A reneszánsz nők helyzete - valljuk be -, nem volt túl ideális. A 14. és 17. század között ők voltak az erény megtestesítői, és gyakran elszeparálták őket a férfiaktól az utcán és az otthonukban is.
Egy nő értéke a férfiakhoz fűződő kapcsolatától függött, legyen az a férfi Isten, az apja vagy a férje. Emellett a feleség kinézete és viselkedése a férje állapotára reflektált, így mindent meg kellett tenniük annak érdekében, hogy egészségesek és szépek legyenek, hiszen nemcsak az ő hírnevük forgott kockán, hanem a férjeké is.
Az pedig, hogy megfeleljenek az akkori szépségideáloknak, sokszor igazán veszélyes feladat volt. Szőke haj, magas homlok, méregcseppek és piócák - íme a reneszánsz Olaszország legelvetemültebb szépségtrendjei.
Sápadt bőr, rózsás arc
A reneszánsz Olaszországban a szépség kizárólag a sápadt bőrt és a rózsás arcot jelentette. A nők pedig lényegében mindent bevállaltak annak érdekében, hogy megfeleljenek az elvárásoknak.
Társadalmi események előtt gyakori volt, hogy a nők piócát tettek a fülükre vagy az arcukra, hogy lecsapolják a vérüket. Sajnos ez a "life hack" nem volt kockázatmentes, és ha valaki túl sokszor élt vele, annak maradandó nyoma maradt az arcon. Ezeket a sérüléseket később kivágott szövetdarabokkal, például csillagokkal vagy holdakkal takarták el. A tehetősebb nők az arc pirosítására sáfrányt használtak, szemsminkjüket gyakran korom segítségével készítették el, szemöldöküket pedig csipeszekkel vékonyították.
Eperszőke haj
Ebben a korszakban a szőke nő volt a szép nő, ezért a sötétebb tincsekkel megáldott hölgyek kénytelenek voltak kitalálni valamit, amivel világosíthatták a hajszínüket. Erre a célra sáfrányt, hagymahéjfestéket, timsót és ként használtak. Ezek az eszközök önmagukban nem értek sokat, így ha bármilyen hatást el szerettek volna élni, hosszú órákat kellett kint tölteniük a napon, hogy a hő aktiválja a világosító hatást.
A folyamat trükkös volt, mivel a sápadt arcbőr és a tűző nap eléggé összeférhetetlen volt. Ezért hosszú órákon keresztül ültek kint a forróságban, tetőtől-talpig nehéz ruhákba öltözve, nehogy megfogja a nap a bőrüket. A kalapoknak a tetejét levágták, így az arcuk is védve volt a napsugaraktól, de a hajukon dolgozhattak a furcsa a keverékek.
Ezek a szőkítési eljárások persze nem voltak tökéletesek, és a platinaszőkétől a répavörösig minden árnyalat előfordulhatott. Emellett a folyamat brutálisan károsította a hajat.
Továbbá a reneszánsz idején a széles, magas homlok számított szépnek. Akinek nem volt természetesen magas homloka, kénytelen volt kitépkedni a haját, hogy magasítsa a hajvonalát.
Mérget a szembe? Naná!
Az Atropa belladonnának is nevezett nadálytő bogyók kivonatából készült szemcseppek tágítják a pupillákat, lággyá és csábítóvá varázsolják a tekintetet, pont úgy, amikor egy romantikus regényben valakinek "elsötétül a szeme a vágytól". Nem meglepő, hogy a reneszánsz Itáliában hatalmas népszerűségnek örvendett ez a szemcsepp, és a sötéten csillogó szem maga volt a szépség csúcsa.
Természetesen ezeknek a szemcseppeknek a használata közel sem volt veszélytelen. Azonnali és biztos reakcióként elmosódott látást és a fókuszálásra való képtelenséget eredményezte. A belladonna tartós használata pedig látástorzulást és vakságot is okozhatott. Emellett pedig a pulzusszámot is jócskán megnövelte. A belladonna szájon át való fogyasztása akár halálhoz is vezethet.
Bár most úgy tűnhet, a reneszánsz idejében teljesen elment az emberek esze, fontos megemlíteni, hogy a belladonnát még ma is használják. Bizonyos szemcseppek fontos összetevője, különösen azoké, amelyeket szemvizsgálatok során a pupilla tágítására használnak. Persze csak nagyon kis mennyiségben használják, és minden esetben ellenőrzött körülmények között.
Nyitókép: Photo Josse / Leemage via AFP
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
