Egy kutatás állítja: a gyermektelen nők boldogabbak!

Egyre többet cikkeznek egy kutatásról, ami arra az eredményre jutott, hogy azok a nők, akiknek nincs gyerekük - bármilyen okból -, boldogabbak, mint azok, akik anyává váltak.

Először háborogtam ezen egy sort: hogy már itt tart az emberi faj, hogy a nagy individualizmus és fogyasztói társadalom annyira átmosta az agyunkat, hogy materiális dolgoknak jobban örülünk, mint annak, hogy családunk van?

De aztán belegondoltam, hogy mennyire voltam boldog a teherbeesésem előtt, és mennyire vagyok boldog most, 6 hónappal a szülés után. És az a helyzet, hogy tényleg jobb volt a kedvem gyerek nélkül. "Jókedvű" voltam? Ez lenne a boldogság? Felhőtlenség, kipihentség, energikusság? Az, hogy gyakrabban önt el az adrenalin és az eufória egy-egy program, kaland, élmény kapcsán? Igen, ez is a boldogság része. És ilyen értelemben boldogabb voltam.

Az a jó ezekben a fentebb felsorolt "boldogság faktorokban", hogy mérhetőek. Van hormontevékenység az agyban, ami ezeket kiváltja, ez pedig kimutatható, számszerűsíthető, táblázatba rendezhető. És ezek alapján meg lehet állapítani, hogy az, akinek nincs gyereke, gyakrabban produkál ilyen "tüneteket". Ergo boldogabb.

Ergo boldogabb?

Milyen bátrak ezek a biológusok, hogy kétséget kizáró objektivitással kijelentik, hogy ők meg tudják fogalmazni, mi az a boldogság! És csak az. Költők, pszichológusok, filozófusok, teológusok, írók, gondolkodók mind-mind belebuktak ebbe. De ők rámutatnak pár hormonra, és közlik, hogy tádááám, íme, ez a boldogság.

De ha még tesztet is töltetnek ki, ami önbevalláson alapul, ott is lebutított kérdésekkel pontozzák azt, amit az emberek önmagukról is nehezen tudnak megállapítani... Lehet, hogy az én 10-ből 5-ös szintű boldogságom sokkal "nagyobb mértékű", mint a kissé felületes Gipsz Jakab 10-ből 8 pontos boldogsága.

De visszatérve az anyák boldogságára...

Nem, ez nem az a boldogság, amit a fesztiválozó fiatal érez, és nem is az, amit egy pohár Aperol mellett trécselő barátnők éreznek egy Duna-parti bisztró teraszán. A kerti sütögetések, a balatoni fürdőzések és a tengerparti séták boldogsága is teljesen más.

Forrás: Shutterstock

Ez inkább az a fajta, amit a túrázó érez, aki felér a hegy tetejére. Lehet, hogy vízhólyagos a lába, a vállát húzza a hátizsák, és már a kulacsa is üres, de amikor letekint a magasból, elárasztja a béke érzése, hogy a világ rendben van. És akkor is rendben lenne, ha nem létezne több fesztivál, Aperol, kerti sütögetés, balatoni hétvége vagy tengerparti séta.

Ahogy a maratonfutó sincs "jól", amikor célba ér: zihál, fullad, szomjazik. Szédül, fáj, sőt, lehet, hogy még émelyeg is. De elárasztja valami jó érzés. Valami büszkeség, valami méltóságot adó erő. Az önmagunk meghaladásának emelkedettsége.

Na, valami ilyesmi az a boldogság, amit az anyaság ad. Csendes, mély, mindent átjáró, de nagyon nehezen megfogható. Mérni, számszerűsíteni, pontozni meg pláne nem lehet. Az anyaság teljesség, béke, megértés, átszellemülés. Talán pont annak megértése, hogy ami azelőtt fontos volt, az nem is olyan fontos. Legalábbis nekünk. Most.

És nem, nem akarom kétségbe vonni, hogy gyerek nélkül is lehet boldognak lenni. Csak attól, hogy gyerekkel máshogy lehet megélni, ne jelentsük ki, hogy az egyik fajta boldogság nagyobb, a másik meg kisebb! Csak más.

U.i.: És akkor a gyerek jelenléte által okozott nagyon is mérhető oxitocin hormon napi szintű áramlásáról még nem is beszéltem... ;)

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?