Minden, amit tudnod kell a Testről és lélekről című filmről

Örömmámorban úszik a filmes szakma és a filmeket szerető közönség is! 1975 óta - akkor Mészáros Márta Örökbefogadás című filmje nyert - nem kapott Arany Medvét magyar alkotó. Azonban 2017-ben ismét felragyogott a magyarok csillaga Berlinben!

Közel 18 év kihagyás után rendezett nagyjátékfilmet Enyedi Ildikó, és a napokban megrendezett 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon négy elismerést is bezsebelt - köztük a fődíjat is!

Enyedi Ildikó neve nem ismeretlen a filmeket kedvelők körében, hiszen 1989-ben Az én XX. századom címet viselő filmjének sikerével berobbant a köztudatba. Ezt követően volt tíz igazán mozgalmas éve, de az 1999-ben megjelent Simon Mágus óta nem forgatott nagyjátékfilmet. Az ezt követő mellőzöttségét - még annak ellenére is, hogy közben tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen - igazán nehezen viselte.

A rendezőnő legújabb filmje, a Testről és lélekről filmes berkekben már jó ideje közszájon forgott. Sokan reménykedtek a sikerben, és jó páran az ellenkezőjét jövendölték.

Forrás: AFPforum/Britta Pedersen

Több szempontból sem volt alaptalan a félelem, hiszen Enyedi Ildikó, aki egyben a film forgatókönyvírója is, nem hódolt be a 21. század vélt vagy valós elvárásainak! Nem akart közönségfilmet, még akkor sem, ha ez a döntése adott esetben egyenesen út lehet a bukáshoz.

Nem, ez a 62 éves nő alkotni akart! Valós érzelmeket, valós élethelyzeteket, két lábon járó átlagembereket akart látni a vásznon! Olyannyira nem volt hajlandó engedni elképzeléseiből, hogy a főszereplőkkel is komoly kockázatot vállalt: Borbély Alexandrának ez volt az első filmes főszerepe; Morcsányi Géza pedig valójában nem is színész, hanem dramaturg és fordító.

A film története egy szerelmi szál köré fonódik, de korántsem a megszokott hollywoodi köntösbe bújtatva. Ám szerencsére nem is esik át a ló másik oldalára, és a művészfilmek nyomasztó, elvont hangulatát sem erőlteti a nézőkre.Viszont a helyszín nagyon is meglepő: egy vágóhíd. Ez pont annyira megdöbbentő és visszataszító, mint amennyire sok esetben maga az Élet is! Ellenben pont eléggé elrugaszkodott ahhoz, hogy könnyedén bele tudjuk élni magunkat a főhős helyzetébe.

A filmre gyenge kifejezés az, hogy nem szokványos! Egyáltalán nem passzol a 21. századi felpörgött életritmusunkhoz. A film vitathatatlanul lassú, sőt olykor vontatott lenne, ha az operatőr, Herbai Máté gyönyörű képei nem rántanák ki az álmatagságból. Így a film nézése közben olyan érzése támad az embernek, mintha ötvözték volna a mozgóképet egy remek könyvvel.

Forrás: AFPforum/Geisler-Fotopres

Nem bontja ki helyetted a sztorit: hagyja, hogy bekapcsolódjanak az érzékeid és a képzelőerőd. Nincsenek benne közhelyek, se slampos klisék! Cserébe viszont játszi könnyedséggel, de kikerülhetetlen kegyetlenséggel világítja meg: mennyire eltávolodtunk az élőszóban folytatott kommunikációtól, és milyen alacsony szinten van az érzelmi intelligenciánk...

A forgatókönyv tíz éve íródott, de nem is lehetne ennél aktuálisabb! Kiválóan szemlélteti jelen korunk bezárult, befordult világát. Ugyanakkor - ha nem is úgy, ahogy elsőre gondolnánk, de - reményt ad. Vagy legalábbis elhinti a magját, hogy bizakodhatunk, tehetünk a fejlődésért, önnön boldogságunkért!

Hosszasan lehetne még ragozni a miérteket, de valójában teljesen értelmetlen tovább olvasni róla. A filmet meg kell nézni, és hagyni, hogy szembesítsen önmagunkkal, felgyülemlett fájdalmainkkal és meg nem értettségünkkel! Ez az út nem könnyű, de sokkal kalandosabb, mint eltékozolni az életet.

Nyitókép: AFPforum

    Ezt olvastad már?