Más gyerekeket bántottam, mert nem voltak úgy elcseszve, mint én!

A fiúk is gyakran csoportosultak, bandába verődtek, ezért mi, lányok úgy döntöttünk: ilyen alapon nekünk is lehet bandánk. Eleinte nem is volt vezérünk, csak klikkünk. Egyenlően kezeltük egymást. Akkor borult fel ez a rendszer, amikor láttuk, hogy a fiúknál is van egy kiemelt vezető. Nem volt választás meg cserépedényes szavazás - anélkül is tudtuk, ki legyen a vezér. Daniella volt, mert ő volt a legnagyobb. Mármint térfogatra. Nagyszájú volt, és volt benne erő - hát még kurázsi...

Ha nem voltál tag, egy senki voltál. Igaz, mindig volt egy-két lány, akit nem vettünk be a bandába. Ágit azért, mert túl magas volt, és túl átlagos, normális. Nem érdekelték a fiúk, a hülyeség, csak a tanulás.

Ráadásul Ági korábban a legjobb barátnőm volt. Csak aztán jött Daniella, aki ugyanolyan elcseszettnek, züllöttnek tűnt, mint én. Tetszett, hogy nagypofájú és sokan veszik körbe. Ő volt a főmufti, én meg a kismufti. Így állapodtunk meg. Hogy megtartsam a barátságát és a helyemet a közösségben, én is szemét kis tróger lettem. Villámgyorsan kinyílt a csipám. Olykor én voltam a leghangosabb, aki azt kérdezte: "Na, mi van, hosszú puska?"

A többiek meg persze visítva nevettek. Imádtam, hogy viccesnek és menőnek tartanak. Pedig a legszebb az, hogy már akkor is patkánynak éreztem magam. Mégsem álltam ki mellette - inkább beszálltam a buliba, és bunkóztam vele. Addig-addig szekíroztuk, mígnem kivették a suliból, és azóta sem láttam. A mai napig él bennem a vágy, hogy bocsánatot kérjek tőle.

Alexandrát azért nem vettük be a csapatba, mert sötétebb volt a bőre a miénknél. Vele is nagyon cefetül bántunk. Még én is. Pedig korábban vele is nagyon jó barátok voltunk. Furcsa, hogy akivel együtt énekelted a Vad A! angyal meg a Rosalinda főcímdalát, ősi ellenséged lesz, és elüldözöd az iskolából. Csak azért, mert nem olyan hófehér a bőre, mint mindenki másé.

Egészen addig így ment, míg egy szép napon egy srác nekiállt velem kötekedni tesiórán. Nem sokat haboztam, fogtam és kigáncsoltam. Akkorát zakózott, hogy visszhangzott a terem. A tesitanár is látta, hogy kekeckedett a kissrác - és még meg is dicsért, hogy nem hagytam magam. Na, talán azon a napon kapott el a gépszíj - és akkor lettem én az új főmufti. Daniella önként adta át a helyét.

Hozzáteszem, nagyon sokat cseszegettek a fiúk, ezért apám beíratott karatéra hétévesen, hogy akármi baj van, védjem meg magam. Meg is tettem - de csak, ha valaki piszkált. Rengeteg fiú kezét tekertem ki, és szó szerint térdre kényszerítettem őket. Mindig megvártam, amíg könyörögni kezdenek, hogy fejezzem be. Negyediktől szinte végigverekedtem az iskolás éveimet. Szó szerint. Tengernyi beírást vittem haza, és még többet vittem volna, ha nem titokban folytatjuk a bandaháborúkat.

De a harminchoz közelítve iszonyatosan sok mindent megbántam...

Hogy hagytam magamat befolyásolni, és engedtem az elvárásoknak. Hogy behódoltam egy társaság, egy "kis család" reményében - mert nem akartam én is kirekesztett lenni. Ha már nem volt rendes családom, legalább az iskolában legyen. Megfizettem az árát, hiszen elüldöztem az igazi barátaimat, és lelki, vagy akár fizikai sérülést okoztam másoknak.

Nem foghatok mindent az anyámra, a pocsék gyerekkori körülményekre, biztos dönthettem volna másképp is. De én inkább az erőszakot, a bandát választottam. Soha, de soha nem szeretném, hogy egyszer az én gyerekem ilyen helyzetbe, bandába keveredjen. Ezért törekedni fogok rá, hogy olyan családja legyen, ami kellő biztonságot nyújt számára ahhoz, hogy ne máshol keressen biztos pontokat az életében.

Nyitókép: Shutterstock