Ezoterikus klisék, melyek hallatán kiver a víz!
Mélyen spirituális embernek tartom magamat, ezért aztán különösen fel tudnak bosszantani azok az ezoterikus klisék, amelyek egyre gyakrabban köszönnek vissza a közösségi portálokon és az önjelölt guruk YouTube videóiban. Például...
Az igazi nő a férfi hátországa...
Az igazi nő passzív, szelíd, a családi tűzhely őrzője. A háttérből irányít, ő a nyak, amely a fejet mozgatja, a férfi hátországa, támasza. Nos, nyilván ilyen is létezik - hála az égnek! -, ahogyan egyes esetekben a férfi tölti be ezt a szerepet, a nő pedig ezer másikat.
Sokfélék vagyunk: nemcsak a személyiségünk vagy az életutunk, de a lelkünk is különböző - eltérő életfeladatokkal. Éppen ezért fölösleges leegyszerűsíteni és korlátozni a nemekhez kapcsolódó szerepeket, hiszen nem ez a valóság teljes tükre.
Viszont ez a fajta álspirituális ideológia tökéletesen alkalmas arra, hogy széles rétegeket nyomorítson meg.
Aki másokat kritizál, önmagát minősíti!
Ezoterikus berkekben visszatérő mantra, hogy egymás tükrei vagyunk, és amit a leginkább elutasítunk egy másik emberben, azzal igazából nekünk, magunknak van dolgunk. Ez valóban így is van, ezt a pszichológia tudománya sem cáfolja, csak közben ne feledjük: a kritika nem feltétlenül bántó, a saját személyes érintettségünket tükröző véleménynyilvánítás - sok esetben inkább segítő, támogató szándékú.
A kritika hasznos és jó dolog, ha megfelelő motivációból születik, és kellő tudás áll mögötte. Örüljünk annak, ha ilyesmiben van részünk - akkor is, ha inkább negatív, mint pozitív!
A pozitív gondolkodás mindent visz!
A pozitív gondolkodás, az optimizmus kétségkívül előre visz - de ez nem azt jelenti, hogy meg kell szakítanunk a kapcsolatot a realitással. A szélsőséges ezoguruk gyakorlatilag megtagadják a szembenézést a valósággal, amennyiben az túl fájdalmas, nehéz vagy problémákkal terhelt.
Nem! A realitás fontos, és az igazi optimizmus csak erre épülhet, egyéb esetben naivitásról vagy ostobaságról beszélünk. A depresszió igenis létezik, és a depressziós embert nem kerülnünk kell, mint a pestisest, hanem lehetőségeinkhez mérten segíteni.
A világ most rosszabb, mint régen volt...
Gyakori - téves - elképzelés, hogy "régen" minden sokkal jobb volt: az emberek tisztességtudóbbak, becsületesebbek, hűségesebbek, kitartóbbak voltak, a világ pedig kiszámíthatóbb és nyugodtabb mederben folyt. Az, hogy ez a "régen" mikor volt, nem derül ki: lehetett a háború előtti időszak, a múlt század, a középkor, az ókor vagy az őskor is.
A gond csak az, hogy az emberi természet valójában soha nem volt gyökeresen más, mint napjainkban. Vagyis az alapjaink ugyanazok, csak az eszköztárunk változik.
Az egó egy szörnyű sárkány, amit le kell győzni!
Az "egó" spirituális értelemben (többnyire) énünk sötét, anyagi természetű oldalát jelenti: az irigy, a kapzsi, a gyáva, az önző. Első látásra valóban üdvözítő célnak tűnik, hogy örökre szakítsunk ezekkel a kedvezőtlen személyiségjegyekkel, de itt rögtön két bökkenő is van.
- egyrészt megfelelő megélés és feldolgozás nélkül legfeljebb elfojtásról beszélhetünk "győzelem" helyett
- másrészt pedig ezek a tulajdonságok is hozzátartoznak az emberi léthez, formálnak és motiválnak minket
Az egót tehát nem "legyőzni" kell, hanem uralni: tudatosan élni hajtóerejével és időben felismerni, kezelni a túlkapásait. Ez is ambiciózus cél, szó se róla!
Hajrá!
Nyitókép: Shutterstock