"Két karommal átölellek, s nem félek" - gondolatban Radnóti Miklóssal beszélgettem

Hogy mennyire tud hiányozni az otthon, azt csak az tudja, aki már sokat volt távol és menne, menne haza, de hiába. Nem mehet. Ha van költő, aki ezt gyönyörűen megfogalmazta verseiben, akkor az nem más, mint Radnóti Miklós, egyik kedvencem a nagyok közül. Ezzel az írással, reá emlékezem, a költőre, 77 évvel ezelőtt bekövetkezett halálának évfordulóján.

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.

Radnóti nagyon is tudta mit jelent számára az otthon, a haza, a szerelem, a biztonság. Túl sokáig mégsem lehetett benne része, hiszen nagyon fiatalon, 35 évesen ragadta őt el a halál. De, hogy így volt-e megírva valóban a sorsa, vagy belehajszolták rosszakarói és a társadalom, a kegyetlen végbe? Vitatkozhatnánk róla napestig, de ez az írás nem ezért született.

1944. novemberében távozott az öröklétbe minden idők egyik legnagyobb költője, Radnóti Miklós. Ha most élne, biztosan felkeresném és addig nem tágítanék az ajtajából, míg igent nem mondana az interjú felkérésemre. 

Ha van valaki, aki gyönyörűen tudta megfogalmazni gondolatait és csokorba szedve átadta a jövő nemzedékének, akkor az Radnóti Miklós volt. Ő azon költők egyike, aki például az éjszakát ilyen csoda szépen le tudta írni. Szinte látom a pókháló közelében a legyet, és a búzakalászban alvó nyarat. Mint ahogy látom a kasban a méhet és a rózsában nyugvó rózsabogarat is.                                                                                                                                                                                                                                                                                           

    "Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,                                                                                      alszik a pókháló közelében a légy a falon;                                                                                              csönd van a házban, az éber egér se kapargál,                                                                                      alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,                                                                                            kasban a méh, rózsában a rózsabogár,                                                                                                    alszik a pergő búzaszemekben a nyár,                                                                                                      alszik a holdban a láng, hideg érem az égen;                                                                                         fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben. "                                                                                                (Radnóti Miklós: Éjszaka / 1942. június 1.)

 

Ha most itt lenne velünk és felkereshetném, hogy beszélgessek vele, valahogy így képzelem el az interjúnkat: Könyvekkel teli dolgozószoba, az ódon asztalon toll, tinta és egy halom papír, odébb írógép és egy üvegpohár, benne kávé és kockacukor. Fanni, a felesége nyitna ajtót és fáradtan, ám arcán kedves mosollyal tessékelni beljebb. Miklós ott ülne egy fotelben, hellyel kínálna és szigorúan fürkészne, vajon milyen kérdéseket hoztam elé.

Gyarmati Fanni, aki odaadó, hűséges feleségként szerette a férjét, lekváros linzersüteményt hoz a vendégnek, és melléje a forró feketét sem felejti el. Szerelmesen nézi férjét és féltve les engem is, nehogy butaságokat kérdezzek kedvesétől. Gondolhatjátok, mennyire felkészülten érkeznék és százszor is végiggondolnám, hogy az érzékeny lelkületű költővel miről beszélgessek.

Naná, hogy gyermeki izgatottsággal helyezném magam kényelembe és talán kissé feszengenék abban a másik fotelben. Most már tudom, miről is írta Radnóti, a Tétova Ódát. Már nem csak elképzelem, de látom is a dolgozó szobát, ahogy a terítőn sorakozik a cukorka, az üres vizespohár, és a versekkel együtt Fanni jöttére várnak a fáradt költővel együtt.

"Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a terítőn,
s magától csendül egy üres vizespohár."
Radnóti Miklós: Tétova Óda – részlet

Órák teltek el, mióta itt vagyok a költő otthonában és beszélgetünk. Beszélgetünk, oh, de mi-mindenről. Őszintén mesélt a borzalmakról, a hosszú várakozásról és a Fannival folytatott levelezésükről, amelyet ma már forrásértékű dokumentumként ismerünk. Úgy félóránként beles a gondos feleség és megkérdi mire van szükségünk.

Szendvicseket ken és citromos teával kínál mindkettőnket. Kisvártatva ő is csatlakozik. Mesélni kezd... Csak úgy árad belőle a szó. Mesél a szerelmükről és arról az áhítatról, ami kapcsolatukat leginkább jellemzi. Közel hajol és a fülembe súgja halkan, mire gondolt férje, amikor ezeket a sorokat írta:

'' Kedves, miért is játszom boszorkányos
ékes szavakkal, amikor szomorúbb
vagyok a fűznél, büszkébb a fenyőnél
és szőkébb a vasárnap délelőttnél.

Amikor ősszel, ha haloványan csillog
a napfény, egyszerű szavakkal hódolok
néked és szeretlek, ahogyan csak a fűz
szeretheti a bágyadt folyót. ''

(Radnóti Miklós: Áhitat – részlet)

Hamar elszaladt az idő, mintha csak percek teltek volna el, és semmiképp sem órák. Rengeteg mindent megtudtam róluk. Radnóti Miklósról és Gyarmati Fanniról, aki férje korai halála után, a nyilvánosságtól visszavonultan hűen gondozta annak hagyatékát. Később, a Színház és Filmművészeti Főiskola tanáraként: versmondást, valamint francia és olasz nyelvet tanított. Nagy megtiszteltetés lehetett a diákjának lenni. Fanni szerelmét mi sem bizonyítja jobban, minthogy Radnóti elvesztése után, soha többé nem ment férjhez, és özvegységét mintegy hetven évig őrizte.

Mindez a meghitt beszélgetés persze csak a képzeletem szüleménye, de valahogy így képzelem el. Csak így tudom elképzelni. Mint ahogyan szinte összerezzenő csontokkal és szomorú szívvel tudom csak meghallgatni a fájdalmasan gyönyörű Radnóti verseket is. Amikor hazafelé az autóban elindítom a lemezt, a pozitív napzáró mondatok után, rögtön Ágnes, Radnóti válogatása szólal meg, amit egyenesen a Lélek aljából hozott nekünk. Tőle szeretem leginkább hallgatni az Éjszakát és ugyanígy a Két karodban-t is. Számomra ő énekli a legkifejezőbben, Radnóti Miklós szívbemarkoló sorait.

Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem. 1941. április 20. Radnóti Miklós Két karodban - részlet

Nyitókép: Müller Miklós

Ezek is érdekelhetnek