találkozás
Titkos haditervet szőttem, hogy „véletlenül” összefussak az exemmel - Nem vagyok ezzel egyedül...
A sors néha különös forgatókönyveket ír, de van, amikor a tollat mi magunk fogjuk a kezünkbe. Ezek a megtervezett véletlen találkozások sokkal többet árulnak el az elfojtott vágyainkról, mint bármilyen nyílt vallomás.
Ott kezdődött az egész, hogy tudtam, kedd délutánonként abba a kis pékségbe jár a sarkon. Nem figyeltem őt, tényleg nem, csak valahogy megmaradt bennem ez az információmorzsa egy hónapokkal ezelőtti beszélgetésünkből. Aztán kedden, pontban ötkor azon kaptam magam, hogy „véletlenül” pont arra van dolgom, ilyenek a „véletlen találkozások”.
123rf.com
Nem volt szükségem kiflire, sem kávéra, valójában csak látni akartam őt, de úgy, mintha az egészről a sors tehetne. Ez a fajta önbecsapás egy külön művészet: elhitetem magammal, hogy csak a friss levegőre vágyom, miközben a szívem a torkomban dobog, a pulzusom az egekben, mert tudom, hogy ott lesz.
Amikor megláttam a kabátját az üvegen keresztül, egy pillanatra megállt bennem az ütő. Az agyam máris gyártani kezdte a kifogásokat, ha esetleg megkérdezné, mit keresek itt. „Ó, pont a környéken jártam egy barátnőmnél” - gyakoroltam magamban a hanyag, könnyed hangsúlyt.
Mert a megtervezett találkozások legnagyobb rákfenéje a lebukás veszélye.
Nem akarunk szánalmasnak tűnni, nem akarjuk, hogy látszódjon rajtunk az a kétségbeesett akarás, ami valójában odahajtott minket. Inkább eljátsszuk a meglepődöttet, közben pedig minden idegszálunkkal a másik reakcióját lessük.
A véletlen találkozások és a tudatalatti
Persze a forgatókönyv sosem úgy alakul, ahogy elképzeltük. Beléptem, a csengő akkorát kondult, mintha egy vészharang lenne. Ő felnézett, elmosolyodott, és én abban a másodpercben éreztem, hogy minden porcikám elárul. Mert hiába a jól begyakorolt szöveg, a szememben ott volt a lelepleződés. Ezek a véletlen találkozások azért olyan furcsák, mert ilyenkor két ember játszik: én, aki színlelek, és ő, aki talán érzi, hogy valami nem stimmel. Vajon ő is tudja, hogy nem véletlenül sétáltam arra és átlát rajtam?
A beszélgetésünk rövid volt és felszínes, pontosan olyan, amilyet egy váratlan összefutás diktál.
Kérdezett valamit a munkámról, én meg válaszoltam valami butaságot, miközben csak azt néztem, hogyan mozog a szája, és próbáltam megfejteni, örül-e nekem.
Amikor elváltunk, és én kisétáltam a hideg utcára, hirtelen rám tört az üresség. Rájöttem, hogy az a két perc, amire órák óta készültem, valójában nem adott választ semmire. Csak megerősített abban, hogy még mindig ő az az iránytű, ami alapján az utamat szervezem, bármennyire is próbálom ezt tagadni magam előtt.
Miért hajszoljuk a megrendezett pillanatokat?
Hazafelé menet azon gondolkodtam, miért csináltam ezt. Miért nem írok egy egyszerű üzenetet, hogy „figyelj, hiányzol, igyunk egy kávét”? Azért, mert a véletlen találkozások adnak egyfajta védőhálót. Ha egy találkozás véletlen, akkor nincs tétje a visszautasításnak. Ha nem örül nekem, ha ridegen viselkedik velem, bármikor mondhatom, hogy „tényleg csak arra jártam”, és megőrizhetem a büszkeségem.
A megrendezett pillanatok lélektana a vágyainkat leplezi le. Arról a reményről, hogy a sors majd elvégzi helyettünk a nehezét. Szeretnénk hinni a csodákban, a filmbe illő jelenetekben, ahol két ember egymásba botlik a tömegben, és minden egy csapásra megoldódik. De a valóságban ezek a véletlenek ritkán olyan spontánok, mint ahogy azt a barátainknak meséljük. A legtöbb véletlen mögött naptárböngészés, közösségimédia-nyomozás és percre pontos időzítés áll. És ebben nincs semmi szégyellnivaló, csak azt mutatja, hogy néha nehezebb elengedni valakit, mint amennyire azt a külvilágnak mutatjuk.
Forrás: 123rf.com
A véletlen mögötti igazság
A megtervezett találkozások valójában nem a másikról szólnak, hanem rólunk. Arról az igényünkről, hogy kontrolláljuk a sorsot, és esélyt adjunk magunknak ott is, ahol a logika szerint már nincs keresnivalónk. Nem bűn és nem szánalmas dolog arra sétálni, ahol a szívünk lakik, de fel kell időben ismerjük: egy „véletlen” összefutás sosem fogja pótolni az őszinte beszélgetést. Ha azon kapod magad, hogy kerülőutakon jársz csak azért, hogy valakit láthass, állj meg egy pillanatra, és ismerd be magadnak: ez nem a véletlen műve, hanem a vágyaid vezérelnek. És talán ez az első lépés afelé, hogy tényleg továbblépj.
Nyitókép: 123rf.com
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
