Anyám elcseszte a gyerekkoromat - miért utánzom mégis szülőként?!

Kamaszkoromban elég sokat veszekedtünk anyukámmal. Főleg azért, mert én mindig valami koncertre, baráti találkozóra szerettem volna menni, ő meg vagy nem engedett el, vagy ha igen, akkor korán (éjfélkor) kellett hazaérnem (mint utóbb kiderült, azért, hogy így talán 2-re otthon legyek...).

Pont amikor éppen beindult volna a buli. Sosem értettem, hogy erre miért van szükség, hiszen a jegyeim jók voltak, és a házimunkából is kivettem a részem. Aztán egy családi ebéden kiderült: kamaszkorában egyszer a drága jó mamikám kizárta őt a házból, amikor túl sokáig búcsúzkodtak apukámmal a kapuban. Ő mégis többször megtette velem ugyanezt, amikor későn értem haza, pedig neki ugyanolyan rossz érzés lehetett az ajtó előtt állni fiatalon, mint később nekem.

Aztán a főiskolai pszichológia tanulmányaim során fény derült a rejtélyre: gyakran azt a szülői mintát követjük, amit saját szüleinktől láttunk, ha jó, ha nem. Elég durva felismerés volt... Na, de mi is áll ennek az egésznek a hátterében?

Először is, a családban mindig lesz (minimum) egy szerepmodell, akit követni fogsz gyerekként, és lemásolod a viselkedését. A szüleid mutatják meg, hogyan navigálj a világban, hogyan reagálj bizonyos helyzetekben. Mondhatod, hogy "Ááá, én aztán tutira nem fogok úgy csinálni, mint az anyám!", a baj csupán annyi, hogy sokszor mégis. Miért? Mert azt a mintát láttad, azt ismered. Ahhoz, hogy más legyél, erősen ki kellene lépned a komfortzónádból. Erre sokan képtelenek, mert az ismert rossz is jobb, mint a bizonytalan ismeretlen.

Lehet, egy ideig észre sem veszed, hogy ugyanúgy viselkedsz, mint a szüleid. A stresszhelyzetek azonban felerősítik a hozott viselkedésformákat, és akkor már talán neked is leesik: "Jó ég, ezt mintha anyu mondta volna..." Tudom, ez nagyon kemény. Velem is így volt. A jó hír viszont, hogy tehetsz ellene - már ha úgy látod, hogy baj van. Az is lehet, hogy neked minden tekintetben csodás szüleid voltak, és semmiben sem szeretnél változtatni a hozott mintán. (Remélem, hogy az utóbbi példából van több. :) )

Forrás: Shutterstock

Ha észreveszed, hogy kezdesz totál a szüleiddé válni, amikor a saját gyerekeddel foglalkozol, az már egy HATALMAS lépés. Ha változtatni szeretnél a dolgon, nagyon tudatosnak kell lenned. Első lépésként fogalmazd meg magadnak egyértelműen, mi az, amit másképp akarsz csinálni! Ezután indulj el ezen a nyomon!

Idézd fel a múltat, és foglald szavakba az érzést, miért esett annyira rosszul gyerekként az, amit tettek vagy mondtak neked. Az okokat sem ártana megtalálni - de tudnod kell, hogy vannak generációkon átívelő viselkedési minták, így ezek megfejtésével még nehezebb dolgod lesz.

Akárhogy is, semmiképpen se add fel, mert nem kicsi a tét! Ha kell, kérd szakember (coach, pszichológus) segítségét! Ha pedig megvan a válasz, adj időt magadnak a változásra! Fogadd el, hogy nem fog egyik napról a másikra menni! Talán ez a folyamat legnehezebb része, de mindenki csak profitálhat az eredményből, így érdemes rengeteg energiát belefektetni, és mesterfokra fejleszteni az önuralmadat. Hidd el, amit sokáig gyakorol az ember, az idővel szokássá válik!

Nekem is van min dolgoznom. Főleg, mert szeretnék a lányommal olyan kapcsolatot kialakítani, hogy megbízzon bennem, és tudja, semmit nem kell eltitkolnia előlem. És őszintén szólva, azt sem lenne jó átélni, amit szegény szüleim érezhettek, amikor a húszas éveim elején napokra eltűntem, és semmit sem tudtak a hollétemről...

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?