zeneszerző
A törékeny zseni, akinek szívét szó szerint befalazták: furcsa nő volt Chopin legnagyobb szerelme
Frédéric Chopin egyszerre volt fegyelmezett művész és nyugtalan lélek. A törékeny zseni sorsát és művészetét alapjaiban határozták meg Chopin szerelmei, Maria Wodzińska tiszta rajongásától George Sand viharos, tíz éven át tartó szenvedélyéig.
226 évvel ezelőtt, 1810. március1-jén született Frédéric Chopin Közép-Lengyelországban. A keresztlevélben február 22. szerepel, de a család mégis inkább március 1-jén köszöntötte. Ez a kettősség végigkísérte az életét: a precíz zongoraművész álarca mögött ugyanis egy csapongó lélek lakott, Chopin szerelmei pedig csak még bonyolultabbá tették ezt a belső küzdelmet.
Forrás: Forrás: Getty Images
- Chopin élete a bizonytalansággal indult, még a saját születésnapjában sem volt biztos, aztán ünnepelt gyereksztár lett.
- Egy befuccsolt lengyel eljegyzés után Párizsba menekült, ahol egy nadrágban járó, láncdohányos írónővel keveredett tízéves, se veled, se nélküled viszonyba.
- Tüdőbajos lett és gyógyulás reményében elvonultak egy nyirkos kolostorba, de a romantikus idillből csak veszekedés és szakítás lett.
Chopin első, titkos eljegyzése
A kis Fredericről korán kiderült, hogy igazi zongora-őstehetség, így hamar a varsói szalonok kedvence lett. 7 évesen már saját darabokat írt, és olyan természetességgel ült a hangszerhez, mintha oda született volna. Közben nyaranta vidéken töltötte az időt, ahol magába szívta a lengyel népzenét, ezek a dallamok később újra és újra visszaköszöntek a műveiben.
Fiatal zeneszerzőként Chopin egyszerre volt visszafogott és hiú.
Szerette, ha elismerik, de nem szeretett a reflektorfényben állni. Amikor Bécsben koncertezett, udvarias tapsot kapott, Varsóban viszont hősként ünnepelték. Aztán jött Párizs.
Itt lépett képbe az első komoly szerelem. Maria Wodzińska fiatal volt, finom modorú, a család is örült volna a kapcsolatnak, titokban el is jegyezték egymást. Chopin levelei tele voltak sóhajjal és bizonytalansággal. A jegyesség azonban lassan kifulladt, Maria családja meggondolta magát, talán a zeneszerző törékeny egészsége, vagy a bizonytalan jövő miatt. A zeneszerző nagyot csalódott. Chopin szerelmei közül pedig épp Maria lehetett volna az, akivel nyugodt, polgári életet is élhetett volna, de ez az élet máshogy hozta.
Chopin szerelmei és egy viharos évtized
A párizsi szalonokban mindenki ismert mindenkit. Liszt, Berlioz, Delacroix – a művészvilág krémje ugyanazokon az estélyeken fordult meg. Egy ilyen alkalmon mutatták be neki Amandine Aurore Lucie Dupint, akit a világ George Sand néven ismert.
Az asszony férfiruhában járt, szivarozott, és egyáltalán nem úgy viselkedett, ahogy azt egy úrinőtől elvárták.
Chopin eleinte idegenkedett tőle. Azt írta a szüleinek, hogy valami taszítja benne. Aztán mégis egymás mellett kötöttek ki. Kapcsolatuk tíz évig tartott, és ebben a tíz évben volt minden: szenvedély, veszekedés, gondoskodás, sértettség. Sand egyszerre volt társa és ápolója, amikor Chopin betegeskedett. A zeneszerző egész életében küzdött a tüdőbajjal, és voltak időszakok, amikor alig bírt felkelni az ágyból.
Chopin egyik télen elvonult Mallorca szigetére: úgy tervezte, hogy hátat fordít a nagyvilági életnek és a napsütésben gyógyul majd. A valóság azonban teljesen más lett: eleinte egy fűtetlen, nedves falú házban, majd pedig egy kolostorban lakott. Chopin arról panaszkodott, hogy milyen nehéz volt a zongorát felcipelni a hegyre, Sand pedig próbálta egyben tartani a mindennapokat.
Ebben a komor hangulatban születtek meg a világhíressé vált zongoraprelűdök, melyek máig a romantikus zeneirodalom csúcsteljesítményének számítanak.
A kapcsolat végül nem egy nagy drámai jelenettel ért véget, hanem lassú elmérgesedéssel. Sand gyermekein állandóan összevesztek és a harag csak gyűlt, gyűlt, végül szakítottak. Chopin ekkor már fizikailag és lelkileg is legyengült. A baráti kör a szakítás után kettévált, és ő hirtelen magára maradt.
Chopin nagyon törékeny, beteges volt
Párizsban Chopin nem a nagy koncerttermek hőse volt, inkább a szalonoké. Utálta a zajos közönséget, inkább kis közönség előtt játszott, ahol minden rezdülést hallani lehetett. Liszt harsány virtuozitásával szemben ő finomabb, bensőségesebb hangot ütött meg. Schumann rajongott érte, Bellinivel hosszú beszélgetéseket folytatott az operáról.
Közben a teste lassan feladta a harcot. Egyre többször köhögött, sokszor elfáradt. Az utolsó években már inkább tanított, mint koncertezett. Tanítványai szerint türelmes volt, de szigorú, gyűlölte a pongyola játékot és mérges is volt, ha valaki figyelmetlenül adott elő. Azt akarta, hogy minden hangnak súlya legyen.
Amikor meghalt, Párizs megállt egy pillanatra. A temetésén Mozart Requiemje szólt, és akkora tömeg gyűlt össze, mintha egy államférfit búcsúztatnának. A teste a Père-Lachaise temetőben nyugszik, de a szívét hazavitték Varsóba, egy oszlopba falazva őrzik.
Nyitókép: Hulton Arhive/Getty Images
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
