Kiérdemelt szeretet

A kislány csodaszép, rajong érte minden felnőtt. A szülinapi zsúrján mindenki a kegyét kereste. Mindenki hozott neki ajándékot, és versengtek a figyelméért. Én pedig, aki addig egész évben felé sem néztem, sőt bevallom: nem is adtam neki semmit - én lettem a kedvence. És ez rettenetesen frusztrált...

Mert úgy éreztem: semmit sem tettem mindezért, nem érdemeltem meg! Nem vettem neki drága babaházat, nem vittem játszóházba, nem fogtam a kezét, amikor beteg volt, nem fürdettem, nem altattam. És akkor jött a legrosszabb: átölelt, édesen rám mosolygott, majd azt monda: szeretlek!

Hisz' én nem győzök menekülni előle! Hisz' engem fáraszt, hogy folyton velem akar játszani! És bánt, hogy azok a felnőttek, akik erre vágynak, mindezt a figyelmet, rajongást azért nem kapják meg tőle, mert neki én kellek...

Rettenetesen bántott, hogy ő ilyen könnyen beengedett a szívébe. Miért? Mert azt éreztem: nekem ez nem ment olyan könnyen!

– mondjuk.

Aztán szépen lassan rájöttem: ez igazából nekem is megy, csak nem mindenki irányába. De ennek a pici lánynak sem megy ugyanúgy mindenki felé - nem kell hát túl szigorúnak lennem magammal!

Hányszor megtörtént velem, hogy első látásra odalettem egy pasiért! Nem ismertem. Nem érdemelte ki a szeretetemet, mégis én attól az első pillanattól rajongtam érte.

De vannak még egészen furcsa szituációk, például odavagyok a háziorvosomért. Nem is értem, hogy miért, de a világ legjobb dokijának gondolom, holott ugyanazt teszi, mint az előzőek: ha fáj a torkom, kanalas orvosságot ír fel. Nem kedves, nem beszélget sokat, nem is mosolyog! Fene se érti...

Az a típus vagyok, aki imádja hibáztatni magát, és ez most sem volt másképp: szívtelennek éreztem magam, amiért nem imádok játszani ezzel a pici lánnyal, hanem helyette tehernek érzem a jelenlétét.

– tettem fel magamnak a kérdést, s még nagyobb szörnyetegnek éreztem magam.

A szeretet nem örök és nem végleges. Változik. Én őt nem tudtam feltétel nélkül szeretni. Ám végül túljárt az eszemen és kiérdemelte! Méghozzá egy egészen buta aprósággal: hagyta, hogy felöltöztessem.

És bejött neki: a következő alkalommal már én is cinkosan sugdostam a fülébe, hogy a többi felnőtt ne hallhassa a közös titkainkat, és boldogan bújócskáztam vele. Megszerettem, s ez lett a legcsodálatosabb karácsonyi ajándék.

Van, hogy megszeretünk valakit, van, hogy kiszeretünk belőle és van, hogy újra a kedvencünk lesz. Változunk, és ez így normális. Csak hagyni kell, és nem erőltetni, mert azt úgysem lehet!

Nyitókép: iStockphoto