Fiatalkoromban szinte faltam a romantikus könyveket. Az olyan klasszikus regényekre gondolok, amiknek volt mondanivalójuk. Máig emlékszem, milyen izgalmas érzés volt belebújni a szereplők bőrébe és átélni, amire titokban vágytam. (Szerelem, házasság, család...)
Sokszor azt gondolom, talán rossz korban születtem. Nem találom a helyem ebben a felgyorsult világban. Fáj látnom, hogya 21. század milyen kíméletlenül a földbe döngölte a hagyományos értékeket: a tiszteletet, a becsületet, a toleranciát, a lovagiasságot. Utálom a Tindert - és a hasonló elven működő randiappokat -, mert tárgyiasítják az embert. Szerelemre vágyom, de nem ilyenre.
Forrás: Shutterstock
Olyan érzésem van, mintha eladandó áru lennék egy gigantikus húspiacon. Hány kiló vagy? Milyen magas vagy? Miért vagy itt? (A férfiak általában ugyanazokat a témákat járják körbe: sablonkérdéseket tesznek fel, amiket nagyon hamar meg lehet unni.) Ha nem felelek meg a "vevő" igényeinek, máris jöhet a következő portéka. Persze nem állítom, hogy minden pasi ugyanolyan, de sajnos azt tapasztaltam, hogy az online ismerkedő férfiakból egyre inkább kiveszett a romantika.
Az sem tetszik, hogy a virtuális platformokon minden csak a külsőségről szól: a gyorsan megszerezhető, instant örömökről. Egyszerűen nem bírom felfogni, hogy mi történik körülöttem. Teljesen kiver a víz a lélektelenségtől, a durva hozzászólásoktól, az egész álarcosbáltól.
Olyan jó lenne, ha olyan lenne a szerelem, mint régen!
Ha két ember közös története azzal a szándékkal indulna, hogy egymás társai legyenek - nem pedig "kufircpajtások", mindennemű felelősségvállalás nélkül. Az utolsó románcom egy évig tartott. Gyakran töltöttük együtt a hétvégéket, közös programokat szerveztünk, de hónapok múltán sem tudtam, hányadán állunk egymással. Az exem ragaszkodott a függetlenségéhez, a saját lakásához, ezért nem tudtunk újabb szintre jutni a kapcsolatunkban.
Nem ítélem el azokat, akik nem akarják lekötni magukat, de én máshogy vagyok összerakva. Képtelen vagyok hazudni és eljátszani a jégkirálynőt csak azért, hogy ne tűnjek "naiv libának". Számomra nem komfortos az online lét.
Nem akarom fotókon mutogatni a testemet - és webkamera előtt sem szeretnék pózolni, mint valami örömlány. Nem akarok olyan bunkókkal találkozni, akik az első randi végét az ágyban képzelik el. Akik csak magukról tudnak beszélni, nem törődve a másik igényeivel, és játékszernek használják a nőket.
Igazi pillanatokat szeretnék megélni. Váratlan találkozásokat. A tekintetünk huncut összevillanását, amikor - egy félreértelmezhetetlen mosoly után - úgy érzem, megtaláltam, akit kerestem. Talán túl sokat kérek. Talán túl régimódi vagyok. Olyan szerelemről álmodom, ami valóságos, mélységei és magasságai vannak - úgy, mint a kedvenc regényeimben...
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
