repülés Raymonde de Laroche Dósa Eszter pilótanő szenvedély pilóta első
A nemzetközi nőnap a gyengébbik nem elismerése mellett emléket állít minden nőnek, akik kivívták a függetlenséghez és az egyenlő jogokhoz vezető utat. Egy különleges asszony, Raymonde de Laroche, ugyan még a nőnap bevezetése előtt, de szintén március 8-án vitt véghez valami nagyot.

Valamit, ami azelőtt csak a férfiak kiváltsága volt. Ő volt az első nő a történelemben, aki hivatalos pilótajogosítványt szerzett.Raymonde nem született gazdagnak, édesapja vízszerelőként és duguláselhárítóként tartotta el a családját.

A lány útja egyszerű munkáscsaládból vezetett a színészmesterség felé, de az autóversenyek és a motorok még inkább érdekelték. 1908-ban a Wright fivérek bemutatták az első repülőgépet, ami lenyűgözte, és azonnal beleszeretett a repülésbe. Látva lelkesedését, Charles Voisin tervezőmérnök megígérte neki, hogy megtanítja repülőgépet vezetni.

Akkoriban a repülők korántsem voltak olyan korszerűek és biztonságosak, mint ma: szó szerint életveszélyes volt a levegőbe emelkedni velük. Nem véletlenül tartották a repülés úttörőit egyszerre hősöknek és őrülteknek. A gyenge vázra feszített szárny nem volt túl strapabíró.

Napjainkban - a jogosítvány megszerzéséhez hasonlóan - a növendék minden mozdulatát egy oktató felügyeli a levegőben. A századelőn azonban a növendék mellett az oktatónak már nem jutott hely az egyszemélyes kis gépben. Így hát Raymonde egyedül gurulgatott a Párizstól 140 kilométerre fekvő mezőn, majd felszállt, és közel 300 métert repült önállóan a levegőben.

Forrás: Wikipedia

A rákövetkező napon kétszer megkerülte a repülőteret, és egy évvel később, 1910 március 8-án ő lett a 36-os számú pilótaengedély birtokosa, elsőként a gyengébbik nem tagjai közül. Szinte azonnal híres lett, és repülőbemutatókon vett részt, Egyiptomtól Budapestig.

Több repülőgép- és egy autóbaleset sem tartotta vissza a szenvedélyétől. Tíz héttel az első repülése után sikertelenül landolt, majd egy repülőnap után ötven méteres magasságból zuhant le. Eszméletlenül találtak rá, és közel két évbe telt, mire felgyógyult. Amikor a karambolja történt, Charles Voisinnel autóztak együtt. A férfi sajnos nem élte túl a balesetet, Raymonde pedig ismét több hónapra kórházba került.

Az első világháború kitörése hosszú évekre szüneteltette a pilóta karrierjét, hiszen ekkor a nők repülési tilalmat kaptak. A háború évei során tiszti sofőrként tevékenykedett - gyakran a frontvonalban -, ezalatt pedig a repüléstechnika is fejlődésnek indult. A tízes évek végére már sokkal korszerűbb gépekkel folytathatta a repülést, benevezett az immáron nőknek tartott égi versenyekre, magassági és távolsági rekorderré is vált.

Forrás: AFPforum/ Roger-Viollet/© Maurice-Louis Branger / Roger-Viollet/Maurice-Louis Branger

Az akkori szerkezetek biztonságos voltáról sokat elárul, hogy már az is csodaszámba ment, ha a pilóta az első repülése után tíz évvel még mindig életben volt. Szerencsétlenségére Raymonde végül maga is egy repülőgép-balesetben vesztette életét. Nem mint pilóta, hanem mint utas tartózkodott a gépen: egy kísérleti repülőgép vezetőjével együtt csapódtak a földbe. Raymonde nem élte túl a negyedik súlyos balesetét - azonnal szörnyethalt.

Nem véletlenül tartják a női pilóták hetét minden évben úgy, hogy március 8. is beleessen. Bár a többség szerint a repülés inkább férfias elfoglaltság, a korai évek a példa rá, hogy már akkoriban is rengeteg nőt érdekelt a technika. (A nagymamám például fiatalkorában motorversenyző volt.) A mai napig kicsit furcsán néznek azokra a hölgyekre, akiket vonz a motorbúgás és a benzingőz, mégis szerencsére egyre természetesebbé válik, hogy a lányok helyet foglalnak akár egy utasszállító, akár egy vadászgép pilótaülésében.

Hiszen a lehetőség - és a levegő - mindenkié, nemtől függetlenül.


Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.