Oxigénhiányos analfabéta, akit úgy hívtak: Picasso

Pedig születése nem éppen a csillagok szerencsés állását mutatta...

1881. október 25., Malaga

A kis újszülött, akinek érkezését az egész család nagy örömmel várta, semmi életjelet nem adott. Hirtelen teljes kétségbeesés uralkodott el az ott lévőkön, hiszen ő volt José Ruiz Blasco és felesége Maria Picasso y Lopez elsőszülött gyermeke, és az első fiú a tágabb családban.

Mindenkinek volt valami ötlete, hogy hogyan lehetne segíteni, de a baba nem lélegzett és nem sírt fel. Így a bába halva születettnek nyilvánította.

Soha nem fogjuk már megtudni, hogy ezt tudatosan tette-e, mindenesetre mielőtt a bábaasszony elképedésében megszólalhatott volna, megtörtént a csoda: a kis jövevény vöröses-lilás arcocskájával grimaszolni kezdett, és éktelen bömböléssel nyitogatta hatalmas szemeit.

Így látta meg a napvilágot a csodával határos módon Pablo Picasso. Azonnal rá is aggatták az összes szentet, aki megvédheti minden bajtól, így kapta az igen impozáns, Pablo Diego José Francisco de Paulo Juan Nepomuceno Maria de los Remedios Crispin Crispiano Santíssima Trinidad Ruiz y Picasso nevet.

Csodagyerek?

A szülők, nagyszülők, nagynénik egyértelműen meg voltak róla győződve, hogy Pablo csodagyerek. Édesanyja az első pillanattól sziklaszilárdan hitt abban, hogy bármit fog csinálni a fia, abban ő lesz a legjobb.

A szülés alatti gyötrődés azonban Picasso agyában oxigénhiányt okozott, és ez a trauma gyermekkorára is erősen rányomta a bélyegét. A kisfiú rajzolt már mielőtt beszélni kezdett, édesanyja állítása szerint az első szava nem az "anya" volt, hanem a "piz-piz", (a ceruza spanyolul lapiz). Ha megkapta, órákig csendben ült és teljes odaadással rajzolgatott. Egészen iskolás koráig űzhette kedvenc elfoglaltságát.

Azonban az iskola igazi kín lett számára. Ekkor már feltűnt, hogy értelmi fejlődésében nagyon lassan halad: egyszerűen sehogy sem tudott megtanulni írni, olvasni és számolni. Minden porcikájával tiltakozott a tanulás és a szabályok ellen. Szülei nem akarták elfogadni, hogy bármelyik iskolába is viszik, mindenhol kudarcot vall.

Ekkor a kis Picasso, csalódott szüleinek legnagyobb csodálkozására, azzal állt elő, hogy édesapja engedje őt festeni, és majd megláthatják, mi mindenre képes! A nehezen tanuló fiúnak rajzolás közben a legapróbb részlet sem kerülte el a figyelmét.

Az egyik magántanára felfigyelt erre és megpróbálta a betűket és a számokat a rajz elemeként a kobakjába vésni. Így nehézségek árán, de mégiscsak megtanult írni és olvasni, de az ábécé betűinek sorrendjét élete végéig képtelen volt megjegyezni, osztani és szorozni sem tudott.

Ehhez élő modell alapján két szénrajzot kellett elkészítenie. Ezzel a feladattal a kis Pablo a többi tanulóhoz képest töredék idő alatt végzett. A megdöbbent zsűri ezek után természetesen engedélyezte a tizenhárom éves fiú iskolalátogatását és ezzel továbbfejlődését is.

A szülők minden nehézség ellenére hittek fiukban, s annak tehetségében és segítették mindenben és mindenhol, ahol erre lehetőségük volt. Nyilván ez lehet az oka annak, hogy a tanulási nehézségekkel küzdő gyerek nem vadult el, nem kallódott el, vagy nem húzódott vissza. Ahogy annak is, hogy sosem foglalkozott azzal, hogy mit nem tud, csak azzal törődött, amiben kiemelkedő volt és ezen az úton öntudatosan, magabiztosan járt.

Így lett Pablo Ruizból PICASSO.

Nyitókép: AFPforum