A pszichológus lezárja a vitát: Akkor most szüljünk gyereket?

Nő vagyok. Ezért életem során többször szembesültem már a ténnyel, hogy ha a hagyományos keretek között szeretnék gyereket, akkor nincs mese: szülnöm kell. Ezt a felfedezést különböző életszakaszaimban, különbözőféleképpen értékeltem...

Vajon ez mindenkinél így van?

Egy kisbaba, hát nem cuki?!

Szerinted nem? Hát ne ostorozd magad, ettől nem vagy rossz ember. Sőt, ettől még nyugodtan vállalhatsz gyereket. Én is sokszor éreztem ezt, és érdekelt, hogy bennem van-e a „hiba"? Vagy azért egy ilyen gondolat még nem egyenlő azzal, hogy szociopata vagyok? Ezért beszélgettem - sokat -, barátnőkkel, kolléganőkkel, meg általában nőkkel - akiket alig ismertem -, és azzal is aki világra hozott történetesen éppen engem.

Míg néhány éve, eret tudtam volna vágni, amikor valaki azt ecsetelte, hogy mennyire cukin alszik a kisbabája, most akár egy órán át tudom bámulni, ahogy egy csecsemő alszik, és ha eközben grimaszol vagy megfordítja a fejét, az olyan izgalmasnak tűnik, mint a legdurvább akciófilm csúcspontja.

Objektíve semmi nem változott, szubjektíve viszont rengeteg minden. És szerintem ebben van a kulcs.

A tökéletes alkalomra várunk

Gyakran halljuk pároktól, hogy akkor vállalnának gyereket, amikorminden klappol. Megvan a tökéletes anyagi háttér, a tökéletes életkörülmények, a tökéletes összhang és a tökéletes időzítés. Ez végülis ésszerű, hiszen nem arról van szó, hogy orchideát vagy szerelempáfrányt vegyenek-e, hanem egy emberi lény sorsát irányítják.

Amit viszont szerintem sokszor elfelejtenek, hogy a „tökéletesség" nem egyetemes fogalom. Egy szubjektív és módfelett relatív fogalomról beszélünk, amit mindenki maga definiál. Ami tökéletes az egyik embernek, közel sem az egy másiknak. És itt jön csak képbe a szubjektivitás igazán.

Nem azért, mert ezek MINDENKÉPP KELLENEK a gyermekvállaláshoz, hanem azért mert SZERINTEM ezek a minimum feltételek a gyermekvállaláshoz. Remélem elég érzékletes a különbség.

A tökéletes alkalmat mi teremtjük meg magunknak, és ehhez az szükséges, hogy ismerjük magunkatés a párunkat annyira, hogy tudjuk, számunkra mi a „tökéletes". Ha ez meg van, könnyebben leperegnek a kétségek, vagy ha nem teljesen férünk bele a mainstream „ez kell hogy jó szülő légy" trendekbe. Ehhez kell egy nagy adag önismeret, aminek a kifejlődését erősen gátolja, ha energiáink nagy része arra megy el, hogy izomból bizonygatjuk a környezetünknek, hogy szülni a csak társadalmi konvenció/szülni szent kötelesség.

A gyermekvállalás nem fenékig tejfel

Nekem még nincs gyerekem, tehát csak a környezetemben tapasztaltakra tudom alapozni a meglátásaimat. És úgy látom, hogy azért mert újszülött érkezik a családba, az emberek nem kerülnek hirtelen egy Disney mesébe, és énekelnek naphosszat miközben mindenki a legnagyobb boldogságot éli át. És ez így van rendjén.

Attól még nem vagy rossz ember, mert néha megfordul a fejedben, hogy biztos, jó ötlet volt-e ez a bömbölő gyerek, vagy tuti készen állsz-e az anyaságra/apaságra, esetleg még van-e lehetőség új életet kezdeni Hawaii-in. Szerencsére nem az 1984 című regény hősei vagyunk, és nem visz el a gondolatrendőrség.

Anno valószínűleg a párkapcsolatoddal összefüggésben is felmerültek benned kétségek - ő az igazi? Biztos, hogy vele akarok megöregedni? Aztán szépen megválaszoltad ezeket a kérdéseket, és nem érezted magad "szarnak" csak, mert megfordultak a fejedben.

Nyugi, nem valószínű, hogy úgy döntesz, árvaházba adod a gyereket, hiszen tudod, a múltkor is, amikor "úgy" mosolygott rád és bújt oda hozzád, teljesen elfelejtetted az összes rossz érzést és gondolatot.

Beszélni, beszélni, beszélni

Úgy látom, sok anyuka és apuka nem beszél eleget egymással és másokkal az esetleges negatív érzéseikről. Ennek hátterében főleg a szégyen áll, hiszen ki vallaná be szívesen, hogy például múltkor mikor a kisfia a legnagyobb átéléssel ecsetelte, hogy mennyire izgalmas új számítógépes játékot talált, az egyetlen gondolata csak az volt: „hol érdekel ez engem?"

Tehát azt tudom tanácsolni, hogy ne csak a szipi-szupi dolgokat osszuk meg egymással, hanem a kevésbé csillámporosakat is. Szinte garantálni tudom, hogy ezek a beszélgetések sokszor sírva nevetős sztorizgatásba mennek majd át.

Nyitókép: iStockphoto