Boszorkánynak hitt nők, akik borzasztó kínhalált haltak

Ám azért Kálmán sem volt ennyire jó fej: igazából csak a boszorkányok egyik fajtájának a létét tagadta, a többieket egész nyugodtan meg lehetett gyilkolni a továbbiakban is. Az európai boszorkányüldözésről viszonylag kevés film készült, sokkal többen hallottak a salemi boszorkányperekről.

A hírhedt Malleus Maleficarum, a Boszorkányok pörölye 1487-ben jelent meg, a szerzői pedig inkvizítorok voltak. A látszólag tudományos igényességgel megírt mű első részében azt vizsgálja: vajon létezik-e valóban a boszorkányság? Persze, arra a következtetésre jut, hogy mivel a Gonosz létezik, így minden bizonnyal boszorkányok is vannak, akik a Sátánnal kötött szerződésük alapján gonosz varázslatokra képesek.

A második rész a különböző típusú boszorkányokkal foglalkozik, illetve azzal, hogy milyen hatalmuk van. A mű harmadik része a legbrutálisabb. Részletesen kifejti, hogyan kell egy boszorkánynak vélt embert megkínozni, hogy bizonyosságot nyerjen, az ellene felhozott vád igaz vagy hamis. Például: ha egy nő a "tárgyalása" során nem sírt, akkor egészen biztosan bűnös.

A Boszorkányok pörölye elvileg ugyan nem került be a katolikus kánonba, valójában minden inkvizítor ezt a művet használta útmutatónak. A perek során az ebben foglaltakat vették alapul. Végül szabályszerű hisztéria alakult ki, ami - az akkoriban jellemző nőgyűlölet miatt - elsősorban női áldozatokat követelt.

Úgy gondolták ugyanis, hogy a nők alapvetően alkalmasabbak a gonosz csábítására, hiszen az eredendő bűnt is ők követték el. "Minden boszorkányság a test vágyaiból ered, amely a nőben határtalan. A nők ingadozóbbak hitükben, mint a férfiak, könnyebben befogadják a külső hatásokat, azonkívül fecsegők, és képtelenek eltitkolni egymás elől gonosz fortélyaikat, s minthogy gyengék, titkos eszközökhöz folyamodnak, hogy nyerhessenek...

A havi vérzés idején annyira telítve vannak nedvekkel, hogy fortyog a vérük. Lélegzéskor mérgező pára árad ki az orrukból és szájukból, és bárkit megbabonázhatnak. Hitük gyenge, és ez vezet a boszorkánysághoz."

Hogy az áldozatok pontosan kik - és mennyien - voltak, nehéz megállapítani. A legoptimistább történészek is mintegy 60-100.000 főre becsülik a számukat az írásban dokumentált perek alapján. Abban is egyetértenek, hogy a vádlottak mintegy 80%-a nő volt. Túl szép vagy túl független gondolkodású hajadonok, esetleg módos özvegyasszonyok, akik mellett nem állt férfi.

A legpesszimistább becslések többmilliós nagyságrendről beszélnek az áldozatok kapcsán, egyfajta női holocaustként említik, amiről soha senki nem emlékezik meg. A The Burning Times című, 1990-ben készült kanadai dokumentumfilm több, mint 9 millió áldozatot emleget - igaz, csak Krisztus után 600-tól az 1700-as évekig.

A filmet sok szempontból pontatlannak tartják, de tény, hogy közel sem volt minden per dokumentálva. Mi több, gyakorta nem is került sor valódi perre: pusztán - merő lelkesedésből - a falu népe önhatalmúlag fellógatta a boszorkányt.

A legutolsó ember, akit boszorkányság vádjával 1782-ben Európában kivégeztek, Anna Göldi volt. Egy karddal fejezték le, miután kínvallatása során bevallotta, hogy lepaktált az ördöggel, aki fekete kutya képében látogatta meg őt. A boszorkányperek ugyan ezzel nem értek véget, de többé nem végeztek ki senkit - a hivatalos adatok szerint...

Nyitókép: Shutterstock