Az anyák napi ajándék egy leányanyának

Szerette úgy mesélni: ő volt az anyák napi ajándék. Persze amikor született, még senki sem így gondolta. Kevés nagyobb szégyen volt akkoriban, mint lányanyának lenni. Ezért titokban született, a kukoricagóré mellett. A terhesség is takargatott volt. Az egész falu tudta, hogy az anyja viselős, mindenki látta, hogy szépen gömbölyödik. Először csak a melle, aztán a csípője, majd a hasa is.

Egyre bővebb ruhákat hordott, hogy legalább feltűnő ne legyen - ezzel is megkönnyítette a falubeliek dolgát: legalább nem kellett neki segíteni. Úgy tett, mintha nem is lenne terhes, ezt mutatta. Nem kell rá figyelni, az ő dolga, hogy mi lesz majd vele és a picivel. A szülei azonban tudták, és a megoldást is.

Meg azt is, hogy most már biztosan nem lesz férje a faluból, meg a környékről sem. De még így is jobban járt, mint a Mici, akit a szülei jól megvertek, és elzavartak, hogy addig haza se menjen, amíg el nem tűnt belőle az a gyerek.

Őt legalább életben hagyták. De a születése napján nem anyakönyvezték. Az anyja azzal volt elfoglalva: hogyan tud feltűnés nélkül minél gyorsabban - karján vele, az újszülöttel -, elutazni a távoli rokonokhoz. Szerencsére befogadták őket, így aztán már jó öt napos volt, amikor beírták a könyvbe.

• Neve: Ágoston Anna.
• Születési helye: Tószeg.
• Születési ideje: 1925. május 21.
• Anyja neve: Ágoston Anna.
• Apja neve: egy vonal.

Neki nincs apja. Gyerekkorában úgy tudta, hogy meghalt, ezért sosem kereste. Csak azt a vonalat furcsállta, de elfogadta, hogy az azt jelenti: meghalt. Vagy valami hasonlót.

Nem szerette, ha az adatait kérdezték, mert tudta, hogy több dolognál is egy pillanatra megáll az ügyintéző. Először az anyja nevénél, mert ugyanaz, mint az övé. Bár ez még jelenthet bármit. Például egy kis falut, ahol mindenkit Ágostonnak hívnak, mert szegről-végről rokonok.

De a megszégyenülés gyorsan jött. Apja neve? Vízszintes vonal. Nem, nem ezt mondta, hanem azt, hogy meghalt. De ez nem volt jó válasz. Mert ha halott is, van neve. De az ő apjának nem volt neve. Meg kellett mondania, hogy nincs apja. Törvénytelen gyerek, orozva kelt, bitang.

A faluban, ahol felnőtt, úgy csúfolták őt és az anyját is, hogy utánozták a kakukkmadár hangját. "Kakukk, kakukk, kakukk!" - ordították a gyerekek, amerre járt.

Fiatal lányként már azt mondta, hogy ő egy szerelemgyerek. Ez sokkal szebb volt így. Amikor anyuka lett ő is, úgy mesélte a gyerekeinek, hogy ő volt anyukája legnagyobb ajándéka. De az anyjától soha nem merte megkérdezni: ki volt az apja, hová lett, miért élnek ők máshol, mint a nagyszülei és hol vannak a másik nagyszülei.

Örült, hogy az anyja vele van. Nem adta dajkaságba valahová messzi vidékre, hanem fogta őt és együtt költöztek el. Meg is fojthatta volna. Még szüléskor, véletlen baleset, a nyakára tekeredett a köldökzsinór. Sok ilyet hallott.

De az ő anyukája különleges volt. Nagyon fiatal és akaratos. Szerette azt a névtelen férfit, aki anyává tette. Ezért szerette őt is, a gyerekét. Annak ellenére, hogy az érkezése miatt el kellett hagyniuk azt a helyet, ahol felnőtt. Munkába kellett állnia, és még egy kisbabáról is gondoskodni. Megtette.

Kortársai csúfolódása mögött valójában irigység lapult. Mert ők ketten az anyjával annyira megértő, szép, egymást segítő anya-lánya kapcsolatban éltek, amilyet még sosem láttak!

Az anyja nem ment férjhez soha. A büszkén, szeretettel vállalt leányanyaság miatt nem volt érdeklődő férfi körülötte. Ezért inkább dolgozott és tanult. Már a saját szülését is egyedül, segítség nélkül oldotta meg, és ez akkora önbizalmat adott neki, hogy elhatározta: bábaasszony, - azon a vidéken gólyamama -, lesz. És sikerült neki, okleveles bába lett. Ő volt az első tanult ember a családban.

Nyitókép: iStockphoto