"Hagyjátok már szegény Kenderesit! Olyan nagy dolgot csinált?!"

"Nem lehet már azt a szegény élsportoló fiút békén hagyni? Nem szenvedhet egész életében azért, mert egyszer hülye volt" - mondják sokan Kenderesi Tamás ügye kapcsán, aki csak nagy nehézségek árán hagyhatta el Dél-Koreát.

Ráadásul milliós büntetésre is számíthat egy seggrepacsi miatt. Nos, egyetértek, Kenderesit nem kell meglincselni, halálra ítélni és "karaktergyilkolni": hülye volt, kapja meg az arányos büntetését, kérjen (igazi) bocsánatot, és lépjünk túl ezen az egész kínos történeten! Ha már viszont megtörtént, akkor a tanulságokkal gazdagodva érdemes zárni az ügyet.

Kenderesivel tudniillik ugyanaz a baj, ami Kiss Lászlóval volt. Mert egy ponton túl nem csak arról van szó, hogy a fiatal sportoló egy etikai vétséget, Kiss pedig egy súlyos bűncselekményt követett el. (Természetesen nem vonok egyenlőséget a kettő súlya között, csak a hozzáállásbeli hasonlóságról beszélek.)

A baj az, hogy a jelek szerint nem csak feljogosítva érezték magukat mindketten arra, amit tettek, de később sem értették, miért hibáztak, így őszinte megbánásra sem voltak képesek. Ez pedig nagyon sötét üzenetet hordoz mindazok felé, akik követik az erről szóló diskurzust.

Annak idején Kiss először tagadta a nemi erőszak vádját (noha jogerős bírósági végzése volt 1961-ből), majd mismásolt, végül pedig - óriási médianyomásra - virágcsokorral a kezében ment puszit adni (!) áldozatának, mint aki általános iskolai évzáróra érkezett. "Elnézést kérek, ha valakit megbántottam" - mintha nem is csoportos nemi erőszak miatt ült volna a maga idejében, hanem csak illetlenül fogalmazott volna a ballagási beszéde során. Az áldozatnak viszont biztosan nem 20 hónapig tartott, hogy feldolgozza a történteket, ráadásul sajnos nem ő volt az egyetlen, akit a sportolók annak idején megerőszakoltak.

Kenderesi szerencsére nem okozott ilyen súlyos traumát, de szintén bagatellizálni próbálta a helyzetet: "Hozzáértem egy ott dolgozó, koreai táncoslány fenekéhez" - fogalmazott. "Úgy gondolom, nem követtem el semmilyen súlyos vétséget, azt viszont meg kell értenem, hogy megsértettem bizonyos erkölcsi normákat, amelyek a helyi értékrend alapját képezik" - tette hozzá.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Tisztességesebb lett volna, ha felvállalja, ami történt: "Rácsaptam egy ismeretlen lány fenekére, amit utólag nagyon megbántam, mert tisztában vagyok azzal, hogy ez a világ minden részén az erkölcsi normákkal szembemenő, tiszteletlen lépés." Ezután jöhetett volna a bocsánatkérés, hiszen amit ő annak szánt, "A koreai lánytól szeretnék elnézést kérni, amennyiben valóban megbántottam", megintcsak feltételes módba helyezi ennek komolyságát.

Hiszek abban, hogy mindenki tanulhat a korábbi hibáiból és változhat, akkor is, ha súlyos dolgot követett el. Hiszek a feloldozásban, a továbblépésben, az új esélyben. Viszont meggyőződésem, hogy eddig a pontig csak akkor jutunk el, ha az elkövetők - bármiről is legyen szó - értik és érzik annak súlyát, amit tettek, és őszinte megbánásukat és bocsánatkérésüket fejezik ki az áldozatok felé, akár közösségi nyomás nélkül is.

Ha ez megtörténik, máris más az ügy végkicsengése, azok pedig, akik némán követték az eseményeket, nem azt az üzenetet kapják, hogy "fogdosódni" rendben van, csak vigyázni kell, hol tesszük, mert bizonyos helyeken könnyen túlreagálják az ilyesmit. Az üzenet ezután az, hogy ismeretleneket tapizni tiszteletlen, tapló dolog, aminek büntetőjogi következménye is lehet - és az ilyen viselkedést sehol nem tolerálja a közösség sem.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?