Tolakodó bulvársajtó? Ugyan már! Néha azért jól jön a "firkász" a háznál

A bulvárnál imádottabb és egyszerre gyűlöltebb műfaj talán nem is létezik, miközben bátran állíthatjuk, hogy legalább annyira nélkülözhetetlen az aktuális sztárok életében, mint amennyire ágálnak a jelenléte ellen, hiszen akit az egyik pillanatban az egekig emel, azt a másikban a pokolba taszítja le. Igazi se veled, se nélküled kapcsolat ez sztárok, olvasók és a sajtó között.

Itt van mindjárt Harry és Meghan, a saját életéről netflixes dokumentumfilmet forgatott hercegi pár esete, amiről mit sem tudnánk bulvármédia nélkül. Amit ők maguk kürtölnek tele információkkal - néha azért jól jön a "firkász" a háznál -, hogy aztán 6 sorozatrészen keresztül bizonygassák, hogy megnyomorítja az életüket a kíváncsi újságírók hada, még Sussex hercegnéjének vetéléséért is a pletykalapokat teszik felelőssé.

Holott jól tudhatnák - némi történelmi háttérismerettel a tarsolyukban -, hogy az angol uralkodócsaládnak már az 1600-as években is el kellett viselnie a korabeli riporterek jelenlétét, de a skót tömegmédia is ugyanilyen régóta van jelen az sajtó történetében. Tehát a a Daily Mailen és máshol megjelenő, életüket firtató cikkek a XXI. században olyan nagy meglepetést talán mégsem okozhatnak számukra, mint ahogy azt sirámaikban előadják.

Nyilván nem is okoz, és amíg a kedves, állapotos hercegné volt a téma, zavaró sem volt a jelenlétük, csak aztán fordult a kocka. De hagyjuk is a jelen bulvársajtóját és pletykára éhes közönségét. Utazzunk inkább vissza térben és időben az 1600-as évek Magyarországára.

Zrínyi Miklós neve mindenkinek ismerősen cseng. A Szigeti veszedelem írója nem mellesleg Lipót császár bizalmasa, titkos császári tanácsosa volt. Ő és Montecuccoli császári marsall nem igazán szimpatizáltak egymással, volt köztük némi politikai véleménykülönbség, mely áthidalhatatlan szakadékot képzett kettejük között.

Konkrétan: Montecuccoli feladta a Zrínyi-újvár erődöt, ami Zrínyinek nem tetszett, hisz ő építtette, és szerinte stratégiai jelentőséggel bírt. Ám Montecuccoli azt találta mondani, hogy az erőd felesleges, kár volt megépíteni, amit Zrínyi úgy értékelt, hogy ellenlábasa ezzel a magyar hadtudományt szidja, s felszólította, hogy tartózkodjon az ilyen jellegű megnyilvánulásoktól. Így indult el kettejük között a vita, mely a sajtóban úgy csapódott le, hogy a Zrínyi álláspontját támogató pénzesebb emberek újságírókat fizettek azért, hogy lejárassák Montecuccolit. A császári marsallról jót írni tilos volt. Montecuccoli erre így reagált:

„Igazán csak nevetni lehet azokon a fecsegő firkászokon, akik azt képzelik, hogy nyomban igényt tarthatnak a historikus névre, ha néhány gúnyos megjegyzést sziszegnek szét. Kaotikus elbeszéléseik zavaros fejük hű utánzata, hiszen fecsegéseikben nincs egy értelmes mondat. Oh, mekkora dolgokat tudtak a régiek néhány sorban elmondani, és milyen keveset mondanak a mostaniak vaskos kötetekben. Azt gondolják, hogy ha összefércelt újságjaikban egybegyűjtik a piactéri pletykákat, és hetet-havat összehordanak, mindjárt a dicsőség csúcsaira jutnak. Keveset, sőt néha semmit sem adnak az igazságra, a dolgok állására, a körülmények árnyalt vizsgálatára, tehetség és érdemi információk nélkül csupán saját képzelgéseikkel írnak tele hosszú oldalakat, visszaélve az emberek idejével és türelmével..."

Ismerősen csengő sorok, néhány évszázaddal korábbról. Hányszor olvassuk ma is celebnyilatkozatokban, hogy a „bulvárfirkászok hazugságai miatt" esett depresszióba egy-egy híresség, aki amúgy nagyon szívesen mesél legújabb daláról, a szegény éhezők felé tett csodálatos emberi gesztusairól, de kikéri magának, hogy méltatlanul „hazudozzanak" róla mindenféle bizonyítékkal alá nem támasztható, vagy igaz, vagy nem dolgokat. Kissé egyoldalú kapcsolatra vágynak a sajtóval, mely egekig magasztalja őket, de soha el nem fordul tőlük. Használnák a bulvármédiát, de cserébe nem adnának érte semmit. Legalábbis semmi olyat, ami érdekelné is a "pórnépet".

De térjünk vissza egy kicsit a Windsor-ház Harry hercegének őseire, akik nyilván nem elei becses nejének, aki, ha színésznőként nem is sejthette (na, persze), mint a királyi családba beházasodott amerikainak, illett volna tudnia, hogy az angolszász bulvársajtónak bizony van múltja.

Már I. Erzsébet királynő 1578-as egyhetes kelet-angliai körútjáról is készültek „cikkek", melyik igen népszerűek voltak a 16. században, noha korántsem mindig pozitív hangnemben szóltak az uralkodóról. Bernard Garternek és Thomas Churchyardnak, a kor „riportereinek" tudósításaira bátran tekinthetünk úgy, mint a szenzációhajhász modern bulvár elődeire. Írásaikkal a köznép igényeire reagáltak: az időjárási körülmények mellett szót ejtettek arról is, milyen ajándékokkal lett gazdagabb utazása során az angol királynő, de írtak magánéletéről is és politikai témákhoz sem féltek nyúlni, ha éppen az érdekelte az alattvalókat, miért nem folyik bele uralkodójuk az európai vallásháborúkba.

Pedig annak idején ezek az elektronikus sajtót is helyettesítő nyomtatványok sokkal több veszélyt rejtettek íróikra nézve, mint amennyi manapság egy tévéműsor szerkesztőjére, újságcikk írójára leselkedik, ha a királyi család bármely tagjáról mutat nem feltétlenül kedvező képet. Épp annyira voltak az akkori írások elfogultak, s tükrözték a köznép hangulatát, mint most, de legalább annyira megvoltak a szabályai is annak, mit lehet leírni egy uralkodóról és családjáról, s mit nem, mint manapság. Csak a következmények voltak mások.

A „szűzkirálynő" férjnélküliségét firtatni nem volt illendő, s a szigorú erzsébeti cenzúra mellett nem is volt mindennapos, azért a lakosság érdeklődését kielégítendő, időnként fel-felrebbent egy-egy pletyka a gyermektelenség miatt vitatott trónutódlás kérdéséről. Ám, ha ez az ízléstelenség határát súrolta, az bizony egy kéz lecsapásába is kerülhetett. Manapság legfeljebb sajtóperre számíthat a kevésbé szigorú szabályok be nem tartója, vagy még arra se.

És, ha már feljebb szóba került: a skót tömegmédia már az 1600-as évek közepétől létezett.

A hírességek élete pedig ki- és elkerülhetetlen eleme volt a falakra ragasztott „napilapoknak".

Bulvár mindig is volt, van és lesz. Addig mindenképpen, míg az emberi kíváncsiság nem szűnik meg, vagy ameddig az ünnepelt sztárok nem találnak más módot arra, hogy minél többet beszéljenek róluk, ami lássuk be, a siker(eik) egyik kulcsa. Hiszen lehetek én bármilyen tehetséges, ha a kutyát nem érdeklem, ha egy árva lélek sem beszél rólam. Szükség van a marketingre, legyen az pozitív vagy negatív, hiszen a rossz reklám is reklám, ahogy mondani szokás. Mint azt a mellékelt ábra mutatja, ha ártatlanságot színlelve is, de tudja ezt Harry és Meghan is. Ahogy mindenki más is, aki a nézők, olvasók és a bulvármédia érdeklődésére tart számot.

Nyitókép: Shutterstock