Azt hiszed kellesz neki? Ha tényleg kellenél, itt lenne veled!

Aki látta, az tudja, aki pedig nem, annak elárulom, hogy a Nem kellesz eléggé! egy olyan limonádéba bújtatott, ám ennek ellenére, mély igazságokat tartalmazó film, amit mindenkinek látnia kellene. Miért? Mert a legtöbb nő – életében minimum egyszer, de egyesek rengetegszer – áltatta már magát azzal, hogy a férfi, akibe belehabarodott, azért nem keresi, mert... és itt jön a lényeg! Nincs mert!

Nem kellesz eléggé

• Ha egy férfi veled akar lenni, akkor ott nincs kifogás!
• Nincs olyan, hogy most túl sok a munkám.
• Nincs olyan, hogy most bonyolult az életem.
• Nincs olyan, hogy most magányra van szükségem.

Nincs olyan... Semmi sincs! Ha egy férfinek kellesz, akkor kellesz, és akkor ott lesz, veled lesz, ír, hív, füstjelet küld, felrúg bármit érted. Nem beszél rébuszokban, hogy majd kereslek... – te meg egész nap ugrasz minden hívásra, ám ő nem telefonál, nem üzen, de nem baj, hát nem ígérte biztosra. Nem utalgat homályosan, hogy jaj, te is ott leszel? Lehet, hogy én is... – te meg majd várod epekedve, ám ő nem jön, de nem baj, hát nem is mondta biztosra.

Nem csinál belőled hülyét, nem vág át a palánkon, nem hiteget!

Igen, mindenki beleesik életében legalább egyszer ebbe a csapdába. Mindenki magyarázta már a barátnőinek, hogy nincs lepattintva, csak most éppen... És ilyenkor jönnek a kifogások, amelyekkel előszeretettel mentegetjük a férfit, aki egyébként magasról tesz ránk, mert ha nem így lenne, akkor nem kéne mentegetni és hülyébbnél hülyébb mentségekkel félrevezetni még önmagunkat is.

A kedvencem például az, amikor a barátnőm kisírt szemmel magyarázza, hogy a Péter/Géza/Béla azért nem hívja, mert biztosan megijed attól, hogy milyen erős érzelmeket váltottak ki egymásból, amikor legutóbb találkoztak. Ilyenkor legszívesebben megfognám a barátnőm vállát és jól megráznám!

De nem teszem, mert nem akarom bántani még annál is jobban, mint ahogyan ő bántja magát. Kifogásokat gyárt, konspirál, menteget azért, hogy ne kelljen szembenéznie a valósággal – hogy nem kellett eléggé. Mert, ha kellett volna, akkor nincs az a beteg kutya, városi dugó, bokaficam vagy bármi más, ami megakadályozta volna Pétert/Gézát/Bélát abban, hogy legalább egy nyomorult üzenetet küldjön neki.

Nem a pálya széléről kiabálok

Nyugi, nem a pálya széléről kiabálok. Nem az a típus vagyok, aki majd jól „megaszonygya" a másiknak a tutit, mert ő annyira bölcs, hogy ilyesmi vele elő sem fordulhat. Frászt! Én ugyanúgy hitegettem és áltattam már magam egy férfi miatt. Én is gyártottam számolatlanul a kifogásokat, mentegettem őt, hittem, hogy majd miattam megváltozik, majd értem, a szerelmünkért megtesz olyat is, amit eddig soha.

Fájt? Jobban, mint egy nyílt lábtörés. De egy biztos, én megtanultam a leckét és tuti, hogy többet nem lépek bele már ebbe a sz@ros gödörbe! Emberek vagyunk és tévedünk, hibázunk – ez ilyen. De az az ostobaság netovábbja, ha újra és újra és újra és újra megcsinálod ezt magaddal, mert képtelen vagy szembenézni azzal, hogy vannak olyan esetek, amikor egyszerűen nem kellesz eléggé!

Nyitókép: Shutterstock