Nemrég egy zárt női csoportban egy fiatal nő arról panaszkodott, hogy jól szituált párja aranykalitkában tartja, manipulálja és megalázza. Leírta, hogy London belvárosában bérelnek lakást, és a fickó nemrég megütötte.
A közösség egy emberként háborodott fel, miközben a történetét megosztó nő zavartan magyarázkodott: mégis mit tehetne? Hiszen függ a pasastól. Ő vett neki autót, ékszereket, ruhákat és kütyüket, nélküle fedél sem volna a feje fölött.
Többen is javasolták, hogy szakítson mielőbb, de a többség ártatlan áldozatként kezelte a lányt. Persze, én is tisztában vagyok a bántalmazás forgatókönyvével és azzal, hogy ezekből a kapcsolatokból nemcsak anyagilag és fizikálisan, de érzelmileg is nehéz kilépni. Tudjuk, hogy az efféle öltönyös, nem ritkán nárcisztikus abúzer módszeresen építi le partnere önbizalmát, és minden formában a végletekig kiszolgáltatottá teszi.
Ám azért álljunk meg egy szóra, mert van itt valami, amiről senki sem beszél: amikor egy 55 éves férfi meghódít egy 25 éves lányt, akkor már az első pillanattól fogva borítékolva van a kapcsolat dinamikája. Ezt legfeljebb a világ legnagyobb szerelme és legmagasabb érzelmi intelligenciája írhatja felül.
Egy 55 éves felsővezető karrierje csúcsán van, sok pénzzel, míg egy 25 éves lány legfeljebb elvégezte az iskoláit, és szerzett egy-két év gyakornoki tapasztalatot. A pasinak komoly kapcsolatrendszere, órási tapasztalata, ingó és ingatlan vagyona van - ember legyen a talpán, aki nem él vissza ezzel!
Az a típusú nő pedig, aki 30-40 évvel idősebb társat választ, ha nem is feltétlenül aranyásó vagy trófeafeleség (elvégre a szerelemnek nincs kora), mindenképpen azt az érzelmi és - nem utolsósorban - anyagi biztonságot keresi, amit az ilyesfajta egzisztencia ad. Az sem titok, hogy létezik egy réteg, aki ezzel bizony csúnyán visszaél: hatalmát, befolyását, anyagi előnyét és manipulációs képességét arra használja, hogy fiatal kedvesét magához láncolja és sakkban tartsa.
Szerintem - és most durva leszek - az igazság az, hogy ezek a nők néha merő kényelemből nem lépnek ki a problémás kapcsolatból. Inkább elnézik a másik viselt dolgait, csak továbbra is London belvárosában élhessenek egy tágas, panorámás lakásban, a legjobb designer holmikat hordhassák és csilivili autót vezethessenek.
Nem is beszélve az elegáns, intellektuálisan magasabbrendű társasági életről, ahol olyan szerepben tetszeleghetnek, amit a maguk jogán aligha értek volna el. Egyszerűen túl fényes és csillogó ez az élet ahhoz, hogy az árnyoldalak miatt lemondjanak róla.
Hiszen ha a szóbanforgó nő összepakol és lelép, akkor jó eséllyel bébiszitterként vagy takarítóként kell elhelyezkednie, és garantáltan nem a Piccadilly Circus-szel szemben fog lakni, hanem valahol a pakisztáni negyed legsötétebb zugában három lakótárssal. Lássuk be, ez erős váltás lenne, inkább összeszorítja hát a fogait, és legfeljebb a zárt női csoportokban panaszkodik, hogy őt bizony mennyire elnyomják, megalázzák és elhanyagolják - gyémánt nyaklánc ide vagy oda.
A radikális feministák szerint az ilyen nő egészen addig áldozat marad, amíg a nők nem futhatnak be fényes karriert hasonlóan könnyedén, mint a férfiak. Ám én ezzel csak részben értek egyet. Az igazság az, hogy egy ponton minden embernek - akár férfi, akár nő, akár fiatal, akár idős - döntést kell hoznia: magának kaparja ki a gesztenyét a szabadsága érdekében, vagy inkább mások hátán kapaszkodik a magasba. Az utóbbi viszont az önrendelkezésébe kerülhet. Nem mindig igaz, hogy nincs lehetőség dönteni...
Minden nő aranyásó! (Bizonyos értelemben...)
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
