Nem a Facebook hibája, hogy nincs életed!

Torkig vagyok azzal, hogy újabban minden bajunkért és hiányunkért a közösségi médiát tesszük felelőssé. Ha valaki felfüggeszti a fiókját pár hétre, az máris egy hős - mert vállalta a kemény böjtöt a teljes életmódváltás jegyében.

"Bezzeg régen egymás szemébe nézve beszélgettek a fiatalok, nem a telefont nyomkodták." "Azért vagy úgy kiborulva, mert mások tökéletes életéhez hasonlítgatod a magadét." "Ha törlöd magad Facebookról, rendbe fog jönni a lelked." "Mióta ennyi időt töltünk online, sekélyesebb és felületesebb a világ."

Ismerős mondatok?

Van, aki még a félrelépést, az anorexiát és a depressziót is Zuckerbergék gigavállalkozásának a számlájára írja, mintha egyéni felelősség nem is volna a világon. Ám álljunk csak meg egy pillanatra! Valóban a Facebook - vagy akár az Instagram, a Twitter és társai - tehet arról, hogy az ifjú generáció tagjai keveset beszélgetnek egymással szemtől szemben?

Vajon tényleg azért kerül mélypontra az ember, mert meglátja a filterekben fürdő képeket, amik tökéletes arcot varázsolnak, és hirtelen ráébred saját teste-lelke tökéletlenségére? Vajon színesebb és izgalmasabb emberi kapcsolatok tarkítják majd az életünket, ha megszabadulunk az appoktól? Elképzelhető, hogy egy átdolgozott nap végén inkább szépirodalmat olvasunk majd, ha egy napon megszűnik a Facebook?

Nos, a választ nem tudhatjuk, de van, amiben biztos vagyok: nem a közösségi média tehet arról, ami bennünk zajlik. Mi magunk vagyunk azok, akik bizonyos érzéseket készségesen táplálunk, az eredetét pedig másokra fogjuk. A döntéseinket mi magunk hozzuk, a Facebook csupán egy eszköz: önmagában nem jó vagy rossz - akárcsak a kés, amelyet éppúgy használhatunk egy szelet kenyér megkenésére, ahogyan embert is ölhetünk a segítségével.

Forrás:  Shutterstock

Persze, a külvilág hat az érzéseinkre, így a közösségi média is befolyásolhatja azt, ahogyan élünk. De ahelyett, hogy démonizálnánk, mi lenne, ha inkább a benne rejlő végtelen lehetőségekre gondolnánk? Arra, hogy segítségével könnyedén tarthatjuk a kapcsolatot távol élő családtagjainkkal, barátainkkal, kollégáinkkal. Pénzt kereshetünk, értékes kapcsolatokat építhetünk akár a kanapénkról is az éjszaka közepén, és pillanatok alatt izgalmas programlehetőségekre bukkanhatunk, ha épp újfajta időtöltésre vágyunk.

Ja, hogy az ember hajlamos függővé válni, ha épp a hús-vér valósága nem köti le eléggé? Hogy sokszor online diskurzusokba menekülünk, amikor nincs kihez szólni magunk mellett? A függőség oka nem a Facebookban, hanem saját magunkban rejlik: minden ember ösztönösen vágyik arra, hogy másokkal kommunikálhasson, figyeljenek rá, szeressék, elismerjék. Ha erre a Facebookon, az Instán, a Twitteren vagy bárhol máshol talál épp platformot, az abszolút rendben van.

Aki ezeket a felületeket kerüli, ettől még nem lesz megvilágosodott spirituális mester, ahogyan a "böjt" (értsd: a profil felfüggesztése pár napra, netán egy hétre) sem fog döbbenetes életminőség-változást hozni. Legalábbis semmi olyasmit, ami amúgy ne lenne benned, ha egy kicsit jobban befelé fordulsz a külvilágra helyezett fókuszpont helyett.

Ideje felelősséget vállalni a tetteinkért, nem pedig úgy csinálni, mintha a közösségi média az ördög eszköze volna arra, hogy az embereket elfordítsa egymástól és a természettől, és ami miatt mindannyian szenvedünk. Persze, tarts szünetet, ha úgy látod jónak, de ne, az Isten szerelmére ne csinálj úgy, mintha emiatt különb volnál bárkinél, aki rendszeresen posztol, és ne várj csodás felismeréseket! Ettől ugyanis a valóságban sem jobb, sem rosszabb nem leszel, és megvilágosodni sem fogsz...

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?