Mindenkit nem menthetsz meg, ezért inkább teszel az egészre?

Nem olyan rég 700 millió forintot kért egy anya az emberektől... Ezt a mai világban megvalósíthatatlannak tűnő feladatnak gondoltuk - eddig. Mégsem lehetetlen, amire sokszor azt hisszük?

A mi szerkesztőségünkben is születtek cikkek az üggyel kapcsolatban, és jó volt látni, hogy a poszt alatt mennyi buzdító és segítő szándékú ember kommentelt. Mikor erről a kicsi fiúról és az anyukájáról szerkesztettem a képeket, bennem is megfogalmazódott, hogy segítenem kell. Még ha csak egy kicsivel is, de meg kell tennem.

Egy ilyen helyzetben az ember sokszor nem tudja, mit tegyen. Olyan egyértelműnek tűnik, mi a helyes út, de utána előtör belőle a lelkiismeret. Miért neki utalok, miért most? Miért érzem, hogy ott kell álljak az ügy mellett? Hiszen minden nap segíthetnék, annyi ember és annyi helyzet van, amikor többet tehetnék!

Igen, ez az érzés az, ami miatt sokak megtorpannak, köztük én is. Minden pénzem, minden időm fordíthatnám valami jóra. Mégsem teszem... Miért nem vittem már a régi takarókat a hajléktalanszállóra? Miért nem sétáltattam meg egy menhelyi magányos kutyát? Miért nem mentem már el mesét olvasni egy beteg gyereknek egy kórházba? Miért nem önkénteskedem egy öregek otthonában? Miért nem ültettem a nyáron egy fát sem?

Forrás: Shutterstock

Az ember olyan mélyre hatol ilyenkor saját magában, amit nem akar minden nap érezni, mert fáj. Fáj, hogy nem tesz eleget, másokért, a világért, magáért. Ekkor érkezik a megoldás: eltolja magától az egészet, úgy, ahogy van. Bevásárol, kivasal, megoldja az ügyes-bajos dolgait, és kivonja magát a dologból. Hiszen az ő pár forintja, pár órája úgysem végleges megoldás semmire.

De miért gondolkodunk mindig végletekben? Csak semmit sem tenni vagy világot megváltani lehet? Nincs köztes megoldás? Nincs kis lépés?

Nem kell a világ ÖSSZES problémáján nekem/neked segíteni. Erre csodás példa volt Zente története is. Átérezhettem, hogy igenis tudok tenni, érte, másokért, akár a világért. Ezeket az apró dolgokat kell helyretennem magamban, hogy igenis számít a környezettudatosságom, számít az a pár ruha, amit a szegényeknek szoktam adni, számít a megmaradt étel, amit a kukák tetejére teszek, annak, akinek nem telik rá. És igenis számít az a pár ezer forint, amit felajánlok másoknak.

Mindig eszembe kell jusson, hogy kis lépésekkel is haladhatok ezen az úton. Remélem, ezt egyre több ember fogja átérezni, mert ezzel tényleg meg lehet váltani a világot.

Nyitókép: Shuttertsock

    Ezt olvastad már?