évforduló cézanne gyűlölet Émile Zola barátság
A gyermekkorban kötött bensőséges baráti kapcsolatok ritkán tartanak ki a felnőttkorig. A festő zsenit és a világhírű írót egy ilyen sokoldalú férfibarátság kötötte össze. Ma 181 éve született Cézanne.

Ő és Zola egy iskolába járnak egy isten háta mögötti poros városkában. Mindkét fiú igazi kívülálló a fiúközösségben. Cézanne az újgazdag család különc, gátlásos gyereke, akit leküzdhetetlen félénkség bénít, és hiába remek a tanulmányi eredménye, mindentől retteg, és ezért magába zárkózik.Zola a csúnyácska, rövidlátó, rossz tanuló, az apja korai halála miatt elképzelhetetlen nyomorúságban élő félárva fiú pedig a társai állandó csúfolódásától szenved.

Mindketten kiközösítettek az iskolában, így nagyon gyorsan egymásra találnak. Cézanne-t ugyan nem bántják, ő önmaga száműzi magát a társaságból, de az újonnan jött fiút minden bátorságát összeszedve megvédi a gúnyolódóktól. Ezzel egy hosszan tartó szoros barátság kezdődik a két különc között. Ők is érzik, hogy mások, mint a többiek, egészen más dolgok érdeklik őket. Naphosszat együtt járják a környéket, a folyóban fürdőznek, irodalomról, zenéről beszélgetnek, verseket faragnak és mondanak fel egymásnak.

Cézanne Forrás: Wikipedia

Néhány év múlva a jobb élet reményében a Zola család Párizsba költözik. Ekkor már Cézanne festést tanul egy helyi művésznél, és nagy vágya, hogy Párizsban folytathassa tanulmányait. Édesapja fiatalkori bolondériának tartja fia hobbiját, ő jogi pályára szánja jó eszű gyermekét, és esze ágában sincs hozzájárulni ahhoz, hogy a nagyváros és a bohémek élete megrontsa. De Cézanne kitartó csökönyösségével végül célt ér: megszakítja jogi tanulmányait és kiharcolja apjától a párizsi életéhez szükséges apanázst. A képzőművészeti akadémiára azonban nem kerül be, a felvételi vizsgán többször is kudarcot vall, így magániskolában képzi magát.

Nemigen tud megbarátkozni a francia főváros nyüzsgő életével, és hosszabb-rövidebb időre mindig visszaköltözik szülővárosába. Zolával - aki kétszer is megbukott az érettségin, és alkalmi munkákkal tartja fenn magát - egyre ritkábban találkoznak, főleg levelezés útján tartják a kapcsolatot.

Két különös ember, két teljesen ellentétes életút, ami az egyiket híressé és gazdaggá teszi, a másikat szegénnyé, és a társadalom szélére juttatja... A származásuk és karakterük különbözőségéből adódóan a sikerek és sorscsapások nyomása alatt fokozatosan elidegenednek egymástól. Egyfajta gyűlöllek-szeretlek viszony alakul ki közöttük - rengeteget vitáznak, veszekednek, majd újra és újra kibékülnek egymással.

Émile Zola Forrás: Wikipedia

Túl sok minden köti össze őket, de a gondolkodásbeli különbség közéjük áll. A gazdag családban, jólétben felnőtt Cézanne fütyül apja vagyonára, neki az a fontos, hogy legyen annyi pénze, amiből szerényen megél, festéket, vásznat tud venni magának és békében foglalkozhat a festészettel. Nem ad magára, kétségek kínozzák, a festészetben pedig már rég nem tartozik a korához. Ő a jövő festője: a meg nem értett, a kiátkozott, a magányos.

Nem úgy a nyomorban nevelkedett Zola, akit a becsvágy, a bizonyítási kényszer hajt. Akinek a dicsőség a polgári kényelmet, a pompás bútorzatot, a jó konyhát és a gazdagságot jelenti. Zola piperkőc, szereti az elegáns ruhákat, és a külsőségekben is mutatja a jólétét. Ő már első sikerei után kényelmesen meg tud élni az írásaiból.

Az ismertség és sikerei hatására egyre magabiztosabbá válik, és egyre kevésbé érti meg barátját. Az elválaszthatatlanok - ahogy gyermekkorukban hívták magukat - kapcsolata hűvösebb lesz, a levelezésük majdhogynem rideggé válik. Minden értelemben egyre távolabb kerülnek egymástól. A feszültség jól érzékelhető a viszonyukban, már csak a nagy összeütközés várat magára.

Az író szokásává válik, hogy minden megjelenő művét azonnal elküldje Cézanne-nak, aki udvarias levelekben megköszöni és értékeli is. Végül ZolaA mű című regényének megjelenésével szakad meg a barátságuk, a regényben ugyanis a saját életüket írja meg kendőzetlenül, nyersen. Szereplői gyerekkori barátok: egy író, aki sikeres sztárrá avanzsál és egy festő, aki a sikertelenségtől gyötrődve öngyilkosságba menekül.

Az önéletrajzi elemek egyértelműek. Zola barátai, köztük Claude Monet is dühösen felháborodnak. És Cézanne? Ő kétségbeesik, dühöng. Mélységesen megdöbbenti, hogy a barátjának tartott férfi undorral vegyes szánalommal tekint rá, tehetségtelennek, gyengének tartja, és ezt a nagyvilágnak is kikürtöli. Ezt a lenéző, megalázó szánalmat sértőbbnek tartja minden szidalomnál és gúnynál.

Miután lehiggad, ír ugyan egy válaszlevelet, amiben udvariasan megköszöni a könyvet, de ezek után már soha többé nem találkoznak. Cézanne festői magányba menekül. A képeiből szép lassan, még ha nem is nagy áron, de el tud adni valamennyit, és az első egyéni kiállítását is megrendezik. 56 évesen ő is elindul a siker útján, egyre többen ismerik el. A fiatal művészek a mesterüket látják benne, tisztelik, becsülik.

Cézanne-Az akasztott ember háza Forrás: Wikipedia

A Zola és Cézanne közötti majdnem ötven évig tartó, állandó konfliktusokkal terhelt barátság túlélt sok mindent, talán még ezt a kétes könyvet is átvészelte volna, ha még egyszer összetalálkoznak és kibeszélhetik sérelmeiket. De erre nem került sor. Zola 62 évesen a saját hálószobájában halt meg szén-dioxid mérgezésben. Amikor Cézanne tudomást szerzett a haláláról, fájdalmasan megsiratta. A festő sem tudja sokáig élvezni a megérdemelt sikereit - barátja halála után négy évvel tüdőgyulladásban hal meg.

A bolondnak hitt El Grecót egy magyar milliomos hozta divatba!http://she.life.hu/kultur-mi/20191206-a-bolondnak-hitt-el-grecot-egy-magyar-milliomos-hozta-divatba-weber-krisztina.html
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrsás: Mudra László

Nyitókép: Wikipedia

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.