Egy hűséges társra vágytam, de kettőt is kaptam...

De végre lezárta a kapcsolatot, és erre nagyon büszke volt. A lelkét viszont darabjaira szedte szét az elmúlt időszak. Pirosra váltott a lámpa, a jármű megállt. Lilla kibámult a busz esőcseppekkel pöttyözött ablakán, és észrevette az óriásplakátot az út szélén. Egy foltos kiskutya nézett rá szomorú szemekkel a hirdetőtábláról. „Fogadj örökbe!" - szólt a felirat. Ekkor már tudta, hogy az életéből egy hűséges társ hiányzik.

Gyorsan előkapta a mobilját, hogy lefotózza a felhívást. Kicsit elmosódott lett a kép, de az állatmenhely címét és telefonszámát azért ki tudta olvasni. A lámpa váltott, és a busz elindult. Lilla a kezében szorongatta a telefont, és hol a fotóra pillantott, hol pedig az elsuhanó utcákat figyelte.

Az egyik hűséges társ hozta magával a másikat

Alig várta, hogy végre hétvége legyen. Izgatottan lépett be a menhely kapuján. A kennelek felé indult. Az egyik rács mögüli sarokból egy szomorú barna szempár nézett rá. Lilla leguggolt és beszélni kezdett a félénk kutyához. A négylábú lassan elindult a látogatója felé, megszagolta, majd nyalogatni kezdte a lány kezét a rácson keresztül. Hirtelen árnyék vetült rájuk, és egy mély hang szólalt meg:

-Látom, összebarátkoztatok!

Felnézett, és egy jóképű férfit pillantott meg. Érezte, hogy a szíve hevesebben kezd verni. Kezet nyújtottak egymásnak.

- Szia! András vagyok. Én vezetem ezt az állatmenhelyet. Ő itt Villám. Onnan kapta a nevét, hogy villámgyorsan megharapja azt, akit nem kedvel. De látom, téged megszeretett - és olyan mosollyal nézett, hogy a lány belepirult.

Egy hét múlva Lilla újra a menhelyen volt. Mindent előkészített otthon Villám érkezéséhez, mégis szomorúság költözött a szívébe. Rengeteget gondolt Andrásra az elmúlt napokban. Olyan természetes volt mellette lenni, beszélgetni vele, hallgatni őt. Ha elhozza magával az örökbefogadott kutyáját, talán sosem látja többé a fiút. Villám a magasba ugrált, amikor meglátta az új gazdit. A szomorú barna szemek most már élénken csillogtak.

- Eljött hát a nap... - sóhajtott András. - Képzeld, pár napja járt itt egy férfi. Az exed. Onnan tudom, hogy mutatott rólatok egy közös képet a telefonján. Azt mesélte, hogy ki akar békülni veled. Úgy gondolta, hogy ha beállít egy kutyával, majd újra összejöttök.

- Hiszen sosem szerette az állatokat!

- Tudom.

- Honnan tudod?

- Olyan vagyok, mint Villám. Megérzem, hogy ki a jó ember.

A lány elpirult, András pedig folytatta:

- Amikor megveregette a vállamat, és azt mondta: "biztosan te is tudod, haver, hogy a kutyák mekkora csajmágnesek", már tudtam, mit kell tennem. Felsoroltam, hogy milyen kötelezettségekkel jár egy állat örökbefogadása. Utána odavittem őt Villám ketrecéhez. Gondolhatod... majd szétszedte a rácsokat, úgy ugatta. Megkérdeztem tőle, hogy gondját tudná-e viselni ennek a kutyának. Hitetlenkedve rám nézett, és visszakérdezett, hogy normális vagyok-e. Ekkor mondtam neki, hogy ezt a kutyát a volt barátnője fogja hazavinni, mire dühösen sarkon fordult és elviharzott.

Lilla széles mosollyal hallgatta Andrást.

- Apropó... szeretnék tőled valamit kérdezni... - folytatta a férfi. Rá nem jellemző módon most nagyon zavarban volt. - Esetleg eljönnél velem egy randira? Természetesen Villámmal együtt.

A kutya eközben folyamatosan csóválta a farkát a lábuknál, és csillogó gombszemeivel nézte őket. Talán érezte, hogy hamarosan igazi családban fog élni.

Ungai Ági novellája

Nyitókép: Shutterstock