Kerekesszékes anyukák és az ítélkezés

Az eset kapcsán felrobbant a komment szekció: sokan az édesanyát tartják felelősnek a tragédiáért, mondván: ne vállaljon gyermeket az, aki még saját magáról sem tud gondoskodni.

Megfogant a fejemben a gondolat: valóban Brigi "tehetetlensége" vezetett ehhez a szörnyű végkifejlethez? Igen vagy nem? Ilyen egyszerű lenne?

Kerekesszékes vagyok, és egy nap szeretnék gyereket. AMENNYIBEN:

• Önmagam ellátása mellett az ő ellátására is képes leszek.
• Megfelelő anyagi körülményeket fogok tudni biztosítani magunknak.
• Olyan társ lesz mellettem, akire számíthatok.

Számomra ez a három feltétele annak, hogy gyereket vállaljak, de hangsúlyozom: számomra. Mert ezek az én személyes elképzeléseim. Másnak talán más, és akkor még is nem beszéltünk a váratlan helyzetekről. Előfordulhat, hogy a jövőm nem a tervek szerint alakul: romolhat az egészségi állapotom, súlyos anyagi nehézségekbe ütközhetek, és a párom is elhagyhat. Persze mérlegelni fogok, mielőtt belevágok, de mi van akkor, ha már a gyerek születése után üt be a krach? Talán Briginél is így történt... De mivel pontos részleteket nem tudok, így információk hiányában véleményt sem kívánok nyilvánítani a helyzetéről.

• Mert mi van, ha a gyerkőc kiszalad az autó elé?
• Vagy nem tudja megélni azokat a dolgokat, amiket egy gyermeknek meg kéne?
• Vagy, ha csúfolni fogják az iskolában?

Ilyen, és ehhez hasonló aggályokat fogalmaztak meg azok, akik lesújtó pillantások és csípős megjegyzések formájában nyilvánulnak meg egy-egy kerekesszékes kismama vagy anyuka láttán. Olyan édesanyákat kérdeztem a mindennapjaikról, akik korukat, családi állapotukat és élethelyzetüket tekintve is különböznek. Mégis, egy közös bennük: mindannyian kerekesszékesek.

"Amikor a kislányom járni tanult, eszünkbe sem jutott a babahám (bébipóráz), sőt kifejezetten idegenkedtünk tőle. A mi kapcsolataink mindig is a bizalmon alapultak, így, ha a kicsi például belendült az utcán, inkább két irányból bekerítettük, de sosem mentünk tőle kartávon kívül. Miután a lányom megtanulta a közlekedés szabályait, "hangvezérléses" lett, elég volt szólni. A környékünkön zárt játszóterekre járunk: természetesen barátkozik más gyerekekkel, de idegen felnőttekkel nem áll szóba, és mindig szól, ha épp más játékra mászik. Ugyanerre tanítjuk a kisöccsét is."

"A volt párommal 7,5 évig voltunk együtt. Már régóta szerettem volna családot alapítani vele, végül 2016 júniusában ez az álmom teljesült: megszületett a kisfiunk. Aztán valami megváltozott. Már nem működtünk jól együtt, ezért úgy döntöttünk, hogy nem folytatjuk tovább a kapcsolatunkat. Ahol jelenleg élünk, ott van segítségem, de javarészt mindent meg tudok oldani egyedül is, ami a gyermekem körüli teendőket illeti. Nyilván vannak dolgok, amik nehezebben kivitelezhetőek egy egyedülálló, kerekesszékes anyuka számára, de nem lehetetlenek. A kisfiam a legnagyobb motiváció, rengeteg erőt ad, hogy nem szabad feladni! Én vállaltam, és eszerint is szándékozom élni."

"Az első kisfiam születésekor még kicsit félve fogtam bele a gyerkőc körüli teendőkbe, de időközben olyan baráti kör alakult ki, akik közül többen mozgássérült szülők voltak, így egymásnak adogattuk a gyakorlati tanácsokat. Ennek köszönhetően a 2 és fél évvel később érkező Gergőt már rutinosabban tudtam ellátni. Előfordult, hogy a férjem elvitte a nagyobbik fiút sétálni, én pedig otthon maradtam a kisbabával, és amíg ő aludt, még a házimunkára is maradt időm. A fiaimat szerencsére az iskolában sem érte semmilyen hátrány a kerekesszékemből kifolyólag, de ehhez nyitottságra és pozitív hozzáállásra volt szükség mind részemről, mind pedig a pedagógusok részéről: így az összes fogadó órán, szülői értekezleten ott tudtam lenni, és jelenleg is SZMK tag vagyok."

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock