A magány volt a legnehezebb - El Camino a vízen

Kovácsik Leventére és Szabó Norbert Ádámra azért vagyunk büszkék, mert 2015 végén nekivágtak, hogy kajakkal szeljék át az Atlanti-óceánt. Vagy mégsem ez az igazi érdemük? Levente bölcs szavai inkább azt sugallják: nem is a fizikai helytállás volt az igazi kihívás, hanem az egyedüllét...

Sok ismerősöm járta már meg a spanyol zarándokutat, de amit ez a két srác művelt, az sokkal több annál: átkajakozták az Atlanti-óceánt. Magány a köbön, ahol aztán tényleg van idő gondolkodni! 

Forrás: Kovácsik Levente saját fényképe

Ott, a vízen tényleg senki sem jön szembe. Nem volt kiszállás, nem lehetett esténként a turistaszálláson egy jót sörözni a többi utazóval, mint a Caminón. Csak ők voltak ketten, kint a végtelen természetben.

Azaz bár ketten voltak, de mivel 4 órás váltott műszakban eveztek, gyakorlatilag egyedül töltötték azt a 64 napot. Teljesen egyedül a gondolataikkal.

Ott egy pillanat alatt minden megváltozott az addigi életükhöz képest: a környezet, a rutin, a bioritmus, a klíma. Mégis, mikor megkérdeztem Leventét, hogy miben lett más az élete, miután hazatért, azt mondta: semmiben.

Forrás: Kovácsik Levente saját fényképe

 Persze azért sokszor eszembe jut a vízen töltött idő.

- mondja szerényen, de én nem hiszek neki. Olyan bölcsesség és önismeret árad ebből a fiúból, hogy szinte egyből beleszeretek. 

Először kudarcot vallottak

Levente 23 éves volt, mikor először nekivágtak az óceánnak. Ám hamar rá kellett jönniük: nem elég felkészültek, és nem működik a felszerelés sem rendesen.

Naivak voltunk.

- vallja be. 2 nap után vissza kellett fordulniuk. Mégsem adták fel, újra nekiindultak. Persze nem volt könnyű.

Forrás: Kovácsik Levente saját fényképe

A két srác szerencsére elég különböző személyiséggel rendelkezik, így jól kiegészítették egymást: Norbi inkább cél-, míg Levente folyamatorientált - emiatt elég motiváltak voltak ahhoz, hogy kijavítsák a hibákat, amiket az első próbálkozáskor felismertek.

Forrás: Kovácsik Levente saját fényképe

Onnantól apránként haladtak:

  • Először csak a Budapest-Bécs távolságot tették meg oda-vissza, jól felpakolva, majd kétszer átszelték keresztbe az Adriát.
  • Aztán jöhetett a spanyol Mazagóntól a Kanári-szigetekig tartó 1200 km-es bemelegítés.

Ez a 22 nap alatt folyamatosan az járt a fejében:

Ha megérkezünk a Kanári-szigetekre, felülök az első repülőre.

20 nappal később, 1200 km után a sikerélmény mégisfeledtette minden bosszúságát. És nem volt képes hátat fordítani egy még nagyobb próbatételnek. Arra akart emlékezni, mi az amit megtett, és nem arra, amit nem.

Forrás: Kovácsik Levente saját fényképe

Kati: Gondolom, azért veszekedtetek...? - adtam Levente alá a lovat.

Levente: Á, nem igazán. Nem nagyon volt, mikor. Inkább az volt a nehéz, hogy alig beszéltünk. 4 órád volt arra, hogy tisztálkodj, egyél, vizet tisztíts, szárítkozz és aludj.

Kati: Ebbe tényleg nem fér bele a társalgás.

Levente: Egyébként úgy tűnt: nekem van nagyobb igényem a beszélgetésre...

Forrás: Kovácsik Levente saját fényképe

Ott a nagy magányban megtanulsz igazán szeretni!

Elérzékenyültem Levente vallomásán, és elgondolkodtam. Minden utazásomról váratlan tanulságokkal tértem haza. Szerintem ő sem számított erre: megtanult sokkal mélyebben szeretni. A napi rutin (a takarítás, a munka, a szórakozás) hiányában sokkal mélyebb érzelmek megélésére vált képessé a szerettei iránt.

Csak ült a kajakban, nézett bele a végtelen horizontba és sírt - árulta el. Egy erős férfi, a mélyen megélt szeretet miatt könnyezik.

Forrás: Kovácsik Levente saját fényképe

Kati: Biztos volt, amitől féltél. Mi volt az?

Levente: A karácsonytól.

Ez aztán tényleg naivitás. Semmi cápatámadás, vagy kiszáradás, vagy borulás. Nem. A karácsony gondolata a rémisztő. Levente nagyon szentimentálissá tud válni az ünnepekkor, és hát ugyanez az óceán kellős közepén még nehezebb. De végül nem volt annyira vészes. Felhúzták a mikulás sapkájukat - mosolygok, hogy az is befért abba a kis kajakba -, kiakasztottak néhány zöld boát a víztisztító berendezésre, és énekeltek.

Forrás: Kovácsik Levente saját fényképe

Azért mégsem hagyom annyiban ezt a félelem dolgot, hisz' addigra már megtudtam: ha nagy bajba kerülnek, nem lett volna senki, aki értük menjen. Mire odaér a víz közepén a legközelebbi tankerhajó, ők már rég odébb sodródtak. De nem. Ő nem félt.

Levente: Ott a vízen nem lehet félni. Nem szabad! Ha félsz, véged. Az felőröl. Be kell tenni egy dobozba a félelmet, és majd otthon elő lehet venni.

Azért borzasztó nehéz volt a vízen. Bár minden nap lefürödtünk tusfürdővel, de a sótól sehogyan sem lehetett megszabadulni. Porként lepett be mindent és marta a sebeket.

Kemény lehetett. 

Forrás: Kovácsik Levente saját fényképe

 Úgy tűnhet, borzasztó volt az út, de azért voltak nagyon jó részei is.

 - igyekszik megnyugtatni, pedig nekem végig boldogság tűnt ki a hangjából. Azt hallom, hogy nehéz volt, de azt is, hogy rengeteget adott nekik.

Néha szívesen visszamennék egy napra abba a nagy egyedüllétbe. De csak egy napra, többre nem.

El is hiszem neki. Talán nekem is bele kellene vágnom valami hasonlóba, hogy megtanuljam szeretni az önmagammal töltött időt...

Nyitókép: Kovácsik Levente saját fényképe 

    Ezt olvastad már?