Sokan egybemossák a kettőt, és becsomagolják valami furcsa misztikus maszlagba, amitől nyilván rettegni kell. Pedig a magánynak és az egyedüllétnek nincs sok köze egymáshoz.
Mert a közhiedelem szerint csak az lehet magányos, aki egyedül van - pedig ez hatalmas tévedés. Ugyanis a magánynak, mint érzetnek, semmi köze ahhoz, hogy hány ember vesz körül. Éppen ezért, egy népes családban vagy egy zajos baráti társaságban is magányos lehetsz. Sőt, mi több, a magányos ember egyik legfontosabb ismertetőjele, hogy képtelen egyedül maradni.
Forrás: Shutterstock
Ha magányos vagy, az sem számít, hogy nem vagy egyedül
Mert aki egyedül van, az nem tud elmenekülni a démonjai elől...
Vagyis szórakoztató közeg hiányában csak olyan dolgokkal találná szemben magát, amiket épp a külvilág morajlásával akar elnyomni: a lelkében tátongó ürességgel, fájdalommal, gyötrelemmel és kudarccal. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a szomszéd néni - aki naphosszat csak horgol az elfüggönyözött szoba csendjében - biztosan magányos, mert nem feltétlenül az.
Viszont az, aki tényleg magányos, annak fokozottan szüksége van külső ingerekre. És a mai világban erre igazán nem lehet panasz, hiszen elképesztően színes a paletta - minden rendelkezésre áll a sikeres figyelemeltereléshez. Viszont ezzel megteremtjük a depresszió melegágyát...
Mindemellett vannak olyan élethelyzetek, amikor van helye a magánynak. Nem hosszú távon, de átmeneti állapotként megjelenhet: egy nagyobb veszteség, trauma vagy sorsdöntő változás következtében - ezzel nincs is gond. A probléma akkor kezdődik, ha benne ragadsz. És erre nagy esélyed van, ha nem tanulsz meg egyedül lenni, ha nem mersz elmerülni annak a bőrében, aki valójában te vagy.
Így leszel magányos egy életen át, teljesen függetlenül attól, hogy egy kacsalábon forgó villában, vagy egy alsó kategóriás lakásban élsz. Nem befolyásolja sem az idő, sem a pénz. Csak rajtad múlik, hogy képes vagy-e áldozni a belső jóléted oltárán - vagy csak keresed a kifogásokat, és közben hagyod, hogy tönkremenj.
Nyilván ezt is megteheted. De mi lenne, ha inkább rendszeresen biztosítanál egy kis időt a lelkednek? Szabadidőt, amikor senki más nem fontos, csak te magad: nincs rohanás, közösségi média, aggódás, ide-oda telefonálgatás. Helyette csak egyszerűen élvezed, hogy vagy, hogy élsz, hogy elcsendesedsz.
Eleinte nem lesz könnyű. Figyeld csak meg magadon, hogy mit tapasztalsz, ha telefon nélkül indulsz el valahova - mondjuk egy rövid sétára! Úgy érzed majd, mintha minimum a fél karodat hagytad volna otthon. De ha képes vagy elengedni magad és elfogadni, hogy digitális technikai vívmányok nélkül is lehet fél órát létezni, akkor szépen lassan újra megtalálod a belső hangodat. Azt a hangot, ami mindig a megfelelő frekvencián szól hozzád: ha kell, megnyugtat, erőt ad és segít feldolgozni azokat az eseményeket, amik érnek téged.
Az egyedüllétnek pont az lenne a szerepe, hogy megéld a történéseidet. Egy lehetőség a belső számvetésre, amit nem csak kudarcok esetén kellene gyakorolni, hiszen az örömteli eseményeket is ugyanúgy fel kell dolgozni. Erre pedig azért van szükség, hogy a lélek utolérhesse a külvilág tempóját...
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
