Az erényöv fogságában: Két centire a kísértéstől...
A nő lehajtott fejjel állt és tűrte, hogy férje rácsatolja szemérmére az eszközt. Nem tudta, meddig kell majd viselnie, de csak így bizonyíthatta tisztaságát és hűségét. A férfi lakattal zárta le az eszközt, és nyugodtan, magabiztosan indult útnak.
Nem nézett vissza, pedig a háttérben láthatta volna egy másik férfi sziluettjét, amint az felemeli a kezében lévő fénylő tárgyat. Egy kulcsot...
Erotikus novella is kezdődhetne így, ez azonban egy gyakori ábrázolása annak, miként használták a középkorban az erényövet. Bár egyesek szerint a fegyveres bikini eredete az ókorig nyúlik vissza, leggyakrabban a keresztes hadjáratok idején született írások utalnak a létezésére.
A hosszúra nyúló csaták miatt a férfiak védőeszközt készíttettek feleségeik számára, hogy azok még véletlenül se tudjanak kísértésbe esni más férfi által.
A kezdetben csupán vallási szövegekben feltűnő utalások a 16. századtól kezdődően egyre gyakrabban jelentek meg illusztrációkban, fametszeteken, rézkarcokon. A szemérem védőjeként aposztrofált öv dizájnja régiótól függően eltérő volt. Volt, ahol a fém mellett bőrt és bársonyt is használtak, illetve különböző volt az övbe vájt lyukak mérete és formája. Létezett olyan példány, amelynek hátulján virág formájú volt a rés. Egyes öveknél pedig a lyukakat "fogazattal", csipkékkel látták el, hogy még félelmetesebb hatást keltsenek. Szegény szeretők, vajon mire gondolhattak, amikor meglátták a fémszörnyet?
Leginkább semmire, ugyanis az erényöv a középkori mítoszok egyik legtartósabb példánya, amely makacsul tartja magát napjainkig is. Történészek, írók és művészek sora értekezett hosszasan a fémdarabról, még könyv is született a témában, bizonyíték azonban vajmi kevés. Hogy miért tartotta magát a történet makacsul annak ellenére, hogy az ábrázolások nagy része parodisztikus?
Egyrészt szeretjük magunkat felsőbbrendűnek gondolni, és ez nem volt másképp a reneszánsz idején sem, sőt! A sötétnek tartott, tömjén és szenteltvíz szagú középkor tökéletes ellentéte volt mindannak, amit a meztelen, pajzán emberábrázolású reneszánsz képviselt csodás formáival. A korabeli propaganda sikeresnek bizonyult: a középkor évszázadait barbárnak, az embereket pedig bolondnak tartották.
Másrészt imádjuk a bujaságot, és alig várjuk, hogy alámerüljünk a szexuális örömökben. A múzeumokban található erényövekről a történészek megállapították, hogy mindegyik a 18-19. században készült, tehát olyan fantázia tárgyak, melyek egy soha nem létezett múltra utalnak.
Az öv a férfiak egy fantáziája a nők szexuális étvágyáról, akik annyira kéjsóvárak, hogy be kell zárni őket. A nők képzeletében pedig megjelenhet a vad, kegyetlen férfi, aki kontrollálja a testüket.
Noha van olyan kiállított erényöv, amely állítólag Medici Kataliné és Habsburg Annáé volt, ezek ugyanúgy a legendát erősítik, mint a szolidabb darabok. Valójában egyetlen nő sem élte volna túl az erényöv viselését. Minden egészségügyi és higiéniai szempontnak ellentmond a vasszörnyeteg viselése. A rozsdamentes acél feltalálása előtt villámgyorsan fertőzéshez vezetett volna az öv, nem is beszélve a pisilésről vagy a menstruációról.
A legviccesebb azonban mégiscsak az, hogy a hűség és tisztaság szimbólumának megtestesítője, amelynek ábrázolásán már hatszáz éve is röhögtek, ma kelendő kéjtárgy a szexshopok polcain.
Nyitókép: Shutterstock