

Szotyinak hívom. Azért, mert a tesója meg Tökmag. Ő már 2 éve él az egyik nevelőszülőnknél - születése óta. El sem hittem, amikor kiderült, hogy az anya újra babát vár. Azt meg pláne nem, hogy őt most nem hagyja a kórházban, mint Tökmagot. Szotyit hazavitte.
Erre most hívott a kollégám, hogy menni kellene Szotyiért is, és vinni családhoz, mert nagyon csúnyán bántották -, csak az illetékes kolléga kocsiját kilőtte a szmogriadó.
Azt is mondta, hogy Szotyi nem igazán szeret autózni, és ennek hangot is ad. De no para, énekeljek! Neki az bevált. Ezzel csak az a baj, hogyha elkezdek énekelni, a végén még engem is elítélnek gyermekbántalmazásért...

De Szotyi egyre csak kesergett, hát gondoltam, mesélek. Vagyis pánikszerűen hadováltam neki össze-vissza a sárga villamosról, az állatkertről, meg bármiről, ami éppen az eszembe jutott.
Néztem a tükörben, ahogy figyelni kezdett. Olyan boldogan mosolygott rám, mintha én lennék az irodalmi Nobel-díj várományosa! Valójában azt hiszem, soha senki nem mesélt még neki. Nem tudom: egyáltalán szólt-e hozzá valaki ilyen emberi hangon?
Megérkeztünk a nevelőszülőkhöz. Ült a karomban. Már hatszor átnéztük az összes papírt, és megbeszéltünk minden megbeszélhetőt, amikor rájöttem, hogy csak az időt húzom.

Tudtam: már jó helyen lesz, mégis kicsit úgy adtam oda, mint Whoopi Goldberg a 2 millió dolláros csekket a film végén az apácáknak.
Melengesse még egy picit a kezem!
Mert az apja fizikailag, az anyja pedig szavakkal, de kizárólag bántani tudták. Ő mégis úgy nézett rám azokkal a hihetetlen kék szemeivel mosolyogva, mint egy angyal. 8 hónapos, és még soha nem szerette senki... Egy ilyen csodálatos, gyönyörű kis emberkét...
Gál Beatrix
Nyitókép: iStockphoto
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!