Adott egy korszak ideálja: a „Fontos ember", akinek állandóan csörög a telefonja, tárgyalásokra, meetingekre jár. Adj hozzá egy olyan személyiséget, aki képtelen szembenézni a saját érzéseivel, magánéleti problémáival. A kapott eredmény: a munkamániás!
Le kell azonban szögezni, hogy a munkamánia és a túlterheltség nem ugyanaz. Bár mind a két esetben csak annyi látszik kívülről, hogy túl sokat dolgozik valaki, de nagyon nem mindegy, hogy valódi kényszerből teszi, vagy csak nem tud/nem akar leállni.
A munkamánia ott kezdődik, ha valaki élvezi is a túlterheltséget, sőt kicsit mintha önmagát terhelné túl.
A munkaalkoholizmus (workalcoholic) egy létező függőség, amiben a munka egyfajta drogként játszik szerepet: ez az öröm forrása.
Persze nem direkt élvezetet találnak az érintettek a munkában - ők sem kerülnek eufórikus állapotba csak, mert elkészíthetnek egy újabb kimutatást!
Akkor milyen élvezetről beszélünk?
Hogy ez miért lehet bárkinek is jó? - Mert a munkára nagyon szépen rá lehet fogni mindent.
Azért nem utazom le vidékre a családi ebédre, mert közbejött az a halaszthatatlan projekt.
Szexelnénk mi gyakrabban, mint az évfordulónkon és karácsonykor, de az a fránya munka, elhalmoz!
A sor hosszan folytatható... Lényeg a lényeg: a munkamániás általában menekül valamitől, és csak az állásában tud kiteljesedni.
Ismertetőjelei:
- csak a munkáról tud beszélni (még az ebédszünetben is)
- nincs párkapcsolata, vagy ha van, akkor a másik fél csak biodíszletként szolgál
- hozzánőtt a kávé a kezéhez
Azoknak pedig, akik robotnak hiszik magukat, és úgy gondolják, napi 10-12 óra szünet nélkül 365 napon át meg sem kottyan, nos, nekik van egy rossz hírem: a test mindig megbosszulja magát!
Ha a lelki tüneteket sikerül is palástolni (alvászavar, dühkitörések, örömtelenség), még mindig ott lehet a jó öreg fejfájás, emésztési zavarok, rosszabb esetben pedig egyenes út vezet a kardiológiára, vagy az onkológiára...
A (házi)munka rabjai
Bár a munkamániás szó hallatán egyből egy multicég öltönyös alkalmazottja jut eszünkbe, nem csak a munkaerőpiacon találkozhatunk ezzel a tünetegyüttessel!
Biztos találkoztál már olyan háziasszonnyal, aki minden nap reggel hatkor kel, hogy kipucolja a konyhát, hétre már be van csomagolva a csöpp-kicsi egyetemista fiacskájának a szendvics, nyolcra pedig kész az ebéd is.
Ezt követően hatszor áttörli a tiszta edényeket, kétszer felmos, aztán ablakot suvickol. Este pedig kimerülten károg magában, hogy a házimunkát nem becsüli meg senki. Persze azt is hozzáteszi, hogy ő itt a szegény igavonó állat... holott senki nem kérte erre.
Mit lehet tenni ellene?
Akár magadon észleled, hogy mindig a munka az első, akár egy kollégádon vagy éppen a párodon, tudd, hogy, kiút mindig van! Persze a helyzet nem varázsütésszerűen fog megoldódni!
A legfontosabbak:
- Ülj le egy bizalmasoddal, és beszéljétek át, hogy mi elől menekülsz. Esetleg azért nem akarsz érzelmi, társadalmi életet élni, mert nehezen érvényesülsz ezen a téren? Vagy csak szimplán a bizonyítási vágy hajt, mert nem érzed magad elég jónak?
- Állíts össze egy napirendet! Ne dolgozz egy perccel se többet a szükségesnél, nem kell az a plusz egy, utolsó utáni feladat. Megvár holnapig.
- Pihenni okosan is lehet: ha teljesen ki tudsz kapcsolni, jobban teljesítesz a munkádban.
- A társasági életed ne merüljön ki abban, hogy köszönsz a hentesnek. Ha 40-50 év múlva visszatekintesz az életedre, hidd el, nem az Excel-táblázatra akarsz majd emlékezni.
- És ami a legfontosabb: egyedül nem megy! Kérd meg egy bizalmasod, hogy adjon visszajelzést, fejlődtél-e.
Torz tükör: a főnök
Nehezítő tényező, hogy ezt a hozzáállást a legtöbb munkahelyen még díjazzák is. Hogyne tennék, hiszen így szárnyal a cég, ez a munkamorál a követendő példa!
Az alvás luxus, a szabadidő pedig lekorlátozódik késő estére. Ebben az egy-két órában - hullafáradtan - ugyan kinek van kedve bármi tartalmasabb programhoz?
Félreértés ne essék: nincs jobb annál, mint mikor valaki élvezi a munkáját, és ahogy Konfuciusz mondaná:
Ha egy olyan foglalkozást választasz, amit szeretsz, akkor egy napot sem kell dolgoznod életed során.
Viszont valószínűleg ő sem gondolta, hogy a boldogság ennyiben kimerül.
Lippai Flóra
Nyitókép: iStockphoto
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
