Fördős Zé: Az, hogy merni kell nagyot álmodni csak részben igaz

Bevallom: sokáig nem nagyon értettem a nagy rajongásukat. A lazaság olykor erőltetettnek tűnt, a kaják meg finoman szólva sem voltak észveszejtőek - legalábbis női szemmel. DE egyre szimpatikusabb lett a srác, akinek ekkorra már a nevét is megtanultam helyesen ejteni - Fürdős helyett Fördősnek. Szimpátiám egyre csak nőtt, mivel a haverok nemcsak lelkesedtek érte, de ki is próbálták a receptjeit. A női szekció legnagyobb örömére! (Mielőtt mindenkit megenne a sárga irigység, elárulom, hogy a mosatlant meghagyták.)

Így nem is volt kérdés, hogy ha úgy hozza a sors, akkor kifaggatom ezt a jóembert, akinek annyi kellemes konyhán kívüli percet köszönhetek. Az alkalom pedig nem váratott sokat magára, mert a Lay's nyári kampányának nyitórendezvényén a gasztro fenegyerek Fördős Zé volt a házigazda. Na, de nézzük, hogy miről is beszélgettem Magyarország egyik legkapósabb gasztrocelebjével!

Első körben el kellett magyaráznom neki, hogy most fordult a kocka, mert én kérdezek, és az ő feladata lesz válaszolni. Már csak azért is volt erre szükség, mert rögvest a korom után érdeklődött (ilyen kérdést feltenni egy nőnek?!?!).

Beszélgessünk egy kicsit a kezdetekről! Az első videó felvételeknél hittétek volna (Zé együtt dolgozik a tesójával, Fördős Péterrel), hogy országos ismertségre tehettek szert?

"Mondjuk úgy, hogy próbálkoztunk. Leginkább talpon maradni. Nem sokkal előtte dőlt be a családi vállalkozásunk, amiben mindannyian dolgoztunk. Imádtuk. A vendéglátás óriási szerelmünk. Így nemcsak anyagilag, de lelkileg is nagyon nehéz volt elengedni. De nem volt sok időnk a siránkozásra, mert adósság hegyek tornyosultak felettünk. Harmincöt évesen mehettem vissza alkalmazottként dolgozni - nem szégyellem, de azt sem tagadom, hogy nem volt egy könnyű időszak. Azért mesélem el, mert szeretném, ha kirajzolódna, hogy a mai kor divatos eszméje, a "merni kell nagyot álmodni" csak részben állja meg a helyét. Azzal egyetértek, hogy merni kell álmodni, de nem hiányozhat a tettrekészség és a jószerencse sem. Hiszen mielőtt elindult a tévéműsor, aktívan tettem a dolgom, mégsem koronázta osztatlan siker."

Kifejtenéd ezt egy kicsit?

"Nézd, ha úgy tetszik, 36 évesen kvázi sikeres ember lettem, de előtte volt 15 kőkemény év. Most négy éve jól menne a dolgok. Tehát most itt állok 40 évesen - én vállalom a korom, ha már te nem -, fogadhatom a gratulációkat, a vállveregetéseket, de lássuk be: a felnőtt életem eddigi része vállalkozóként nagyobb százalékban volt sikertelen, mint sikeres. Az már más kérdés, hogy pont ez segít nem elszállni. Nagyon sokat számít a sikerek helyén kezelésében, hogy megéltem már azt, hogy egyik pillanatról a másikra befuccsol valami, ami előtte nagyon is működőképesnek bizonyult. Például anno volt egy üzletem, ahol Brazíliából behozott függőágyakat árusítottunk. Naná, hogy mindenki hülyének nézett, amikor előálltam az ötlettel, de végül belendült. Aztán jött a válság, és kártyavárként omlott össze."

Magánemberként is gasztro lázban égsz?

"Jelenleg annyira sűrű az életem, hogy dolgozom és alszom. Nagyjából ez fér bele. Nemet mondani még nem tanultam meg, így könnyen megesik, hogy túlvállalom magam. De a kérdésre válaszolva: igen is, meg nem is. Nekem ez ilyen szempontból nem válik el. Imádom az ízeket, a különleges helyi specialitásokat. Ha utazom valahova, akkor azt nézem, hogy hova mennek az ott élők. Nem a külcsín alapján döntök. Nyilván ez hasznomra válik utána, de ilyenkor nem a munka miatt csinálom. Egyszerűen csak megyek, amerre visz a kíváncsiságom. Nagyon szeretem az egyszerű, de különleges ételeket. És bár sokan nem gondolják rólam, de szeretem a csendet magam körül. Ezért van, hogy nem Pesten, hanem vidéken élek."

Nyitókép: Lang Peter