Ezért nem menekül az, akit vernek

Nemrégiben Regina megosztotta velünk döbbenetes történetét bántalmazó kapcsolatáról. Rengeteg olvasói visszajelzés érkezett írására. Voltak, akik erőt merítettek Regina esetéből. Voltak, akik bátorították, hogy fel lehet állni egy ilyen helyzetből. De voltak, akik értetlenül álltak előtte, miért nem lépett ki korábban? Ez az írás nekik szól.

Egy bántalmazó kapcsolatból egy egészséges önképpel rendelkező nő az első pofonnál kilép, De legalábbis a másodiknál már biztos! Csakhogy nem mindenki rendelkezik egészséges önképpel. Az nem velünk születik, hanem tanuljuk a szüleinktől. És sajnos Regina története is ezt támasztja alá:

Alkoholista apa, az agresszió minden formája, molesztálás, édesanyám teljes elnyomása: nagyjából ez jellemezte a gyermekkoromat. Ez volt a "normális", szülői oldalról ezt az üzenetet kaptam, cipeltem, és elhittem, hogy ez a jó. De legalábbis kb. normális.

Forrás: iStockphoto/Alexander-Cherepanov

Segítséget semmilyen formában, senkitől nem kaptam. Nem volt, akivel őszintén beszélhetek, vagy ha akadt is, nem hittek nekem. Gyerek vagy, túl élénk a fantáziád - mondták. De ami a legmegdöbbentőbb volt számomra, amikor 20 évesen apám egyik testvérének, aki akkor már egy lánygyermek édesanyja volt, elmondtam, hogy az apám szexuálisan zaklatott, annyit mondott:

Mit kell ebből ügyet csinálni? Az apánk is ilyen volt, mi is kibírtuk.

Az első két kapcsolatom - most már felnőtt fejjel tudom - tökéletes volt, az a normális, idilli, minden rendben ment. DE! Nem tudtam kezelni a jót, mert az egész életem a megaláztatásokról szólt. Nehéz ezt annak elképzelni, aki nem így nőtt fel...

Aztán jött egy pasi, három és fél évig éltem vele. Alkoholista volt, agresszív és személyiségzavaros. Az első 3 hónap alatt nem történt semmi extra. Majdjött a karácsony és az első orrbetörés. Csak úgy, a semmiből. Mert éppen dühös volt, és én voltam kéznél. Mire feleszméltem, a combomig minden úszott a vértől, néhány percig kábult voltam, szédültem. Kaptam egy papírtörlőt tőle, és annyit bökött mellé, hogy kussoljál, mert kapod a másikat!

És bekebelezett a gyermekkoromból jól ismert érzés. Ezt érdemlem, hibás vagyok,megérdemeltem. Ekkor még éltek a szüleim, de nem segítettek, sőt az exemet védték, hiszen ők is így éltek.

Aztán állandósult a lelki terror, majd rendszeressé váltak a fizikai támadások is. Idővel pedig jött a szexuális bántalmazás. Nyílt utcán, emberek előtt kitépte a hajam, vagy egy 200 fős bálon a számat törte be. Persze mindenki csak lesújtóan nézett. A hátam mögött összesúgtak, senki nem segített.

És mivel - mint már mondtam -, ebben nőttem fel, belém égett, hogy ez a normális.

Akkor is elfogadtam, beletörődtem, amikor éppen fojtogatott, vagy a bejárati ajtón csapódott a fejem a testemmel együtt. Heti szinten többször magáévá tett, akaratom ellenére, és csak akkor hagyta abba, ha orgazmust színleltem.

Nem volt már önálló személyiségem, se véleményem, és szinte már gondolataim sem. Megsemmisültem, kiégtem, tűrtem, beletörődtem.

Továbbra is tehetetlennek éreztem magam. Egy 100 kilós, erős, agresszív ember és én az 54 kilómmal, minden értelemben gyengén. Zsarolt, fenyegetett, belém verte, hogy semmirekellő vagyok, ennyit érdemlek, és elhittem.

Forrás: iStockphoto/Logan Bannatyne

Néha egész emberi volt, akkor valahogy elhomályosodott ez a sok rossz, ilyenkor mindig reménykedtem, hogy megváltozik. Hálás voltam a "kedvességért", amit ilyenkor kaptam.

Aztán egyik hajnalban hulla részegen esett haza, kaptam néhány pofont, tiszta erővel rángatott, majd megerőszakolt, és elaludt. Boxeralsóban, kiterülve elaludt. Én pedig ott álltam mellette a lakás legnagyobb késével, és készültem szíven szúrni. Igen,arra készültem, hogy megölöm. Aztán mégse szúrtam.

Viszont elindult valami a fejemben. Ekkor kezdtem megtervezni, hogyan is szabadulok ki ebből a rémálomból. Hosszú és nehéz út volt.

Mellettem folyamatosan voltak nőügyei. Szerencsémre beleszeretett egy mondhatni kislányba, így egyre kevesebb időt töltött otthon. Néhány hónap alatt sikerült annyi pénzt összeszednem - elsunyiznom előle -, ami elég volt ahhoz, hogy kivehessek egy lakást.

Már csak a megfelelő pillanatot vártam.

Amikor egyszer átjött hozzánk egy ismerősünk, tudtam: most vagy soha. Bízván benne, hogy a barát előtt nem esik nekem, se perc alatt két zsák ruhát összeszedtem, és elindultam. Szó szerint nincstelenül, de szabadon! Gondoltam én naiv...

Hamar megtudta, hova költöztem, újra kezdődött a lelki, fizikai terror. Bejött a lépcsőházba, verte az ajtót. Én meg beengedtem. Nem, nem azért, mert elgyengültem, hanem mert féltem, hogy a szomszédok szólnak a tulajnak, és megint nem lesz hol laknom. A zárt ajtók mögött pedig azt tehetett velem, amit csak akart. És meg is tette.

Pár hónap múlva egy év börtönre ítélték verekedés miatt. Szabadulása után hol eltűnt, hol előkerült. Ekkor már nem történt erőszak, de lelkileg még mindig a hatása alatt voltam. Féltem tőle. Követett, leveleket írt, megjelent mindenhol, ahol mozogtam.

Ekkorra túl voltam 4 év gyógyszerfüggőségen, megannyi kezelésen, és pánikbeteg lettem. Annyira féltem tőle, hogy a szakításunk után 5 évvel mertem csak feljelenteni, akkor is "csak" a zaklatásért.

Forrás: iStockphoto/Evgeny Atamanenko

A rendőrség elutasított. A két tanú, akik vállaltak minden kockázatot, és hiába minden bizonyíték. A hatóság hozzáállásáról sokat elmond, hogy elhangzott ez a mondat:

Reméljük két ütés között lesz lehetősége telefonálni.

Szerencsémre egy belső vizsgálat miatt az ügyészség elindította az eljárást. Két év próbaidőt kapott. Mivel már ült börtönben, tudta, mi várhat rá, így az ítélet elhangzása óta békén hagy.

14 éve már, hogy elhagytam.

Elfogyasztottam egy pszichiátert, belecsúsztam a gyógyszerfüggőségbe. Reikin, agykontrollon, kutyás terápián, csoportos terápiákon, megfekvéseken, öngyilkossági gondolatok sokaságán vagyok túl.

Már nagyjából 8 éve - a mai napig - egy csodálatos természetgyógyász kezel, illetve 2 éve egy nagyszerű pszichológus is. És még mindig üldöznek a "démonjaim" - a rossz gondolatok. Még mindig nem hiszem el, hogy szerethető vagyok. De végre jó úton járok!

Regina

Nyitókép:iStockphoto

    Ezt olvastad már?