Teknősgyilkosság? A börtönt támogatom, a lincselést nem!

Igen, engem is mélyen felháborított és megrázott a hír, hogy egy állatkerti látogató egyszerűen agyonvert egy védtelen kisállatot, aki a tenyerébe piszkított ijedtében, miután kézbe vette. Egyetértek azzal az érveléssel, hogy mindez nem vethető össze a szerencsétlenül járt szurikáta esetével, akit egyrészt egy gyerek bántott, másrészt hirtelen, ijedtében, reflexből cselekedett. Eltér az ügy Zimbabwe ikonikus oroszlánjának, Cecilnek a kilövésétől is, mert ott korrupt gépezet segítette egy becsvágyó orvvadász törekvéseit, nem a szadizmus volt az első szó, ami az embernek az eszébe jutott.

Nem, itt egy érett, felnőtt ember brutális kegyetlenséggel bosszút állt egy állaton olyasmiért, ami a páncélos ösztönéből fakad.

Olyasmi ez, amiért valóban szigorú, súlyos büntetést érdemel, már csak azért is, hogy az emberekben tudatosodjon: a természetkárosítás nem csak a WWF-pólós hippik szerint súlyos embertelen tett és bűncselekmény.

Bármennyire is így gondolom, őszinte leszek: amikor megláttam, hogy több portálon is arccal és névvel alázzák az elkövetőt, összeszorult a gyomrom. Volt felület, ahol az állítólagos lakcímét és a munkahelyét is közölték a szerkesztők, máshol "csak" a kommentelők fenyegették életveszélyesen V. Adélt. Tovább árnyalja a képet, hogy utóbb aztán kiderült: a nagy leleplezés még csak nem is volt sikeres, merthogy nem is az a nő a tettes, akit ország-világ előtt meghurcoltak, hanem csak a monogramjuk, az életkoruk és lakhelyük egyezik. Vagyis sikerült verbálisan meglincselni egy ártatlan embert és annak családját. Érted: ez akár lehettél volna te is, a te szüleid is kaphattak volna halálos fenyegetést így.

Nem tudok másra gondolni, minthogy a dolog akkor sem volna morálisan kielégítőbb számomra, ha valóban a tényleges elkövető kapta volna a tettlegességet is kilátásba helyező nyilvános gyűlöletcunamit. "Agyonverlek, te ribanc!", "Téged kéne kockakővel verni, amíg van ép csontod.", "Ismerem az öcsédet, ne csodálkozz, ha valaki kicsit megregulázza kővel!" - csak hogy a legfrissebb megjegyzések közül szemezgessünk. Úgy tűnik, az eset elképesztő indulatokat kavart, és jól látszik: sokan most minden frusztrációjukat, fájdalmukat a teknősgyilkos nőn vezetik le. Azokat is, amiknek az esethez semmi köze nincs.

Ugyanaz a pusztító indulat ez, ami annak idején Olaszliszkán lincseléshez vezetett. Mert ne legyenek kétségeink: akadnak szép számmal, akik ezt a 28 éves nőt kérdés nélkül ütnék, ha látják a valóságban is, nem csak a szavak szintjén, klaviatúra mögül. És hát igen, kimondom: nem akarok ilyen világban élni. Olyanban, ahol a mély belső indulatok kontrollálhatatlanul nagyra nőnek, ahol készek vagyunk teljesen lenullázni egy embert ismeretlenül is, csak mert elkövetett valamit, ami valóban súlyos, és valóban felelősségvállalásért kiált.

Én hiszek abban, hogy - ha a maga hibáival is, de - létezik egy igazságszolgáltatás, és vannak arra dedikált emberek, akik a hasonló bűncselekményeket megfelelő súlyozással szankcionálják. Úgy gondolom, nincs szükség önbíráskodásra, sem verbálisan, sem pedig a gyakorlat mezején - annál is inkább, mert a kettőt sokszor csak egy hajszál választja el egymástól.

Olyan világban szeretnék élni, amiben a V. Adélok - az igaziak, nem azok, akikre néhány szélsőséges portál találomra rámutat - kénytelenek szembenézni annak súlyával, amit elkövettek, és a méltó büntetésnek igenis visszatartó ereje van. De aztán, ha ez a nő letöltötte büntetését, élhessen szabadon, és ne kelljen attól tartania, hogy frusztrált állatvédők meglincselik, esetleg a családját, a házi kedvencét bántják.

És most őszintén: ha ennyire benned van a vad indulat, mégis miben vagy jobb annál, aki kővel ütötte agyon a kisállatot...?

Nyitókép: Shutterstock