Szerethető börtönlakók - akiknek járna a második esély

Hatalmas a szakadék a börtönlakók és a civil társadalom között, hiszen a rácsok világa tőlünk teljesen távol áll. Kialakítunk egy általános negatív véleményt a bentlakókról - melyet sablonszerűen ráhúzunk az összes elítéltre. "Megérdemli, hogy lecsukták. Biztosan rossz ember. Velünk és a szeretteinkkel ez soha nem történhet meg!" Ugye...

Pedig nemcsak züllött gonosztevők vannak a hűvösön, hanem átlagemberek is. Olyanok, mint te vagy én. Szerető családból, problémamentes gyermekkorral, stabil anyagi háttérrel. Nem ők vannak többségben, de attól még léteznek. Nem is hinnéd, hogy mennyire könnyű kikötni a sitten... Elég egy rossz életszakasz, egy apró hiba vagy egy rossz ötlet - ahová nem a pénzsóvárság, hanem a kétségbeesés taszít.

Nem mindenki társadalomra veszélyes, süllyesztőbe való állat, aki börtönben ül. Sokféle bűncselekmény létezik és sokféle ember is. Nagyon könnyű ítélkezni addig, amíg nem mi vagyunk azok, akik sprintelnek a Maglódin a beszélőre, ahol egy órába kell belesűríteni kétheti mondanivalót. Úgy, hogy a kis fülke két végén ülünk, testi kontaktus pedig egyáltalán nincs. Tilos. Se kézfogás, se ölelés, se puszi. Rengeteg felgyülemlett érzelem vibrál a látogatóhelyiségben, abban az egy órában az üvegfallal elválasztott fülkék között. Több a szeretet, mint egy hippifesztiválon. Szinte izzik tőle a levegő.

Felesleges már felhánytorgatni, haragudni, okoskodni, hiszen éppen bűnhődik és vezekel - igenis van, aki tényleg megtanulja a leckét. Vannak sokan, akik nem fogják fel a bűnük súlyát, akármennyi év "gondolkodási időt" is kapnak, míg mások már pár nap után mélységesen megbánják tettüket - és emberek maradnak odabenn is, akik támogatják egymást.

De addig is, amíg új életet kezdhetnek odakint, a csomag, a levelek és a beszélgetéssel töltött kéthetenkénti hatvan perc az egyetlen, ami reményt ad nekik. A színfolt a szürkeségben, amiért érdemes kitartani, megjavulni. Jobb emberként szabadulni. Ezért szomorú hallani, hogy az évek során egyre jobban kikopnak a látogatók. Először csak a baráti kör, majd szép fokozatosan a család is. Pedig az egyetlen, ami segíthet abban, hogy a bent ülő ne roppanjon össze és ember legyen még, amikor szabadul, azok mi vagyunk. A szerettei, a családtagjai, a barátai.

Nyitókép: iStockphoto