Közel 40 évesen miért nem találok egy férfit, akinek szülhetnék?

De én mégsem vagyok boldog, mert már évek óta nem vágyom semmi másra, csak egy olyan férfira, aki mellett kiteljesedhetek anyaként. Már voltam buta kislány, vadóc fiatal, tapasztalt felnőtt nő, és már régóta csak az anyaság jár a fejemben. Nem hittem volna, hogy ez egyszer megtörténik, sok évig egyáltalán nem foglalkoztatott ez a téma.

Megismerkedtem néhány férfival az évek során. Néhányukból én nem kértem, néhányuk pedig belőlem nem kért. Ez ilyen. Igyekeztem őket a legfontosabb szempontjaim alapján megszűrni, hiszen semmi értelme olyannal kapcsolatba kezdeni, akiről már az elején tudjuk, hogy teljesen másképp képzeli el az életet. Tehát aki azzal indított, hogy majd csak 10 év múlva akar gyereket, vagy egyáltalán nem, azzal "nem is álltam szóba", hiszen felesleges lett volna. Igyekeztem a többiek közül megtalálni a nekem való személyt, ám egy dologgal nem számoltam...

A hazugsággal

Az egyik pasi aki nagyon szimpatikus volt nekem. Hasonló hobbijaink voltak, jó volt a humora, jól működtünk az ágyban, és korban is passzolt hozzám. Úgy éreztem, talán ő lehet az én emberem. A tenyerén hordozott, leste minden szavam, le sem tagadhatta volna, hogy imádott engem - és persze én is őt. Aztán csak úgy teltek velünk a hónapok, boldogságban, szerelemben, később pedig megjelentek az első problémák is.

Már több, mint 1 éve együtt voltunk, de még mindig nem ismertem a szüleit. Az is kissé zavart, hogy minden egyes alkalommal utazóbőröndöt kellett magammal vinni, mikor nála aludtam, mert még egy nyomorult fiókot sem ürített ki nekem a lakásában, ami egyébként egy 4 fős családnak is elég nagy lenne. Meg őszintén szólva az sem tetszett, hogy 37 éves létére még mindig az anyukája vasalja az ingjeit és ő hívja ki még a takarítónőt is. Már el is határoztam magamban, hogy beszélni fogok vele ezekről, ám ekkor velünk is megtörtént az a bizonyos baleset, ami szinte minden párral előfordul: kiszakadt a gumi.

Pánik és fejvesztés, úristen, mit csináljunk? A férfi, aki eddig egy határozott, megbízható és érett felnőttnek tűnt, hirtelen olyan kicsire zsugorodott össze, mint egy 5 éves kisfiú. Láthatóan rettegett attól, hogy mi lesz, ha véletlen terhes leszek, ami elég kiábrándító volt, hiszen a mi korunkban már amúgy sem lehet 5-10 éveket várni a gyermekvállalással. Korábban mindig azt mondta, hogy ő is szeretne gyereket, és persze nem mondom, hogy én nem ijedtem meg ettől a helyzettől, de azért nem vert úgy a hideg veríték, mint őt. Végül egy esemény utáni tablettával elintéztem az egészet, majd leültettem, és elsoroltam neki a fent említett összes problémámat. Ám bármennyire próbáltam konstruktív maradni, a válaszai egyszerűen lebénították az agyamat.

Az már eleve nem jó jel, ha valaki még csak arra sem képes, hogy beismerje a hiányosságait. Ő viszont heves tiltakozáson és tagadáson kívül semmire nem volt hajlandó. Szerinte nem gond, hogy az anyja vasal rá, hiszen ő köztudottan nem tud inget vasalni.

Tudom, nem voltam kedves, de végtelenül dühös lettem, mert az álompasim hirtelen egy felelőtlen kiskamasszá vált, és ettől nagyon megijedtem.

Szép apránként azonban elkezdtek lehullani az álarcok, és kiderült a valóság: az én drága kedvesem 37 évesen még mindig a gondtalan huszonévesek életét éli, és esze ágában sincs komolyabb szintre lépni, netán családot alapítani. Persze nem mondom, hogy ezzel bármi baj lenne, hiszen mindenki azt kezd az életével, amit akar, de miért nem lehetett ezt az elején elmondani? Miért kellett 1,5 évet elvenni a drága időmből, miközben én feketén-fehéren elmondtam, hogy családot, kisbabát szeretnék, hogy nem érzem magam enélkül teljesnek, és hogy belepusztulok az epekedésbe.

"Tudom, hogy nagyon vágysz rá. Én nem éreztem ezt, amikor megismertelek, viszont veled akartam lenni, és abban reménykedtem, hogy melletted majd én is kedvet kapok" - hangzott el a válasz, ami teljesen letaglózott. Végig hazudott, az első randitól az utolsóig, és ahelyett, hogy valami huszonéves kiscsaj idejét fogyasztotta volna, inkább engem láncolt maga mellé. Pusztán önzőségből.

Erika történetét Fekete Tekla jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock