Ziláltan zuhanok be az ágyba, és amint egy kicsit fellélegzik a tudatom, azonnal fejembe tódulnak azok a dolgok, amiket elfelejtettem, amikre nem volt időm. Például ma sem voltam postán, és elfelejtettem levinni a szelektívet, de ezektől azért tudok aludni. Ami viszont lelkiismeret-furdalással tölt el, hogy ma sem hívtam fel a mamáékat, és nem kérdeztem meg, hogy vannak. Megint hagytam, hogy bedaráljanak a feladatok és eltereljék a figyelmemet az igazán fontos dolgokról: a törődésről, a szeretetről, az odafigyelésről.
Pedig ha tudnák, egy nap hányszor eszembe jutnak! Amikor megpillantom a szekrényemben a gyerekkori ágyneműmet, amit még tőlük kaptam. Amikor meglátok egy havas tájról készült képet, mert tudom, hogy ez a nagymamám kedvenc évszaka. Vagy amikor meglátok egy baromi jó cipőt, és tudom, mit mondana rá: "Bárcsak újra fiatal lennék, akkor most felvehetnék egy ilyen cipőt! De már öreg vagyok hozzá... " Nagypapám pedig rákontrázna: "Dehogy vagy öreg, Nyulikám! Különben is, mit számít? Ha tetszik, vedd meg!"
Nagyon kedves gondolatok ezek számomra. És sajnálom, hogy nem hívom fel őket mindannyiszor, ahányszor csak eszembe jutnak. Mindig csak tologatom, hogy jó, még ezt elintézem, jó, majd még azt is elintézem, és hopp, közben megint eltelt egy nap.
Közben persze a lelkiismeretem mentségeket próbál keresni: olyan fiatalosak, biztos jól vannak. Ha baj lenne, úgyis szóltak volna, és különben is, múlt héten sem volt még semmi gond. Nem kell aggódni, mindenük megvan, mi bajuk lenne?
Hát, mostanság sokkal nagyobb bajuk is lehet, mint valaha. Mióta a koronavírus terjedni kezdett, egyetlen idős ember sincs biztonságban. Nincs olyan, hogy ráérsz holnap telefonálni, semmi nem lehet fontosabb a törődésnél. Most egy olyan helyzet állt elő, amelyben távolról kell nagyon közel lenni. Hiszen velük lenni, egy fedél alatt élni, ölelkezni, puszilkodni nem lehet. De mégis minden nap meg kell bizonyosodnunk arról, hogy jól vannak.
Az óriási tanulság pedig az, hogy semmi nem lehet fontosabb egymásnál! Jön egy vírus, és az autód értéke lecsökken, a munkahelyed megszűnik, az albérletedet felmondják. A tárgyak értéke egy csapásra megszűnik, és az eddigi prioritást élvező dolgok létjogosultsága homályba vész.
Viszont ami gazdagságban, szegénységben, a legjobb és legrosszabb időkben is állandó: az összetartozás, az egymásra figyelés, a közösségért tett cselekedet. Nekem még vannak nagyszüleim, talán neked is. Kérlek, vigyázzunk magunkra és egymás szeretteire is!
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.