Kemoterápia és szex - amire még gondolni is tabu

Élete egyik legboldogabb szakaszában, második gyermeke születése után diagnosztizálták nála a melldaganatot. Sok olyan téma van, amiről nem mernek és nem is szeretnek beszélni a daganaton átesett nők. Beátával ezeket a tabukat és falakat próbáljuk meg ledönteni az interjúnk során.

Egy ilyen betegség rengeteg változással jár - testi és lelki szempontból is. Gondolok itt akár a mell, a haj, a szempilla és a szemöldök elvesztésére. A testi változások közül mi volt rád a legnagyobb hatással?

Szerintem a kemoterápia volt a legrosszabb. Amikor amputálnak, az nekem már semmi volt, nem éreztem azt, hogy elvesztem a nőiességemet. Először azon gondolkodtam, hogy mi lesz majd, ha tükörbe nézek, de az sem okozott lelkileg semmi nehézséget. A hajam elvesztése sem rázott meg, de az, hogy nem volt szemöldököm és szempillám, rosszul érintett. Reggelente belenéztem a tükörbe és azt láttam, hogy egy UFO vagyok. De akkor fogtam az ecsetet, és megrajzoltam magam, felvettem a csinos ruhákat és újra nő lehettem.

Sokan nem is gondolnák, hogy egy ilyen helyzetben mennyi kétség merülhet fel a mellrekonstrukcióval kapcsolatban. Te végül mellette döntöttél. Könnyen meghoztad ezt a döntést, vagy voltak kétségeid?

Abszolút voltak kétségeim, mert alapvetően azt a konzervatív elvet vallottam, hogy a nő melle úgy jó, ahogy van. Nekem eléggé meg voltak ereszkedve, de engem a férjem így fogadott el, és én is el tudom így fogadni magamat. Tehát úgy voltam vele, hogy nem biztos, hogy szeretném ezt a szilikonos dolgot. Az orvosom azt tanácsolta, hogy jól gondoljam át, mert hosszú távon jót tehet nekem: így az önértékelés és az önkép könnyebben helyre tud állni. Igazából az önképem akkor állt helyre, amikor Norbi lefotózott, és a helyreállított mellemet láttam a legszebb testrészemnek. Akkor éreztem úgy, hogy milyen jó döntés volt. Milyen jó, hogy rábeszéltek.

Mellbimbó tetoválást csináltattál magadnak?

Én nem akartam mellbimbót az új mellemre. Úgy érzem, hogy ez, amit kiépítettek nekem, az nem teljesen valódi mell, mert bizonyos funkcióit elvesztette. Például, ha esetleg szeretnék még egy gyereket, nem fogom tudni szoptatni. Nekem ez a baloldali mell az egyik legérzékenyebb testrészem volt szexuális értelemben. De mivel érzelmileg és érzékelésileg nem lenne funkciója, csak esztétikailag, így nem szeretném azt a mellbimbót. Ha már tetováltatnék, akkor egy nagyon szép cseresznyevirág ágat varratnék oda. Ezzel szeretnék búcsút mondani a múltnak, illetve tisztelegni a jövő előtt, mert lett egy szilikonmellem, amit elfogadtam, és most már szeretek.

Gondolom a sok változás a szexuális életedre is kihatott. Hogyan oldottátok meg a férjeddel a felmerülő nehézségeket?

Ez a téma nagyon rosszul érintett, mert előtte semmi gondunk nem volt a szexuális életünkkel. Sőt, azt vettük észre mindketten, hogy nagyon jól kiegészítjük egymást. A kemoterápia alatt ugye nem ez az első dolog, ami az ember eszébe jut, hogy "Hú, szexelnem kellene a férjemmel!" Meg a férjem alapból az a típusú ember, aki óv, véd és nem tolakodó. Ebben a helyzetben meg főleg így volt. Én mindig tudatosan készültem ezekre az esti együttlétekre. Még ha magamban nem is éreztem mindig a vágyat, azért tudtam, hogy egy egészséges férfiembernek vannak bizonyos szükségletei.

Akkor, ha jól értem, te is megtapasztaltad, hogy a kemoterápiás szerek sajnos hatnak szexuális vágyra is? Mennyire volt ez jellemző?

Nagyon lecsökkent a vágy. Főként a második kezelés során éreztem, hogy nincs akkora érdeklődés. Illetve a testemen azok a pontok, amik érzékenyek voltak, érzéketlenekké váltak. Ráadásul a kedvtelenség mellett hüvelyszárazságot is okozott. Ez komoly nehézséget jelentett az együttlétek során. Elkezdtem utánaolvasni, hogy mi lehet ennek az oka, és hogy elmaradt a menstruációm, valamint az ösztrogénszintem is nagyon lecsökkent. Kiderült, hogy mindez a kezelés mellékhatása. A betegtársakkal nem lehetett erről beszélni, mert ezt tabunak tekintik, szégyellik. Csak olyan válaszokat kaptam, hogy nem erre kellene gondolni, hanem arra, hogy meggyógyuljak. Illetve, hogy ne foglalkozzak azzal, hogy a férjemnek vannak szexuális igényei - majd ő megoldja magának.

Szerintem a szex élvezete nemcsak abból a pillanatból áll, amikor elélvez az ember, hanem az igazi élvezet az út, ami oda vezet. Sokszor volt, hogy a kezelés alatt én csak az úton haladtam, az úti célomhoz nem értem el - de mindketten nagyon élveztük ezt a fajta új tapasztalatot. És mindig nagyon örültem neki, amikor éreztem, hogy beindultam. Most már egy hete észrevettem, hogy kezd visszatérni a menstruációm. Ez számomra azt jelenti, hogy a testem újra akar éledni. Nagyon sokan mondták nekem, hogy a libidó kérdése agyban dől el. De nekem mindig kellett a szexhez az agyam és a testi vágy is. Az agy hiába akarta, ha nem jött a testi vágyakozás. Persze így is el lehet jutni az út végére, de nem akkora a kielégülés. Amikor a kettő találkozik, az a legnagyobb öröm.

És hogy kerültél bele Norbi fotózási projektjébe?

Egy barátom hívta fel a figyelmemet Norbi munkásságára. Ekkor néztem meg azt a felhívást, amit kitett, és megfogalmazódott bennem, hogy de jó lenne ebben részt venni. Úgy éreztem, hogy nagyon sok mindenben tudnám hasznosítani ezt a tapasztalatot. Felhívtam Norbit, és elmondtam neki, hogy én nem vagyok se sovány, se modell alkatú, és ráadásul akkor még nagy különbség volt a két mellem között is. Erre azt mondta, hogy pont ilyen hölgyeket keres. Elmentem a fotózásra, Norbi nagyon jó képet csinált rólam, sírni tudtam volna az örömtől. Hazafelé menet egyre inkább azt éreztem, hogy könnyebb és felszabadultabb vagyok. Később azt is éreztem, hogy otthon egyre normálisabban gondoskodom a gyerekekről, és kevesebb bennem a feszültség.

Végül még két fotósorozat készült rólam a saját elképzeléseim szerint. Mert elkezdtem nézegetni magam, és rájöttem, hogy nem is olyan vagyok, amilyennek elképzeltem. Ez annyira elkezdett inspirálni engem, hogy kitaláltam: készüljön rólam egy olyan fotó, ahol az a testrészem, amelyik a legfájóbb pont, tehát a rekonstrukción átesett mellem, látszódjon. Azt szerettem volna, hogy mindenem megmutassam, de mégis sejtelmes legyen. Ezzel az elképzeléssel álltam Norbi elé, és az elkészült fotó végül minden várakozásomat felülmúlta. Akkora önbizalmat adott nekem ez a kép, hogy megkaptam azt, amit mindig - még a betegség előtt is - kerestem: ott látom magamban a nőt. Most, 40 évesen elkészült ez a fotósorozat rólam, és végre az lehetek, aki mindig is lenni akartam: egy igazi nő.

Nyitókép: Bánhalmi Norbert