"Magadnak szülsz!" - Hát, én nem így látom...

Évekkel ezelőtt egy magazinban olvastam először a "magadnak szülsz" kifejezést. A cikk írója korunk népesedési gondjait és a csökkenő gyerekszám okait fejtegette, a végkövetkeztetés pedig keserű volt.

A házasság csillaga kihunyóban van, a nők viszont egyre erősebbek és önállóbbak: nem csoda, hogy egyre több anya marad magára a gyermekével. Akkor el is könyveltem, hogy igen, ez egy szar világ, és bizony van olyan apa, akivel egy nő tényleg nincs kisegítve a gyereknevelésben.

Aztán idén tavasszal várandós lettem. És mikor a gólyahír bejelentése után az arcomba kaptam - igaz, mosoly kíséretében és jószándékból -, hogy "úgyis csak magadnak szülsz", akkor egy pillanatra megállt bennem az ütő.

Mert most, hogy anya leszek, az egykor távoli és ijesztő "gyerekvállalás" minden dolgát újra kellett értelmeznem. És hogy "csak magamnak" szülnék? Hát, én nem. És még sok más nő sem. Vagy ha általános igazságnak vesszük, akkor a terjesszük ki a pasikra is! Ők meg "maguknak csinálnak gyereket".

Mert miért engedjük el ilyen könnyen a férfiak, bocsánat, az apák felelősségét? Ki az a pasi, aki a 21. században még "balesetet" okoz? Hiszen ez az óvszer, az antibébi tabletta, illetve a "baba projektek" és a lombikbébik kora. Ma már általános, hogy a harmincadik szülinapunk után (életünk feléhez araszolva) válunk szülővé.

És mi másról szólt volna az a másfél-két évtizednyi ádáz párkeresés, ha nem az önismeretünk fejlesztéséről és a hozzánk illő ember megtalálásáról? Akivel általában össze is költözünk, veszekszünk és kibékülünk, és közösen döntünk az életünkről is. És ha a szülőségről való döntés közös, a gyerekkel járó felelősségnek és melónak is annak kell lennie. Aki a mellette lévő férfiban nem tud megbízni, az gondolkozzon el: egy bohóccal vagy egy társsal osztja-e meg az életét?

Forrás: Shutterstock

Tudom, semmi sem fekete-fehér, még ma is vannak "balesetek", tévedések és csalódások. Sokan hitték, hogy valakivel együtt vállalnak gyereket - aztán mégis "csak maguknak" szültek. És nincsenek egyedül: apákat is hagytak már magukra az anyaságra ilyen-olyan okból alkalmatlan nők.

(És ott vannak a tragédiák is, amikben a szív megszakad, mégis csinálni kell tovább az életet.) Ezekkel a szomorú történetekkel könnyű igazolni a "magadnak szülsz" elv ijesztő igazságát: felelősséget vállalni csak önmagunkért tudunk.

De éppen ezért. A felelősség miatt. És a párunkért, a kapcsolatért, meg úgy általában önmagunkért, vegyük már annyira komolyan a saját életünket, hogy kimondhassuk: ketten döntöttünk így. És "kettőnknek szülök!"

Különben mi értelme lenne a bizalomnak? Meg úgy általában ennek az egésznek?

Én biztosan tudom, hogy a gyerekünk mindig mindenben számíthat majd az apjára. Hogy könnyezni fog, amikor a kórházban a kezébe adják. Hogy fürdetni fogja, főz majd rá. A nyakába veszi, ha az apró lábacskái elfáradtak. Hiszen ismerem őt. Ha nem tudnám, hogy "kettőnknek szülök", sem a gyerekünk, sem ez a cikk nem jöhetett volna létre.

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shuttertsock

    Ezt olvastad már?