Az én testem, az én műtétem

Nem akarom. Mitől van? Miért nekem? Mit lehet ellene tenni? Kérdések, meg nem kapott válaszok, online kutatás, eredménytelen kétévi otthoni kísérletek. Félelem, bizonytalanság, kiszolgáltatottság!

Hosszú órák a nőgyógyásznál. Válasz nincs. Viszont a "Minek jött, ha nem akarja megműttetni?" mondatot megkaptam. Nagybetűvel ráírva a kezelőlapomra, hogy "A MŰTÉTET ELUTASÍTJA". Két év küzdelem. Otthon, magammal, a lelkemmel, a testemmel, az érzéseimmel, a félelmemmel, a bizonytalansággal. Tömérdek megválaszolatlan kérdés.

Elfelejtem, letagadom, nem foglalkozom vele, mert nem fáj, nem érzem, nem okoz problémát. Ha az orvos nem mondja, soha nem tudom meg. Talán. Az embernek hétköznapjai is vannak. Dolgosak, stresszesek, kimerítőek. Rengeteg negatív emberrel, energiavámpírral, rosszindulatú, irigy, lusta személlyel találkoztam. Mindez hat! Még, ha nem is akarjuk. Még, ha azt hisszük, hogy nem is. Pedig de. Tudatosan vagy tudattalanul, de eljut a lelkünkig. És ott hagyja a magját. Amiből nő a kis gyökér. Kapaszkodik, nem enged. Növekszik, terjeszkedik láthatatlanul. Nem érzed, de ott van, befészkelte magát. Többé nincs menekvés. Nem tudsz róla. De majd egy rutin szűrővizsgálaton megtudod.

Forrás: iStockphoto/Ihar Ulashchyk

És tehetetlen vagy. Úgy beléd kapaszkodott a gyökereivel, hogy nem tudsz mit tenni. Se gyógyszer, se gyógytea, se torna, se diéta, semmilyen speciális növény, gyógymód, akármi nincs. Csak a drasztikus műtét! Nem érted. Nem magyarázza el senki. Nem vigasztal senki. A legjobb, amit hallhatsz: "Én is átestem már ezen". De ez az én testem. És nem akarom! Két év vergődés, küzdelem, próbálkozás. Hiába. Aztán lassan éled az életed, mely minden nap hoz valami változást. Te magad is változol általa. Véget ér egy periódus, megszabadulsz 10 nagyon negatív energiavámpírtól. Lejön egy súly a lelkedről. Megérzed a tisztulás folyamatát. Érzed, hogy tovább kell lépned, itt nem állhatsz meg.

Egy hirtelen felindulástól vezérelve elmész a nőgyógyászhoz. Ahhoz az orvoshoz kéred magad, ahol a legkevesebbet kell várnod. 10 perc alatt bejutsz. Megkezdődött a csoda. Benn vagyok. Az orvos afrikai, angolul beszélgetünk, mert töri a magyart. Nem vár kinn senki, hát olyan alaposan megvizsgál, mint eddig még soha senki. Majd megerősít, hogy bizony az a polipka még létezik, és meg kellene műteni. Elkezdi magyarázni, rajzolni, hogy miért kellene a műtét, és hogyan csinálnák. Rosszul leszek. Az ájulás határán vagyok. Vizet kérek a nővértől. Az orvos a karjába vesz, és lefektet a vizsgálóasztalra. Hideg borogatást hoz, nyugtat, velem van.

Eltelik 40 perc az orvosnál. Megkapom a beutalókat. Egy heti vergődés után időpontot kérek a kórházba. Megdöbbenésemre 2 nappal későbbre kapok is. Legalább 50 tételt vizsgáltak. Minden negatív, csak a vércsoportom nem tudják beazonosítani!

Forrás: iStockphoto/prudkov

Úristen! Mi ez? Mi van itt? Hogy lehet, hogy éppen a vércsoportom nem tudják meghatározni? Lehet, hogy marslakó vagyok? Valami speciális gép kell. Megvan a vércsoport, számomra ismeretlen ellenanyagokkal megspékelve. Szerintem régen még ilyen meghatározás nem volt. Tehát, vagyok, aki voltam. Vagy ki tudja?

Két nappal később már a kórházban peregnek az események. Nincs visszaút. Ultrahang. Nekem? Minek? Na, jó, ők tudják. Megvizsgál egy fiatal doktornő. A lányom lehetne. Kedves, aranyos. Aláírat velem kb. 12 papírt, tájékoztat. Én próbálom megérteni. Kérdezek, elmondom az aggodalmaimat. Le akarom alkudni a műtét felét, mert feleslegesnek látom. Azt mondja, hogy ez a protokoll. Értem én, nem akarok itt akadékoskodni, előre összeveszni, de minek valamit megcsinálni, ha nem kell? Kéri, hogy írjam alá. Vergődöm. Mit tegyek? A kezükben vagyok. Nem akarok vitát, de ez mégiscsak az ÉN TESTEM!

Fél óra múlva kórházi hálóingben, azaz szinte semmiben hív a műtős fiú, hogy kövessem. Jön a kiszolgáltatott állapot. Felfekszem széttárt lábakkal a műtős fiúnak. Közben szurkál az altatóorvos. Érzem, hogy a lábamra is valami pamut csizmát húznak. Aztán nem emlékszem semmire. Később az ágyban arra ébredek, hogy valaki kitakar, ellenőriznek. Szerencsére minden rendben. Végre kialudtam magam! Kába vagyok, de közli a doktornő, hogy a műtét felét nem végezték el, mert nagyobb lett volna a kockázat. Viszont a poliptól megszabadultam. Hurrá! Ugye, hogy nekem volt igazam, protokoll ide vagy oda! Az én testem, csak én ismerem a legjobban. Amit nem akartam, nem csinálták meg, pedig végül beleegyeztem.

SHE

Hálás vagyok a két fiatal doktornőnek. Lehet, hogy szerencsém volt, mert ők is nők? Minden esetre túl vagyok rajta. Tisztulási folyamatom egy újabb állomása kipipálva. Egy régóta tartó félelem eltávolítva. Remélem, örökre.

Kelemen Csilla

Nyitókép: iStockphoto

Ezek is érdekelhetnek