Érdekli még a mai fiatalokat az előző generáció tudása?

Mi, harmincasok, az a generáció vagyunk, akik gyermek- vagy tinikorába betört az internet. Van okostelefonunk, rajta vagyunk a közösségi médiás felületeken, és bármit ki tudunk guglizni, amire kíváncsiak vagyunk.

Még nagyobb előnyben vannak azok, akik még csak a húszas éveiket tapossák, és a netezés jelensége idősebb, mint ők maguk. Mindannyian tudjuk, hogy a világhálón minden fent van. Bármit ki lehet keresni, egy videóból megtanulni, egy rövid leírásból, vagy onlájn workshopon elsajátítani.

Mégis, ha elakadunk valamiben, sokkal jobb hazatelefonálni a szüleinknek. A szerencsésebbeknek még a nagyszülei is élnek. El tudjuk kérni a nagymama sütemény receptjeit, vagy segítséget kérhetünk a nagypapától, ha elszáradnak a szobanövényeink. Ha fáj a torkom, köhögök, vagy óriás pattanás van a fejemen, anyunak biztosan van egy tuti működőképes gyógymódja. Valami olyan, amit esetleg a nagyszüleitől tanult, és nem feltétlenül van fenn az orvosi oldalakon.

Amikor elakadok a kovászos uborkával, mert mindig elfelejtem, hogy mennyi só meg kapor kell hozzá, akkor megkérdezem aput. Megbízható információforrás, nem úgy, mint a receptcserés oldalak, ahol mindenki azt állítja, hogy az ő kovászos ubija a legjobb. Őrzöm a nagymamám receptjeit is, és a nagypapámtól tanult latin kártyatrükköket.

Előre tudom, hogy gyereknevelési tanácsokkal is inkább körbekérdezem majd az idősebb generáció tagjait, minthogy egymásnak ellentmondó könyvek és cikkek olvasásába őrüljek bele. Ők aztán mindnyájan tudják a tutit, hiszen jó pár évtizednyi előnyük van velünk szemben. Dolgoztak, háztartást vezettek, gyerekeket neveltek fel.

Biztos vagyok benne, hogy az is örül, akinek a segítségét kérem. Hiszen ha gyerekként olyan szívesen tanítottak, miért lenne ez másképp csak azért, mert felnőttem? Mindannyian igyekszünk megőrizni a családi hagyományokat, hogy ne kelljen vaksötétben tapogatóznunk. És persze egyfajta önazonosságot, hovatartozást, biztonságérzetet is ad.

Nemcsak az a félelmetes, hogy egyszer eljön az az idő, amikor nem lesz kit megkérdeznünk - hanem hogy egyszer mi leszünk azok, akiket megkérdeznek a gyerekeik. Vagy az unokáik. És vajon ők mit fognak kérdezni? Mire lesz szükségük? Szükségük lesz-e ránk egyáltalán?

Forrás: Shutterstock

Ahogy változik a világ, biztos vagyok benne, hogy az is változni fog, amit továbbörökítünk. Nincs már szükség ropogósra vasalt kalocsai hímzéses terítőre vagy kézzel készített cérnametéltre. Lehet, hogy mi még nagyjából tudjuk és át is adjuk ezeket az ismereteket - ha igénylik.

De lehet, hogy nem is fogja érdekelni őket semmi, amit mi a szüleinktől vagy nagyszüleinktől tanultunk. Mindemellett szerintem van egy csomó fontos dolog, amit talán a mi generációnk tanul meg és ad tovább a gyerekeinek, ha azok elakadnak a világban.

A hagyományos, magyaros ételek helyett az egyetemre induló gyerkőc talán a szilvás-édesburgonyás lazac után fog sóvárogni, mert neki azt jelenti majd a házi koszt. De mások lesznek a randizási tanácsok, vagy más lesz a bolygónkhoz, az élővilághoz való hozzáállás is. Lehet, hogy a mi gyerekeink már amiatt telefonálnak segítséget kérve, hogy zero waste tanácsot kérjenek, vagy megkérdezzék, hogyan futtassanak fel egy YouTube csatornát, vagy hogyan vágjanak neki a digitális nomád és a szabadúszó létnek.

Vannak örökérvényű dolgok, amiket évszámtól függetlenül mindenki ugyanúgy továbbörökíthet. Az élővilág szeretetét, a Föld tiszteletét, az embertársainkkal szembeni bánásmódot. Ezekhez teljesen mindegy, hogy hány évesek vagyunk, vagy hogy melyik generációt képviseljük.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?