Búcsú attól a férfitól, aki sosem volt az enyém...

kibeszélő búcsú szakítás várakozás reménytelen szerelem
Én nagyon akartam. Viszont, hogy te mit akartál, azt talán már sosem fogom megtudni. Az egyetlen, amit be kellett látnom, hogy valószínűleg nem kellett eléggé ez az egész. Legalábbis nem annyira, mint amennyire én szerettem volna... kettőnket. Így hát kénytelen vagyok búcsút venni.

Emlékszem, ott ültünk a sörpadon, a szemembe néztél, és két év vívódás után egyszer csak azt mondtad: pontosan ugyanúgy érzel irántam, ahogyan én irántad. Mindig, már a kezdetek óta. Kevés ilyen pillanat volt a kettőnk életében, én mégis erőnek erejével kapaszkodtam beléjük. Igyekszem azt hinni, hogy az élet nem volt igazságtalan, amikor folyton útját állta a kettőnk dolgának. Mert végül szép lassan, a sokadik falba ütközésem után megértettem: ennek így kellett lennie. Eljött a búcsú ideje.

búcsú
A búcsú fájdalmas, de nincs más megoldás
Forrás: Shutterstock

Érdekes dolog búcsút mondani valaminek, ami sosem volt igazán a miénk. Mégis olyan mélyen az életünk részévé vált, hogy majdnem annyira fáj az elvesztése, mintha valóban hozzánk tartozott volna.

Pedig ezek nem voltak mások, csak lopott pillanatok. Kósza ígéretek néhány együtt töltött, álomittas estén, amelyeket mindig felülírt a valóság.

Játék volt az egész?

Mindenesetre egy részem szeretné azt hinni, hogy nem csak játszottál. Hiszen oly sokáig vártam. Vártam rád, hogy a Te + Én végre Mi legyen. Hogy ne csak akkor legyen rám időd, ha úgy tartja kedved, hogy ne legyél képes eltölteni egy egész hetet úgy, hogy fogalmad sincs, mi történik velem. Talán előbb kellett volna észrevennem ezeket a jeleket. Még azelőtt, hogy menthetetlenül belehabarodtam volna a kettőnk gondolatába.

Hosszú hónapokat töltöttem néma várakozással. Fájdalmasan sokáig vártam a megfelelő pillanatra, amiről olyan gyakran meséltél nekem. A pillanatról, amikor már semmilyen akadály nem lesz majd közöttünk. Amikor nem választanak el súlyos kilométerek, amikor már nem gátolnak minket a falaink. De valami mindig közbejött. És te minden egyes alkalommal meghátráltál.

Azt hiszem, nem álltál készen. Talán tényleg akartad, ahogyan mondtad, csak épp nem volt itt az ideje annak, hogy elköteleződj. És én annyira haragszom ezért. Rád és az életre, amiért mindig adott egy rövid közöst szakaszt, hogy aztán újra meg újra szétszakíthasson.

Többet érek ennél

És persze magamra, amiért a vágyaim nem engedték, hogy észrevegyem a nyilvánvalót... Végül elfáradtam. A várakozás szépen, lassan felemésztette minden vágyakozásomat.

Bár az érzés, ami hozzád kötött, megmagyarázhatatlan, mégis be kellett látnom: többet érek annál, hogy csak félig szeretve éljem le az életemet.

Két és fél év. Összesen ennyit kaptál az életemből. Mert - nevezzük bárminek is - ebben a két és fél évben a gondolataim mindig hozzád vezettek. Hozzánk, az álomhoz, amelybe mindig ringattál, ha már belefáradtam a várakozásba. Néha még eszembe jutnak a szavaid. Az ígéretek, amelyekbe évekig menekültem.

De már csak ürességet érzek. Rájöttem, hogy ennél sokkal többet érdemlek. Ennél mindenki többet érdemel. Olyan szerelmet, ami felemészt, amiben érdemes lángolni. Ahol a lángot ketten őrzik, gondosan ügyelve rá, hogy ki ne aludjék. Mert ez ilyen szerelemnek az élet még, ha akarná, sem tudná útját állni. És tudom, hogy vár rám valahol egy ilyen. Ahogyan rád is. Kívánom, hogy találd meg, és akkor hidd el, semmilyen fal vagy kilométer nem lesz majd akadály.

Nyitókép: Shutterstock

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a SHE Google News oldalán is!
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.