesen elveszek ebben a "virtuális szektában". Meglepő, de ezen a platformon meghökkentően hangsúlyos szerepet kap az asztrológia. Nagyon sok felhasználó készít ebben a témában vicces vagy éppenséggel ismeretterjesztő mini klipeket. Sőt, akad olyan is, aki az egész profilját erre a témakörre építette fel.

Ezt pedig igazán felkeltette az érdeklődésem a téma iránt. Kíváncsi lettem. Néhány nő miért hisz vagy éppenséggel miért veti meg azokat, akik harcolnak az asztrológia létjogosultságáért? Ezért kifaggattam őket.

„Teljes mértékben hiszek benne. Nyilván nem arról beszélek, hogy elolvasom egy női magazin hátulján a napi horoszkópom és megnézem mit írnak a Bikára. Ez így elég kevés, hiszen az ember nem csak egy jegyből áll. A részletes csillagjegy elemzések vagy akár hívhatjuk személyiség elemzésnek már annál inkább hihetőbbek. Szerintem rengeteg mindent megtudhatunk ezekből,például, hogy egy embernek milyen a probléma kezelése, vagy miképp áll a dolgokhoz. Esetleg azt is, hogy az uralkodó bolygónk alapján milyen családmodellben hiszünk és még sorolni lehetne. Aki nem hisz benne, az azért nem hisz, mert utána sem néz. Itt nem arról van szó, hogy egy darab csillagjegy befolyásolja a viselkedésed, ez egy sokkal összetettebb dolog."
Anett (23)

Forrás: Shutterstock

„Szerintem ez az egész csak egy újabb divatos hóbort. Most ismételten virágkorát éli ez az egész őrület, köszönhetően a közösségi média különféle felületeinek. Napjainkban egyre többet látom, hogy sokan még az Insta biojukba is kiírják, mintha ez egyfajta ultimátum lenne: Hé, én Skorpió vagyok velem ne packázz!" és emiatt egyre többen hisznek benne, olyanok is, akik eddig magasról tettek az egészre. Én ezt nem érzem hitelesnek. Vízöntő vagyok és több vízöntő ismerősöm is van, akikkel teljesen mások vagyunk. Ha elolvasnám az újságban a Mérleg jellemzését az is illene rám, hiszen ezt direkt így találták ki. Nem ástam bele magam igazán a témában, de nem is érdekel annyira. Sokaknak olyan lehet ez, mint egy vallás vagy Isten. Fontos számukra egy kapaszkodó, egy külső behatás, amiben hihetnek."
Lilla (26)


„Nehéz kérdés. Szerintem az, hogy ki milyen horoszkóp alatt születik általánosságban hatással lehet a személyiségére. De persze nem mindenkire ugyanolyan mértékben. Saját magamon például abszolút észreveszem ezeket az apró "jeleket". Sőt, a barátnőimre is legtöbbször igazak a jellemzések. Mindannyian más csillagjegyek vagyunk és valóban észrevehetőek az alapvető különbségek akár a természetünkben vagy sokszor a felfogásunkban, párkapcsolatainkban. Ám annak ellenére, hogy úgy vélem van valóság alapja, nem ez a befolyásolja 100 %-ig a személyiségünket."
Réka (21)

    Ezek is érdekelhetnek