prostitúció kibeszélő felnőtt magazin vigasznők erőszak háború nemi erőszak
A háború maga a borzalom mindenki számára, aki átélte. Az állandó rettegés, az értelmetlen halál, az éhezés, a nyomor mind szorosan kötődik a háborúkhoz, ám a nők feje felett még valaminek a rémképe ott lebeg ezekben az időkben: a nemi erőszaké.

A nemi erőszak nem elkerülhetetlen egy háborúban, mégis azt mondhatjuk, hogy a legtöbb esetben a fegyveres férfiak bizony visszaélnek az erőfölényükkel szexuális téren is. Nem történt ez másképp a második világháborúban sem, ám az, amit a japán hadsereg követett el a megszállt területek asszonyai és lányai ellen, minden képzeletet felülmúlt. Ők ugyanis nem „csak" megerőszakolták ezeket a nőket, de elhurcolták és szexrabszolgává tették őket.

Mert háborúban mindent lehet. Mert ott magyarázkodni sem kell. Az ellenséges terület női szabad prédák, s csak a szerencsén múlik, hogy épp milyen katonát sodor az útjukba a sors. Nőként azt kérdezem, mi lehet rosszabb a nemi erőszaknál? Nos, ha nem csak egyszer kell elszenvedni az erőszakot, de rengetegszer, akár éveken át, naponta sokszor...

Vigaszállomások a japán katonáknak

A második világháborúban nők tízezreit – de más becslések szerint, akár százezreit – hurcolták el a japán haderők a megszállt területekről és kényszerítették őket arra, hogy szexrabszolgák legyenek. Ők voltak a vigasznők. Az ő feladatuk volt hivatalosan a japán katonák vigasztalása és szórakoztatása, ám valójában embertelen és kegyetlen kényszerprostitúció áldozataivá váltak.

Egyesek tagadják a kényszerítés tényét és azt állítják, hivatalos prostituáltak dolgoztak a telepeken, mégis több bizonyíték is azt erősíti meg – közte túlélők beszámolói -, hogy a nők többségét az otthonukból rabolták el vagy munkalehetőséggel csalták a táborokba, ahol utána szexuálisan kizsákmányolták őket. Az igazság valahol a kettő között lehet. A hadsereg eleinte valóban hivatalos kurtizánokkal oldotta meg, hogy a katonák szexuális igényei – és a szexuális agressziók – ki legyenek elégítve, ám ahogy a hadsereg növekedett, az önkéntes szexmunkások száma már kevésnek bizonyult...

Mivel hivatalos feljegyzések nem maradtak a vigasznőkről – ha készültek is dokumentumok, azokat a háború végén megsemmisítették az illetékesek -, így nehezen meghatározható, hány nőt tartottak fogva a japán hadsereg által létrehozott bordélyházakban, de a legtöbb kutató szerint nagyjából ötvenezer és háromszázezer közé tehető a számuk. Származásuk szerint elsősorban koreai és kínai nőket használtak, de akadtak köztük fülöp-szigeteki, tajvani, burmai, indonéz, holland és ausztrál lányok is.

Jan Ruff O’Herne az egyike volt azoknak a holland származású nőknek és gyereklányoknak, akiket Indonéziában fogott el a japán hadsereg és az elkövetkező hónapokban több holland társával együtt újra és újra megerőszakoltak. Forrás: Wikipédia/Australian War Memorial

Bántalmazás, kínzás, erőszak

A vigasznők helyzete kilátástalannak bizonyult a második világháborúban. Gondoljunk csak bele. Egy ellenséges területről hurcolták el

a nőket a fasizálódott japán katonák, akik még csak emberszámba sem vették őket.

Tárgyként tekintettek rájuk, sőt nyilvános wc-ként, amelyeket úgy és akkor használtak, ahogyan és amikor akartak. Ennek fényében nem meglepő, hogy a túlélők kegyetlen verésekről, kínzásokról és sorozatos nemi erőszakról számoltak be – mindezt intézményesített keretek között.

"A vigaszállomáson rendszeresen megvertek és éjjel-nappal megerőszakoltak. Még az a japán orvos is megerőszakolt minden egyes alkalommal, aki a bordélyházba jött, hogy megvizsgáljon minket, nem vagyunk-e nemi betegek" – mesélte az egyik holland túlélő, Jan Ruff O'Herne, aki csak ötven évvel a történtek után mert beszélni arról, ami vele és még sok nővel történt a vigaszállomáson.

A katonai bordélyokba a legtöbb nő nagyon fiatalon került be, sokuk nemhogy nem töltötte még be a tizennyolcat, de akadtak köztük olyan kilenc-tízéves gyereklányok is, akik még nem menstruáltak...
Ezek a nők a lehető legnagyobb megaláztatásban részesültek. Egyeseket fénykép alapján választottak ki a férfiak, másoknál azonban volt, hogy csak sorba kellett állni, így előfordult, hogy

egy lánynak naponta akár tíz-húsz, de hétvégén akár ötven katona is használta a testét.

A nap végén aztán a szerencsésebbeket ellátta és begyógyszerezte egy orvos, hogy másnap is használatba lehessen őket venni. Akik pedig nem voltak szerencsések? Azok belehaltak a brutális fizikai és szexuális bántalmazásba, valamilyen fertőzésbe vagy éppen egy kegyetlenül elkövetett abortuszba.

Nem lehet elfelejteni

A vigasznők többsége nem élte túl a megpróbáltatásokat, akik pedig mégis, olyan mértékben lettek traumatizálva, hogy képtelenek voltak beszélni a velük történt borzalmakról. Akik rászánták magukat, sok esetben azzal szembesültek, hogy megbélyegzik őket, rosszabb esetben pedig

mind a családjuk, mind a társadalom elutasításával, megvetésével szembe kellett nézniük.

A vigasznők így hosszú évtizedekig hallgattak és magukban hordozták ezt az elképzelhetetlen, szörnyű élményt.
A témára olyannyira jellemző csendet csak a '90-es években törték meg, amikor az egyik túlélő elsőként mesélte el a nyilvánosság előtt az átélt szörnyűségeket. Majd jött még egy nő, még egy és még sok.

Bár korábban a japán állam tagadta a történteket, egy idő után kénytelen volt belátni, hogy nem söpörheti a szőnyeg alá ezt a háborús és az emberiség ellen elkövetett bűntettet. Mindezek ellenére a japán vezetés a mai napig nem nézett szembe a múltjával és azt a törekvést is mereven elutasítja, hogy a tankönyvekben megemlékezzenek a történelmük ezen sötét foltjáról.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.