Koronavírus: Az fogja megúszni, aki másokkal is törődik!

Most mindenkit csak egyetlen téma érdekel igazán: a koronavírus, hiszen ez már nemcsak egy távoli ország problémája, hanem az egész világé. Próbálunk informálódni, megtudni, mekkora a veszély, mit kell tennünk, mi várhat ránk, és minden tényezőt számításba véve megalkotni a saját álláspontunkat. Nehéz ez. 

Én nem akarok maszkokról, vakcinákról, statisztikákról, gazdasági következményekről írni, ugyanis ezekhez nem értek - és szerintem nagyon sok mindent még nem is tudhatunk biztosan. Viszont van olyan, amit igen, van olyan, amit biztosan megtehetünk azért, hogy jobb legyen a helyzet.

Rajtunk múlik, mennyire tudunk fegyelmezettek maradni, követni az előírásokat, elővigyázatosak lenni, és mennyire figyelünk oda a többi emberre. Tudom, rossz ez a helyzet, mert minden ember potenciális veszélyforrás lehet. Talán ő is beteg? Talán pont tőle kaphatod el? Az elszigetelődés még inkább eltávolít mindenkitől.

Ebben a bizonytalan helyzetben féltjük magunkat, a szeretteinket, az eddig megszokott életvitelünket. Nem tudjuk, mikor fog minden visszatérni a megszokott kerékvágásba - egyáltalán lehet még minden ugyanolyan? Kicsi, szorongó, magányos szigetekké válunk ebben a káoszban. Felfüggesztjük a fizikai érintkezéseket, nincs kézfogás, puszi, ölelés - védjük magunkat, védjük a másikat. Maszkok és kesztyűk mögött, lefertőtlenített kezekkel és sterilizált érzelmekkel próbálunk túlélni. Igyekszünk összeszedettek maradni, nem engedjük, hogy magával ragadjon minket a kétségbeesés.

Csak mi vagyunk, csak mi számítunk, egy lakásnyi ember, akikkel együtt élünk. Értük kell megtenni, amit csak tudunk. Bevásárolni, felkészülni, tartani bennük is a lelket. Körülbástyázni magunkat, hogy minket ne érhessen el a veszély. De sajnos ez nem így működik. Nem tudjuk elfalazni magunkat a világ elől. Nem tudjuk egy kulcs elfordításával kizárni az életünkből az összes rosszat, ami odakint várna ránk. Az életeink kapcsolódnak egymáshoz - még akkor is, ha nem szeretnénk.

Forrás: Shutterstock

Az emberiség azért tudott folyamatosan fejlődni, mert rájött, hogy együtt, egymásért többre vagyunk képesek, mint egyedül. A közösségnek sokkal nagyobb ereje van, mint az egyénnek. Ezt már az ősember is tudta. Mi pedig sokkal okosabbak vagyunk nála - ugye azok vagyunk? Egyenként, külön-külön is tudunk tenni a többiekért! Azzal, hogy felelősen gondolkozunk, hogy felismerjük: ez egy olyan helyzet, amit komolyan kell venni. Betartjuk a szabályokat, sokkal jobban odafigyelünk mindenre, és megmutatjuk, mit jelent embernek lenni.

Mert ebben a helyzetben nemcsak a vakcina hiánycikk szerte a világon, hanem a szeretet, az empátia, a törődés is! Ezekre van nagyon nagy szüksége mindenkinek. Láthatjuk, hogy milyen gyorsan terjed a vírus, hogy mennyi mindenkivel vagyunk kapcsolatban. Megfékezni is csak így tudjuk, ha megértjük: ez mindannyiunk problémája, együtt kell szembenéznünk ezzel.

Még ha el is vagyunk szeparálva, össze kell tartanunk. Ahelyett, hogy a pánik tüzét táplálod, dühös, elutasító vagy, és szúrós szemekkel méregetsz mindenkit, inkább legyél te az, aki egy kis megnyugvást ad másoknak! Ajánld fel a szomszéd néninek, hogy bevásárolsz neki, vagy kérd el a telefonszámát, és hívd fel, hogy minden rendben van-e vele! Most senki ne érezze magát egyedül, elveszettnek

Ezen is túl fogunk jutni, de nem mindegy, hogy hogyan. Nemcsak az a fontos, hogy a testünk egészségét megőrizzük, hanem az is, hogy a lelkünk is rendben legyen. Hogy tudjunk egymásból erőt meríteni, hogy a nehézségek ellenére is tudjunk néha mosolyogni. Ne a félelmet, ellenségességet, bizalmatlanságot adjuk tovább, hanem a kedvességet, az odafigyelést, az emberséget. Ezzel tehetjük most a legtöbbet.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?